Amikor az idei gamescom nyitóestéjén felbukkant a képernyőn a Quantic Dream stúdió logója, rajongók millióinak ugorhatott meg a pulzusa. Bevallom, az enyém is. A francia stúdió (amelyről a napokban derült ki, hogy felvásárolta a kínai NetEase) olyan mesterműveket tett le az évek során az asztalra, mint a Fahrenheit, a Heavy Rain, a Beyond: Two Souls vagy a Detroit: Become Human. Ezekre mind jellemző volt a moziszerű megvalósítás, az izgalmas, misztikummal átszőtt sztori és az olykor igen meredek érzelmi hullámvasút. No és persze a nagyon igényes grafika (főleg az utóbbi játékaik esetében).
Éppen ezért, amikor kiderült, hogy készül egy új Quantic Dream játék, árgus szemekkel kezdtem figyelni a trailert. És, ha nem is egészen olyasmit kaptam, amit az előző játékok alapján vártam volna, a kíváncsiságom megmaradt. Néhány nappal később pedig arra is volt lehetőségem a gamescomon, hogy személyesen próbáljam ki az Under the Wavest.
Már itt érdemes tisztázni, hogy bár a bevezetőből is így jöhet le, valamint az első hírek is erről szóltak, de valójában az Under the Waves valójában nem egészen a Quantic Dream játéka. Sőt, egészen nem az, ugyanis a fejlesztést a szintén francia Parallel Studio csapata végzi, míg a Quantic Dream inkább csak kiadói feladatokat lát el a projekt körül. Szóval ennek tudatában huppantam már le én is a kényelmes kanapéra a gamescomon, akasztottam a nyakamba a spéci hangszórót és vettem kezembe a kontrollert. Míg oldalamon a fiatal francia fejlesztőnek olyan gyorsan pörgött a nyelve, hogy a játék hangjai és a rendezvény kintről beszűrődő zajai miatt csak nagyon nehezen tudtam tartani vele a lépést, addig a játék kipróbálható verziója már magáért beszélt.
A sztori egy alternatív ’70-es évekbe kalauzolja majd a játékosokat, azon belül pedig az Északi-tenger fenekére. Hősünk egy profi búvár, Stan, aki azért választotta ezt a munkát, mert egy személyes családi tragédia miatt el akart szakadni a külvilágtól. Erre pedig lehetetlen jobb helyet találni az óceán koromfekete mélységénél. Talán csak a világűrt, de oda még nehezebb lenne eljutni. Szóval Stant fogjuk irányítani, a feladatunk pedig nem is lehet más, mint megmenteni az életét – a szó szoros és átvitt értelmében is. Mert minél több időt tölt önkéntes magányában, csak a saját gondolataival összezárva, több millió tonnányi vízzel körülvéve, annál több furcsaságot kezd tapasztalni maga körül. Így a mi cselekedeteinken és döntéseinken múlik, hogy Stan valaha is újra eléri-e a felszínt vagy sem. Ismét csak a szó szoros és átvitt értelmében.
A demo során először egy régi tengermélyi bázist kellett felkutatnom, amelyet természetesen elöntött a víz. Itt néhány régi energiaforrás újra működésbe hozatala után megtalálom azt az apró tengeralattjárót, amellyel aztán vélhetően az egész játékban ide-oda fogok furikázni a tenger fenekén. Ennek megfelelően a demo elején még „gyalogosan” irányíthattam Stant, akinek a mozgása pont olyan volt, mintha egy mocsok nehéz mélytengeri búvárfelszerelésben közlekedne, mert ugyebár pontosan egy ilyenben közlekedett. Szerencsére később már úszni is lehetett vele, ami lényegesen könnyedebb közlekedési formának tűnt a nehézkes lépkedéshez képest.
A látottak alapján a pályákat is úgy tervezték meg, hogy hol így, hol úgy kell majd közlekedni rajtuk. Ugyanakkor a mini tengeralattjárót irányítani egy picit szokatlan volt, de pár perc bénázás után azért csak ráéreztem a dologra. Ettől kezdve már azzal sem volt gond, ügyesen ellavíroztam a tengerfenéken vele. A demo vége felé már Stan tengermélyi otthonában is körülnézhettem, amely nem való a klausztrofóbiásoknak. Itt megnézhettem a központi parancsnoki hidat, Stan hálókörletét és a konyhát is. Majd jött egy fura rémálom egy tenger fenekére süllyedt város utcájáról, a demo pedig véget ért.
Ami a játékélményt illeti, nem sokban emlékeztetett bármire, amit a Quantic Dream eddig készített, de ez nem meglepő, hiszen ez nem az ő játékuk ugyebár. Viszont minden, amit kipróbálhattam a gamescomon, egy nagyon szórakoztató és vélhetően igen erős narratívával rendelkező játékot sejtet. Amihez stílusos grafikai körítés is társul, amit a leginkább talán a Life is Strange stílusához tudnék hasonlítani. Nem a végletekig valósághű ábrázolás a cél, inkább egy picit kézzel rajzolt hatása van a grafikának. Ez persze szubjektív, de nekem nagyon tetszett a látványvilág. Ami viszont még fontosabb, hogy a hangulat is. Az Under the Waves lehet 2023 egyik nagy meglepetése.
