PSVR2-es cikksorozatunk előző részében három ritmusjátékot mutattunk be, a mostani fejezet pedig négy különböző műfajú alkotásról szól.
The Tale of Onogoro
Más vizekre evezünk a sok ugrabugrálás után, és egy lassabb produktumba ugrunk fejest. Japán fejlesztésű kaland a The Tale of Onogoro, amely inkább a játékmenetével visz majd el minket, mint a történetmesélésével.
A Jóistenkéért imádkozik egy fiatal hölgy, de csak minket fog megidézni (ha ha), hogy segítségére legyünk kálváriájában. Egy hatalmas kőhöz van láncolva szerencsétlen, és az egyik szeme is súlyosan megsérült. Délceg megmentőként a láncát nem tudjuk letörni, de a követ levitálva szállítani tudjuk magunkkal a lányt. Akit a megfelelő helyre helyezve mágikus pecséteket tud beizzítani, egyfajta papnőként. Ezáltal tudjuk a „szobákra” osztott területeket teljesíteni, amelyek lényegében fejtörőként funkcionálnak.
Derekunkon két pisztoly található, de ezek üresek, különféle elementálokat tudunk lövedéknek felszívni, majd az ellenfeleket lepuffantani, kapcsolókat aktiválni. Egy elszívás egy töltény, így óvatosan kell virgonckodni a harcmezőn. A buta ellenfelek egy helyből lövöldöznek, de törékeny partnerüket előszeretettel bántalmazzák, aki a helyzetére való tekintettel nem tud odébbdriftelni a sziklájával. Ha nagyon fáj már neki az áldás, akkor a kis kezeit megfogva visszatölthetjük az életerejét szegény párának.
Maga a gameplay klassz, a játék szépen fut, és a lány karaktermodellje is nagyon jól sikerült, animés beütésű. Viszont nagyon sokat beszél, és annyira nem is érdekes – ez a része szerencsére átpörgethető, és nem is veszítünk vele sokat. Klassz VR játék ez, Onogoro meséjét ajánlom, mert kevés hasonló alkotás van a PSVR2 hardverre.
Puzzling Places
A legnyugtatóbb cím az összes eddigi közül egyértelműen a Puzzling Places, ahol többnyire valós helyszínek épületeit, utcaképeit rakhatjuk ki 3D-ben. A kezdőcsomagban 20 ilyen kirakós kapott helyet. Minden feladvány feldarabolható igény szerint 25, 50, 100, 200 és bődületes nagyságú 400 darabra. A 25 db-os utcaképet jó 20 percig raktam össze, a 400-as már olyan apróra vágja őket, hogy csak több, lapozható oldalban férnek el a darabkák.
Magunk előtt a térben fotókat is megcsodálhatunk, hogy könnyebben beazonosíthassuk, mit hova kéne helyezni. A jól összerakott elemek összecuppannak és egységet alkotnak, nem fognak már szétesni. Bármely irányba forgathatjuk az elemeket, amelyek nem a hagyományos értelemben vett puzzle-formák szerint lettek szétszabdalva. Ezek inkább makett- vagy diorámaelemek, és sokszor becsapósak a térbeli ábrázolás miatt.
Elég sok DLC jelent meg a programhoz, a teszthez bónusznak a görögországi csomagot kaptam. Ebben 6 építmény található, amelyek közül a nagy utcaképpel órákig lehet dolgozni. De egy tucat kiegészítő kapható a játékhoz, így nagyon sok óráig lekötheti az embert, feltéve, ha ilyesmire vágyik. Rendkívüli cucc, ami kapható a korábbi rendszerre is. A korábban megvásárolt tartalmak elérhetővé válnak a PSVR2-es változatban is.
Gorn
A PlayStation VR-on a legbetegebb – és talán a legjobb – élményem volt a Gorn. Nagy örömmel láttam, hogy ez is kap PSVR2 verziót (nincs ingyenes upgrade), így egy házibuli keretein belül a vendégeimmel teszteltettem le a humoros-véres játékot. Egy gladiátorarénában 9 szinten kell helytállnunk, de lehetőség van a megszerzett felszerelésekkel gyakorolni is.
Nagyon debil mozgású és kinézetű figurákat álmodtak meg a szoftverhez (mi magunk is ilyenek vagyunk, a mozgásunkból, árnyékunkból kikövetkeztetve). Az ütések félig súlytalanok, a fegyverek hajlanak, mint a gumi, a röhögőgörcs garantált. Nagy sebzéseket tudunk bevinni, így például eltörik a delikvens karja, behorpad a feje vagy kiugrik a szeme. Gyerekeknek nem ajánlanám még a cartoon gore mellett sem – elég ocsmány látvány, de morbid módon szórakoztató.
Minden arénában meneteket nyomunk le, majd egy főellenséget dobnak ránk. Ez lehet akár egy bestia is, elég groteszk az egész. Nem teljesen pontos az irányítás, de a hangulata ismét elviszi a hátán az egészet, a Gorn egy mocskos gyöngyszem a VR-címek között.
A grafika nem erős, a program mérete is apró, de ehhez az alkotáshoz bőven jó, amit a rongybabaszerű irányítás se ront el. Lehet benne rendesen mozogni, de akár csökkentett módba is válthatunk, amikor egy gombot lenyomva húzzuk előre magunkat (de ez kicsit béna).
Számtalan fegyverrel abuzálhatjuk a ránk támadó gladiátorparódiákat. Szúró- és ütőszerszámokon túl íjak és puskák is akadnak. Minden fegyver máshogy működik, de a végeredmény igencsak vicces.
Visszatérve a házibulira: a Gorn tesztjét hatalmas ováció fogadta, potyogtak a könnyek, és majdnem a berendezési tárgyaim is megsínylették, de észnél voltam. Egy hatalmas élmény még csak nézni is a stuffot, benne lenni pedig állati. Ha nem undorodik az ember tőle, akkor maradandó élményt nyújt.
Swordsman VR
Valósághű párbaj RPG? Picit szkeptikusan álltam a dolgokhoz, de negyed órán belül eloszlott a kezdeti toxikus kétely. Egy lovagot irányíthatunk a Swordsman VR-ban (férfi vagy női modellt), akivel sorra mérkőzhetünk meg harcosokkal különféle égtájakról.
Az első „istálló” klasszikus lovagnak öltözött ellenfeleket sorakoztat fel, de akár vikingekkel is összecsaphatunk havas udvaron vagy szamurájokkal egy szentélyben. Ellenfelink sunyin helyezkedve, sokszor pajzzsal felvértezve várják a csörtét, amely egy testnevelésórának felel meg. Érdemes előtte bemelegíteni, mert olyan szinten beleélhetjük magunkat a hadonászásba, hogy akár le is sérülhetünk.
A lovagok különféle felszereléssel indulnak hadba, így taktikusan kell támadni a „lágy” vagy védtelenebb részeket. Nem egyszer sikerült egy sikeres hárítás után arcon szúrni a szerencsétlent, de a csuklóját is meg tudtam vágni, vagy egy tudós óriás lábát vágtam le tőből, aki szerint jó ötlet volt megkockáztatni egy távoltartó rúgást ellenem. Ha túl közel kerülünk, mint a bokszban, akkor szoktak élni ilyesfajta támadással, így kevés esetben működik a rárontás (működhet, de garantáltan kifáradunk a cséplésben).
Minden ütést szépen lehet védeni, meg tudjuk várni azt a pillanatot, amikor szabad a vásár, és be tudunk vinni akár halálos csapást is. Egy szint több ellenfelet is magába foglal, akár 6-7 ipse is jöhet egymás után. Előfordul, hogy párban érkeznek, de a szabad mozgásnak köszönhetően bekeríteni csak egy zsák krumplit tudnának.
