A Dyschronia: Chronos Alternate második része olyan tipikus „középső rész” volt: folytatott valamit, de lezárni még nem tudott, így kissé felemás maradt. A végső fejezet viszont izgalmas finálé a narratíva szempontjából, és mer új ötleteket behozni a játékmenetbe is. Ne várjunk világmegváltást, de ha élveztük az első kettőt, ezt is fogjuk.
A nyitány maradt a klasszikus (a maga unalmas, repetitív, de opcionális feladataival), azonban hamar teljesen új helyszínekre mehetünk a jól ismert brigádokkal, hogy a nyakatekert, de a maga módján érdekes narratíva kulminációját megtapasztalhassuk. Izgalmas betekintést kapunk az alkotás világának működésébe, és ötletesebbek a feladatok is, amiket kapunk. Persze a felállás marad a régi, ez inkább egy lineáris visual novel interaktív elemekkel, mint egy kalandjáték pörgős akcióval (de ezt eddigre már megszokhattunk).
Az AD álomvilág is a háttérbe szorul, és inkább csapatunk kalandjai kerülnek előtérbe a központi, meghatározó Óratoronyban. Az intro után a feladat, hogy ide bejussunk, illetve feljussunk, és itt találkozunk új sztorifoszlányokkal és feladványokkal, hol a jelenben, hol a múltban. A pörgősebb ütem sokkal jobbá teszi az élmény felépítését, de a technikai megvalósítás még mindig elképesztően fárasztó. Állandó sötét képfoszlányok, elaprózott, elnyomhatatlan animációk és felesleges mondatok funkcionálnak értelmetlen béklyókként.
A Dyschronia: Chronos Alternate így azonban végre lezárul, vegyes emlékeket hagyva maga után. A trió egyben egy eléggé ingadozó minőségű móka, kiváló ötletekkel, de kihagyott lehetőségekkel. Minden pazar elképzelésre jut három olyan, ami mérgezi az élményt, így tényleg csak az elkötelezett anime-rajongóknak lehet nyugodt szívvel ajánlani. Aki azonban már belekezdett, az valószínűleg elégedett lesz, és megtalálja számításait ebben az egyedi VR-játékban, ami lehetett volna ennél sokkal, de sokkal jobb és több is.
A korábbi epizódokról PSVR2 játékkörkép cikkeinkben írtunk:
