25 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Kütyü+hardver

Genesis Krypton 555 egérteszt – Pehelysúlyú középpolcos

Nem túl drága, nincs túlgondolva, de amit tud, azt jól tudja a Genesis egere.

Írta: GeryG

Genesis Krypton 555 egérteszt – Pehelysúlyú középpolcos

Az egerek piacán továbbra is hódítanak a karcsúsított tömegű egerek. Sok felhasználó vált ilyenekre, még azok is, akik korábban meg voltak győződve róla, hogy a nehezebb egérrel is remekül tudnak játszani. Aztán valahogy a kezük ügyébe keveredik egy 60-70 gramm körüli darab, és megnyílik előttük egy új világ. A gyártók is lelkesen beszálltak a versenybe, ki így, ki úgy farag az egerei tömegéből. Vannak extrém versenyzők is, mint a néhány éve alapított német Zaunkoenig, amely elkészített egy szénszálas anyagból készült aprósággal, az M2K-val egészen 23 grammig tudott lemenni... De a mezőny élbolyába azért jellemzően 40-60 gramm közötti versenyzők tartoznak. Ha így nézzük, jelen írásom alanya, a Genesis Krypton 555 jócskán le van tőlük maradva. De ettől még abszolút a pehelysúly kategóriába esik a maga 70 grammjával.

A Krypton 555 egy kifejezetten játékosoknak tervezett egér, amely a már-már klasszikusnak vehető utat választotta a fogyókúrához. A mérnökök ugyanis alaposan kilyuggatták alul és felül is a műanyag házat. Ezúttal hatszögekből álló méhsejt alakú rácsozást kapunk, amely a tenyér alatti teljes felületet, a két fő klikk tövét, valamint az egér talpát is borítja. A két oldalt nem fúrták ki, de itt is egy méhsejtrácsos borítást találunk. Ez a felület azt a célt szolgálná, hogy az egeret könnyebb legyen megemelni használat közben, de nekem az a tapasztalatom, hogy e feladatát nem látja el rendesen. Én elég gyakran emelgetem az egeret játék és munka közben is, a Krypton 555 viszont felfelé karcsúsodó formájával kissé nehezen megmarkolható, többször éreztem úgy, hogy kicsusszan a kezemből. Ez nem kardinális probléma, abszolút hozzá lehet szokni és nem befolyásolja jelentősen az eszköz hatékonyságát, de azért bosszantó tud olykor lenni.

Genesis Krypton 555 egérteszt – Pehelysúlyú középpolcos

Ami a designt illeti, általános formavilág jellemzi a Krypton 555-öt. Aszimmetrikus kialakítást kapott, így csak jobbkezesek számára használható. A hüvelykujj alatt a szokásos két extra billentyűt találjuk, emellett a görgő mögé is került két kapcsoló, ezek a dpi-beállítást és az RGB-világítást vezérlik. Utóbbi az egér alján végigfutó, a két fő klikket összekötő vékony csíkban mutatja meg magát, több előre programozott effekt formájában. Emellett a görgő oldala és a ház belsejében elrejtett Genesis-logó effekt nélkül világít. Ezek színe aszerint változik, hogy milyen dpi-érték van éppen beállítva. A Krypton 555 formavilága egyébként teljesen hétköznapi, amivel semmi baj nincsen, nélkülöz mindenféle extrémitást, de így is pofás dísze tud lenni az asztalnak.

Áttérve a technikaibb részletekre érdemes megemlíteni, hogy a Krypton 555 a Krypton 550 továbbfejlesztett változata. Első ránézésre a két egér között nagy különbség nincs, legfeljebb a görgő mögötti két gombnál, mivel az 555-ön már felirat is jelzi, melyik micsoda. A nagyobb előrelépés viszont odabent található. A gyártó lecserélte a korábban használt PixArt PMW3325 szenzort egy újabbra, a PixArt PMW3333-ra. Ennek felbontása 200-tól 8000 dpi-ig skálázható több lépcsőben. A gyorsulást 20 G-ről 35 G-re emelték, az fps-t pedig 4600-ról 8000-re. Ezek jól hangzó adatok, de érdemes szem előtt tartani, hogy például a maximálisan érzékelhető gyorsulás mértékét letesztelni nagyjából képtelenség, hiszen jóval túlmutatnak az emberi teljesítőképesség határán. Vagyis senki nem fogja 35 G-s gyorsulással rángatni az egerét, erre legfeljebb Flash vagy Quicksilver lenne képes, annak függvényében, hogy DC-s vagy marveles oldalról közelítjük meg a kérdést.

Genesis Krypton 555 egérteszt – Pehelysúlyú középpolcos

A Genesis egy összességében kimondottan korrekt egeret kínál a Krypto 555 képében. Igazán semmiben sem mutat olyat, amit ne találnák meg sok más gyártó egereinek képességlistáján. Amit viszont tud, azt hibátlanul tudja. A fejlesztések az elődhöz képest papíron jól hangzanak (mint például a Huano kapcsolókról Kailh-ra váltás, és az ezzel járó 20 millió kattintásról 60 millióra ugrás), de egy átlagos játékos vagy felhasználó alig fog ezekből bármit is érdemben észrevenni. Még akkor sem, ha a két egeret egyszerre használná valaki. Ezzel együtt a Krypto 555 abszolút jó választás lehet, ha valaki nem a méregdrága kurzorkergetők polcáról szeretne válogatni, de nem is akarja a derekát fájdítani a legalsó polc előtti görnyedéssel. A maga nagyjából 11 ezer forintos árával nem is túl drága, de nem is tartozik a legolcsóbb egerek közé. Hogy hosszú távon meddig bírja a strapát, azt ennyi idő után nem lehet megállapítani, de az eddigi használat során nem okozott csalódást.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

GeryG

GeryG
2010 végén csatlakozott a PC Dome cikkírói csapatához, pár hónappal később pedig már hírszerkesztőként is tevékenykedett. Lassan 15 ezer írásos anyag fűződik a nevéhez a magazinban, amivel a képzeletbeli dobogó csúcsán áll.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!