Sokakhoz hasonlóan nekem is a Monster Hunter: World volt az első tapasztalatom a sorozattal, amelynek ez a cím hozta meg a világra szóló hírnevet. Számomra nem a semmiből jött ez a találkozás, hiszen a Dragon’s Dogma révén már terveztem egy ideje, hogy kipróbálom, és erre a World kiváló alkalom volt. A két játék közötti Monster Hunter: Rise viszont nekem teljesen kimaradt, mégpedig azért, mert először csak Switchre jelent meg, majd amikor kiadták PC-re is, a képek alapján túlságosan animés stílusa miatt passzoltam. Szerencsére nem kell egyik játék ismerete sem, hogy az ember nekivágjon a Monster Hunter Wildsnak, habár a World ismerete jelentősen megkönnyíti a dolgunkat, hiszen sokban épít annak a rendszereire. A továbbiakban így elsősorban a Monster Hunter: Worlddel fogom összehasonlítani a jelen játékot.
Ami egyből szembetűnik, hogy sokkal nagyobb hangsúlyt kapott a történet, habár fő funkciója továbbra is a szörnyek bemutatása és a játék különböző upgrade- és egyéb rendszereinek a fokozatos megismertetése. Végre a karakterek nem csupán a foglalkozásukról vannak elnevezve, és sokkal fontosabb részét képezik a világnak. Állandó kísérőnk, Alma, akinél a küldetéseinket intézhetjük (kvázi a Handler karaktere a MH:Worldből), már nem egy túlmozgásos pixie dream girl, hanem egy nyugodt és megfontolt társ (biztos a szemüveg teszi), aki nem sodor minket bajba lépten-nyomon. Vadászunk immár nem néma, és részt tud venni a párbeszédekben, így inkább részesei vagyunk az eseményeknek, mint „elszenvedői”, akinek mindig megmondják mit kell tennie. A cut-scene-ek sokkal jobban tudják közvetíteni a történéseket, és amúgy is jó nézni őket, na. Megéri a karakterünk létrehozásánál rászánni az időt a kinézetünk finomhangolására.
A játék alapvető ritmusa (gameplay loop) nem változott semmit. Hatalmas szörnyeket vadászunk, hogy a testrészeikből jobb páncélt és fegyvert csináljunk, hogy még erősebb szörnyeket tudjunk levadászni. Ez kvázi a sorozat védjegye. A szörnyeket illetően a gárda nagy része teljesen új, némelyikük korábban megismert szörnyek modelljét használja, azt színezték át és látták el új támadásokkal. Van, amelyik viszont teljesen új, és persze vannak visszatérő régi ismerősök is.
A szörnyek legyőzésére használt fegyverarzenál (fegyvertípusok) lényegében nem változott, viszont bővült a repertoárunk néhány új funkcióval. A leglényegesebbek ezek közül a sebek és a fókusz rendszere. Egy szörny bizonyos testrészeit támadva eddig is eltörhettük azokat, például egy karmos láb eltörése után csökkent a támadás hatékonysága azzal a végtaggal, vagy sok szörny farkát például egyenesen le lehetett vágni. Minderre továbbra is lehetőség van, viszont ha egy testrészt sokat támadunk, sebet ejthetünk rajta. Itt jön képbe a fókusz mód, amelyhez egy gombot kell nyomva tartani, és ekkor szabadon irányíthatjuk a támadásainkat. Egy spéci támadást (focus strike) pedig csak ebben a módban lehet előhívni. Ha ez a támadás sebet vagy gyenge pontot talál el, akkor óriásit sebez, ráadásul kapunk egy tárgyak gyártásához használható elemet a szörnyről, így ez a módszer farmoláshoz is kiváló.
A szörnyvadászathoz és a pályán való mozgáshoz kaptunk egy új állandó társat, egy seikret fajú hátast, ami lényegében egy óriási csirke. A segítségével gyorsabban tudunk közlekedni a pályán felfedezés közben, ha pedig egy szörnyet vadászunk, képes automatikusan követni azt, ha új helyre menekülne. Amennyiben pedig útközben vadászati segédeszközökhöz szükséges hozzávalókat szeretnénk gyűjtögetni, akkor sem kell leszállni hátasunkról, mert a karunkra erősített horogvetővel (grappling hook) távolról is begyűjthetjük ezeket. Ennek sajnos az a mellékhatása, hogy a fő küldetések során, amikor két sztoriesemény között baktattunk, nem nagyon tudtam figyelni a társaim beszélgetésére, mert folyamatosan azt kerestem, hogy mit tudok még begyűjteni a „később biztos kelleni fog még” elve alapján.
A Monster Hunter-játékoknak – és ez alól a Wilds sem kivétel – van egy jelentős online/közösségi komponense. A játékon belül például külön lobbihelyiség van, ahol a játékosok fizikailag gyülekezhetnek küldetések előtt. Vadászat közben pedig egy SOS-jelzést leadva megadjuk a lehetőségét, hogy az adott szörny legyőzéséig más játékosok beugorjanak a világunkba és segítsenek a vadászatban. Egy másik újítás itt, hogyha nem jönnének hús-vér játékosok az SOS-jelzésünkre, akkor a játék NPC-vadászokkal tölti fel csapatunkat, akik meglepően hatékonyan működnek (és a pénzjutalmat sem csökkentik a küldetés végén ;-) ). Így ráadásul plusz kötődés is kialakulhat bizonyos NPC-kkel. A közös vadászatok után Olivia sokkal inkább volt egyenrangú társam, mintsem egy karakter, aki csak cut-scene-ekben tűnik fel.
A Monster Hunter Wilds egy kiváló része lett a sorozatnak. Szinte minden változtatással tovább fokozták az alap játék loop nyújtotta élményt (hátas, focus strike, tárgyak távoli begyűjtése). Bár a történet nagyobb hangsúlyt kapott, és jobban is van elmesélve, mint korábban, nem biztos, hogy megéri csak ezért megvenni valakinek, akinek nem jön be ez a csak és kizárólag nagy szörnyek levadászására épülő játékmenet. A sorozat kedvelőinek viszont szinte biztos kiváló élményt fog nyújtani, illetve remélhetőleg azoknak is, akik a fentiek tudatában szívesen kipróbálnák első Monster Hunter játékukat.
