Néhány évvel ezelőtt, amikor először próbáltam ki a West of Dead című vadnyugati horror roguelite-ot, egy nagyon egyszerű ötlet formálódott a fejemben: mi lenne, ha fognánk ezt a látványvilágot – amiről mellesleg üvölt Mike Mignola Hellboy képregényeinek hatása –, a játékmenetet, Ron Perlmant (ha már szinkronhangként amúgy is kéznél volt), és gyúrnánk az egészből egy új, hivatalos Hellboy játékot? Pokolfajzatunkra amúgy is ráférne már egy rendes játékadaptáció, ugyanis mindkét előző próbálkozása kapufát fogott. A 2000-ben megjelent Asylum Seekert sokan minden idők egyik legrosszabb képregényjátékának, illetve úgy általánosságban legrosszabb játékának tartják. A 2008-as Science of Evil pedig a két Del Toro mozifilm hátszelén lovagolva, azok színészeivel, és az akkoriban divatos, God of War-stílusú hack-and-slash játékmenettel sem tudott a gyenge közepesnél jobban teljesíteni.
Hasonlóan gondolkodhatott a fejlesztő Upstream Arcade csapata is, következő játékuk ugyanis hogy, hogy nem végül egy Hellboy játék lett Web of Wyrd címen, roguelite elemekkel, Mike Mignola stílusát kísértetiesen jól utánzó látványvilággal. És bár Ron Perlman ezúttal kimaradt a buliból (pedig hatalmas élmény lett volna ismét Hellboyként hallani), a főhős szinkronjához az idén márciusban elhunyt Lance Reddicket szerezték meg, akinek egyúttal ez az utolsó videojátékos szinkronmunkája.
A Web of Wyrd története szerint Hellboy egy „Pillangó-háznak” nevezett rejtélyes épületbe érkezik, amely az egész világot megrengető mágikus kataklizmák forrása, felderítése során pedig nyom nélkül eltűnt a P.K.V.H. egyik veterán ügynöke is. Hamarosan kiderül, hogy a ház egyfajta kapuként szolgál a Wyrdbe, egy mágikus dimenzióba, amely valós, földi helyszínek eltorzult, kifacsart változatainak sorozatából áll össze. Miközben megmenti bajbajutott társát, Hellboy találkozik Seherezádéval, az Ezeregyéjszaka mesélőjével, aki úgy tűnik, egyfajta kontrolláló erőként működik a Wyrdben, és aki utalásokat tesz arra, hogy a kataklizma kiváltója egy borzalmas, sötét erő a Wyrd mélyén. Hellboy így a P.K.V.H. támogatásával nekilát a rejtélyes dimenzió felderítésének, amelynek minden régiója végén meg kell küzdenie annak urával, az attól megszerzett ereklye segítségével pedig újabb portálokat nyit meg a Pillangó-házban.
A játék roguelite jellege úgy épül fel, hogy Hellboy kizárólag egy mágikus karperec révén képes huzamosabb ideig a Wyrdben tartózkodni. Amennyiben az ott élő rémségekkel folytatott csihi-puhi közben esetleg eszméletét veszti, ez a karperec eltörik, hősünk pedig visszakerül a Pillangó-házba, míg a Wyrd a következő látogatásáig újrarendeződik. Kirándulásai során Hellboy különböző aktív, illetve passzív bónuszokat és képességeket gyűjthet, a házba visszatérve pedig fokozatosan megnyithat új fegyvereket, talizmánokat, illetve fejlesztheti azokat és saját képességeit is.
Maguk a Wyrdben játszódó pályák egyébként mezei labirintusok, zónánként ismétlődő pályaelemekkel, szobákkal és ellenfelekkel, amelyeket néha csapdákkal ellátott ösvények és folyosók kötnek össze, a szörnyekkel teli zónák közé pedig néha-néha beékelődik egy-egy bolt, egy gyógyítószoba vagy egy opcionális aréna, ahogy azt a műfaj képviselőitől már megszokhattuk az utóbbi lassan tíz évben. Az ellenfeleket rejtő szobákban mindig fellelhető egy-két méretesebb monstrum is: rájuk kell elsősorban koncentrálnunk, a kisebb ellenfelek ugyanis bár kidőlnek egyetlen maflástól, végtelen mennyiségben képesek respawnolni.
Utóbbiak hasonló szerepet töltenek be, mint a mezei zombik a Doom Eternalban, kiütésük után ugyanis automatikusan visszatöltenek egy-egy sávot Hellboy erőnlétéből, ami egyfajta regenerálódó pajzsként helyezkedik az életerő sávja elé. A rendszer hasonlóan működik a már említett méretesebb ellenfeleknél és a több életerősávval rendelkező főellenfeleknél is: ütések, hárítások, tereptárggyal dobálások, kombók sorozatával előbb ezt az erőnlétpajzsot kell levinnünk róluk, amely akár vissza is töltődhet. A folyamatot Hellboy mordályai révén gyorsíthatjuk fel, amelyek sima sérülés helyett ideiglenesen megbéníthatják az ellenfeleket egy brutális kivégzőmozdulat végrehajtásához, illetve a harcok során fokozatosan feltöltődő kőkézzel, amelyet felhasználva szintén egy jelentős sebzésű, speciális kombót süthetünk el.
A recept egészen kellemes, viszonylag gyorsan kiismerhető – azonban a játék első bő órája után az új játékelemek adagolása és a kihívás növekedése is látványosan megáll. Amíg az egyes zónákat csak izoláltan, egymás után kellett végrehajtanom, gyakorlatilag egyik sem okozott különösebb kihívást. Az ellenfelek bár különböző skineket kaptak, viselkedésük minden zónában hasonló, minimális bővülésekkel, de ugyanígy nem változnak a csapdák és a környezet által biztosított harctéri lehetőségek sem. Gyakorlatilag úgy éreztem, mintha a Web of Wyrd egy új fejlesztőcsapat első komolyabb roguelite próbálkozása lenne, amely csak a mások által már ezerszer elsütött alapokat ismételgeti. Vagy még épp csak egy erősen indított early access állapotban lenne, amelynek aztán az elkövetkező másfél év során kellene bővülnie új történetelemekkel, animációkkal, csapdákkal, ereklyékkel, skillekkel, ellenfelekkel.
A kombórendszer finomhangolásra szorul, az irányítás időzítésbeli furcsaságai gyakran indokolatlanul megnehezítik a legegyszerűbb hárító vagy védekező mozdulatokat is, a kamerával pedig a tesztelés során többet birkóztam, mint bármelyik főellenféllel. Sajnos a befejezetlenség érzése igaz Reddick felvételeire is: Hellboy gyakran másfél perces kihagyásokkal ismételgeti ugyanazokat az aranyköpéseket – bár itt sajnos érthetően más oka is volt annak, hogy hősünk miért nem kaphatott több sort.
A Hellboy: Web of Wyrd bár jobb és szórakoztatóbb, mint a karakter bármely korábbi játékadaptációja, csalódás és kihagyott lehetőség, legfőképp a West of Dead után. A problémát a fejlesztők is érezhetik, akik javában dolgoznak a javításokon, és amellett, hogy a játék opciói közé alapból bekerült több olyan lehetőség is, amelyek jelentősebb mértékben képesek hangolni a játékélményt, az első nagyobb javítás már jelentős mértékben újrabalanszolta a korai zónákban a nehézségi szint emelkedésének mértékét.
Elképzelhető, hogy a Web of Wyrd így végül néhány hónap leforgása után már egy lényegesen jobb játék lesz, mint most, a teszteléskor, ez azonban lehet, hogy már késő bánat lesz, a fejlesztők pedig jobban jártak volna, ha meghagyják a West of Dead kameraállását, játékstílusát, és pusztán bővítik, átalakítják azt úgy, hogy a Mignolaverzumhoz illeszkedjen.
