Messze nem tökéletes játék a Bus Simulator 21, de úgy tűnik, megtalálta a közönségét – ráadásul olyat, amely hajlandó további pénzt invesztálni a játékba. Jó pár dekorációs- és jármű-DLC készült a kétéves játékhoz, emellett jött egy jelentős frissítés is (innen a Next Stop toldalék a címhez), de most valami teljesen újat kapunk, ha beruházunk az Official Tram Extensionbe: villamosokat.

Bizony, a sínek megjelentek mind Angel Shoresban, mind Seaside Valleyban, velük együtt pedig a villamosmegállók is kiépültek pár helyen – ahol nem, ott a buszokkal kell közösködni. No és milyen lett a kötöttpályás közlekedés így?
Nos, ahogy az alapjátékkal, úgy itt is vegyesek az érzéseim – és továbbra is van valami olyan bája ennek a játéknak, ami miatt minden hibája ellenére játszatja magát. Na de ne rohanjunk a végkövetkeztetéshez ilyen gyorsan, beszéljünk előbb részletesen arról, mit is kaptunk ezzel a DLC-vel!
Kaptunk két villamost, amelyek tulajdonképpen ugyanazok, csak az egyik egy ajtós modullal hosszabb. Ez így eléggé gyenge... De legalább a vezetési élmény más! Ezt szerintem sikerült jól eltalálni, tényleg más a dinamikája a villamosnak, mint a busznak. A váltókezelés is ránk marad persze, tehát oda kell figyeljünk a kereszteződéseknél, elágazásoknál is – csak mondjuk dombra felfelé hajtva nem biztos, hogy látszik az a zöld csík, ami a leendő haladási irányunkat jelezné, így azért ez nem az igazi – lehetne valami jelzőlámpa. Villamosunk a játék grafikai színvonalához mérten nem néz ki rosszul, szépen bejárható, mint a többi járművünk – és dekorációs lehetőségekből sincs hiány.

Viszont nagyon illúzióromboló, hogy nincsenek felsővezetékek, a villamosaink áramszedő nélkül róják az útjukat. o.0 Illetve valahogy még most sincs rendesen beállítva, hogyan üljenek le az utasok: a járműből kilógó kezek, fejek relatíve sűrűn fordulnak elő. És emellett a konzervbanya a hangosbemondón busznak hívja a villamost...
És sajnos nem egy helyen kilóg a lóláb nagyon, hogy ez az egész vasutasdi csak egy utólag hozzáfércelt történet, ugyanis a sínpályák néhol totál fals íveket írnak le; emellett számomra furcsa (és csúnya), hogy sok helyen úgy néz ki, mintha kiállnának a sínszálak az aszfaltból, holott az autós forgalom számára ezeknek süllyesztettnek kellene lennie. A futóművel foglalkozó autószerelők nagyon jól élhetnek Angel Shoresban és Seaside Valleyben – és nagyon sokan bolondok, hogy ilyen utcákra kimennek tönkretenni az autóikat... A térkép tervezői lehettek volna sokkal bátrabbak is, és rendesen elkülönített villamospályákat is építhettek volna.

Bus Simulator 21 teszt – 3 év után újra busszal csapathatunk!
Tudsz jobb lenni, mint a BKK?
Szóval játszatja magát a Bus Simulator 21, de ha őszinte akarok lenni, az nem az Official Tram Extensionön múlik. Így, ebben a formában ez nagyon vérszegény, nem is tudom különösebben ajánlani. Viszont akinek ez megvan, megkapja a Tram Simulator Urban Transit játékot (vagy akinek az megvan, ezt a DLC-t), ami kifejezetten a villamosozásra lesz kihegyezve, és talán jobban is működik ez így ott. Talán...