A Steelrisinggal kapcsolatban most, pár hónap távlatából is tartom, hogy ott lesz az idei évem legjobb játékai között. Zseniális hangulata és atmoszférája, soulslike alapokra építkező, ám jóval akciódúsabb és kezdőbarátabb harcrendszere kiválóan működött, szépségébe mindössze pár apróság rondított, élükön a végigjátszás második felétől szinte teljesen elpárolgó kihívással. Ezt a fejlesztők is észrevették, az első méretesebb javításokban így jelentős újrabalanszolásnak vetettek alá számos fegyvert és tárgyat. Majd megérkezett a New Game+, november elején pedig még egy röpke, fizetős DLC-vel is kiegészítették a játékot.
Ez a DLC a Cagliostro’s Secrets címet kapta, és lényegében egy rövid, extra fejezettel egészíti ki a játék történetét, amely a Bastille leküzdése után, de még a Versaille elleni támadás indítása előtt nyílik meg a letöltést követően. Ha valaki esetleg hozzám hasonlóan végigvitte a játékot, annak sem kell aggódnia, a DLC telepítését követően, ha még megvan a befejezett végigjátszás, a játék nagylelkűen felajánlja, hogy visszaállítja a Versaille előtti utolsó mentést, így a kampány újrajátszása nélkül is kipróbálható az új fejezet.
Ebben az Hôpital Saint Louis és a szomszédos temető területére látogathatunk Aegisszel, Jacques Pierre Brissot és Théroigne de Méricourt nyomában. A keresés közben hősünk ráakad Cagliostro titkos műhelyére is, így fokozatosan fényt derül arra az alapjátékban kissé felszínesen kezelt szálra, hogyan vált a „gróf” Mesmer megtagadott tanítványából a tébolyult uralkodó gépezeteit hajtó okkult tudományok szadista mesterévé. A DLC az új helyszín és történetelemek mellett pár új fegyvert, felszerelést, néhány új ellenfelet és egy új titánt is tartogat.
Ezek az ellenfelek a temető és a kórház koncepciójához igazítva kifejezetten érdekesre sikeredtek, az alapmodell egy lángszóróval is operáló, meglepően agilis sírásóautomata, viszont kapott elektromos, jéggel operáló változatokat, és egy speciális típust is, amely képes önmagát vagy a környező automatákat gyógyítani, illetve feltámasztani. A két új fegyver is egészen kellemes addíciók, az új felszerelések viszont annyira már nem bizonyultak ütősnek, hogy az alapjátékban összegyűjtött kombinációmat lecseréljem rájuk.
Sokkal nagyobb gond viszont, hogy maga a helyszín és a küldetéslánc nem különösebben érdekes, és sokkal többet is ki lehetett volna hozni belőle. Az Hôpital környéke talán a Bastille körüli vizesárok mellett az egész játék legingerszegényebb része, a készítők pedig más megoldás híján úgy próbálták növelni a kihívást, hogy a megszokotthoz képest jóval nagyobb távolságokat helyeztek az újjáéledési pontok közé, és sokkal kevesebb a megnyitható kerülőút is.
De még ez is inkább csak az apró figyelmetlenségekből fakadó halálozásokat tette kellemetlenebbé, az alapjáték legfőbb problémáját ugyanis, miszerint Aegis a végjátékra már túlságosan erős, nem orvosolja. Az új titánt például, bár tartogatott pár érdekes trükköt az alapjáték felhozatalához képest, halálozás nélkül sikerült kiiktatnom, a teljes DLC-t pedig durván egy-másfél óra alatt fejeztem be.
Steelrising teszt – Barokkpunk, avagy francia forradalom gyilkos robotokkal
A Spiders csapata kipróbálta magát a soulslike mezőnyben, az eredmény alapján pedig nincs okunk panaszra.
További probléma, hogy már az alapjáték gépigénye is kissé indokolatlan volt, ez a helyzet viszont a DLC-vel mintha rosszabbodott volna, és annak érdekében, hogy stabilan 30 fps felett maradjon a teljesítmény, más megoldás híján a legalacsonyabbra kellett vennem a beállításokat, illetve FSR-es felskálázással megtámogatnom. Ugyanazon a gépen, amely a Miles Morales PC-s portját a tesztelés alatt very high konfiggal futtatta, felskálázás nélkül, 55-60 fps körül.
A Steelrising Cagliostro’s Secrets DLC-je sajnos nem sikerült annyira jól, hogy hacsak valamilyen speciális kiadásban nem jár ingyen az alapjáték mellé, feltétlenül lecsapjatok rá. Emellett, még ha a játék végi balansz problémáját nem is tudják megoldani a fejlesztők, a grafikai optimalizálással mindenképp foglalkozniuk kellene a jövőben, ez a gépigény és optimalizálatlanság ugyanis a legenyhébb kifejezéssel is irreális ezen a ponton.