A csetepaték végeztével XP és pénz vár ránk. Az előbbiből tudjuk emberünket fejleszteni, egész sok ponton. Még kisebb mágiákat is tanulhatunk idővel, ami megfűszerezi a lovagos témát. Felszerelések is nyílnak meg szép lassan (valóban lassan), amit a kovácsnál fejleszthetünk, vásárolhatunk. Kezdőfegyvereinket és páncélunkat is beállíthatjuk – én a két egykezes fegyverforgatás híve voltam. A harcok közben folyamatosan markolnunk kell, különben kiesik a bökő a tenyerünkből. Jó hír, hogy áldozatainktól ideiglenesen elbodzázhatjuk a pajzsukat, fegyvereiket, így változtathatunk menet közben a taktikánkon.
A Swordsman VR egy érdekes, izzasztó program, amit fejlesztője folyamatosan gondoz és próbál jobbá tenni a közösség reakciói alapján. Hálás cucc, ami mellett nem feltétlenül kellene elmenni – nyugodtan adjatok esélyt neki, a mozgás amúgy sem árt!
Dyschronia: Chronos Alternate – Episode 2
A Dyschronia: Chronos Alternate első epizódja (lásd PSVR2-körképünk 2. fejezetében) izgalmas kis csavarral ért véget, az új rész pedig igyekszik felvenni ott a fonalat. A sztori inkább friss kérdésekkel bombázza a játékost, anélkül, hogy túl sok választ adna ezekre vagy az előző rejtélyekre – bár ez érthető, elvégre középső epizódról van szó. Hősünk próbálja kibogozni a város alapítójának gyilkosa mögötti igazságot, miközben még többet tudhatunk meg saját és környezete múltjáról.
Az új fejezet sokkal kompaktabb lett, és bár így is bőven van benne sallang és időhúzás, dinamikusabb, és így valamennyire élvezetesebb elődjénél. A játékmechanika nagyrészt változatlan, bár vannak új szegmensek, ami dicséretes. Hiába egyszerűek, látszik, hogy a készítők nyújtózkodnak, és próbálják kicsit feldobni az egyébként visual novel-szerű nyomozós kalandot. A polgárok pszichéjének helyrehozása továbbra is változatlan, bár itt ebből is kevesebb van – és még így is unalmas lesz a minijáték, ami szerencsére teljesen opcionális. Keresgélhetünk újabb objektumokat a múlt felfedezéséhez, és a történet új helyszínekre is elvisz, így nyomozhatunk a jelenben és a múltban egyaránt.
A móka erőssége továbbra is képi világa, főleg az AD álomvilág, ahol gyönyörű, színes halak és tengeri lények úszkálnak. Ennek csúcsa a főtér, ahol tényleg vizuális kavalkádban lehet részünk, főleg, ha a narratíva is ezt diktálja. Minden más kissé üres, és főként már ismert helyszíneket járunk be. A rész fő gyilkossága a szállodában lesz, így egy jópofa, de kihasználatlan nyomozgatás itt is vár minket pár egyéb, interaktív szegmens kíséretében.
A Dyschronia: Chronos Alternate egyszerre számos kihagyott ziccer sokasága, amit az új fejezet sem old meg. Ezzel együtt azonban története érdekes, és a csapat lelkesedése áthatja az élményt. Világa tartalmaz elég jó ötletet ahhoz, hogy vonzó lehessen, csak a borzasztó ütemezés és angol szinkron dolgozik azon, hogy kinyírja a lelkesedést. Mindezzel együtt azonban izgatottan várom a finálét júniusban (már ha tényleg akkor jön), már csak azért is, hogy merre csűrik-csavarják a kusza sztorit.
PlayStation VR2 játékkörkép – 3. rész
Testnevelésórákat kiváltó ritmusjátékok.
