No de pont erről van szó. A Switch egy exkluzív masina, de a büdös életben nem döntenél úgy, hogy az összes lehetőség közül azon fogod a Witcher 3-at játszani.
A többi gépnél úgy mérlegelsz az exkluzív címekkel, hogy minden más meg úgyis menni fog.
8 év nem kis idő, márpedig ennyi telt el a Nintendo Switch piacra kerülése óta, és lett ez alatt minden idők egyik legsikeresebb konzolja a maga 152 milliós eladási számával – megjegyezném: nem érdemtelenül. Nemrég megérkezett az utód is, és természetesen ilyenkor mindenkiben felmerül a kérdés: sikerül-e az előd jó tulajdonságait megtartva a kevésbé jókon javítani, és megismételni (vagy akárcsak megközelíteni) ezt a sikert? Nos, így az út elején ezt nehéz megmondani, de az mindenképp biztató jel, hogy 4 nap alatt 3,5 millió darabot sikerült értékesíteniük, ezzel a leggyorsabban fogyó konzolja lett a japán cégnek. (De ha pontosak a számítások, akkor minden konzol közül is ebből adtak el ilyen rövid időn belül a legtöbbet.)
Külsőre bár relatíve sokat változott a masina, azért a tipikus Switch stílusjegyek döntő többsége megmaradt – a Joy-Conokon a gombok elrendezése, levehető mivoltuk; az érintőképernyő; a játékkártyák formája. Összetéveszteni viszont így sem fogjuk az eredeti példánnyal (és az OLED-essel sem): láthatóan nagyobb lett, és a Joy-Conok is feketébe öltöztek – némi színt a joyok alatti színezett perem visz a designba. Kár érte, nekem kifejezetten bejöttek a mókás színű irányítók... A jobb oldaliról lekerült az infrakamera, de kapott egy új gombot: a C megnyomásával magán a konzolon tudunk végre a barátainkkal cseverészni, nem kell az okostelefonos appra fanyalodnunk. Mindkét Joy-Con 2 képes egérként is funkcionálni az élére állítva, és nem kis meglepetésemre egész jól működik még az én péklapát mancsomban is. Gyorsan hozzátenném: nem csak láthatóan, de érezhetően is kompromisszumos dolog ez, egy ergonomikusra tervezett egérnek a nyomába sem ér ez a megoldás – de jobban működik, mint elsőre (vagy akár másodjára) gondolnánk, főleg ha a csuklópántot feltesszük, az ugyanis egyben az „egértalpat” szélesíti ki.
A joyok is némi átgondoláson estek át, viszont maradtak analógok, ami vagy bátor, vagy ostoba húzás volt a mérnököktől... Összesen négy darab Joy-Conom van a sima Switchemhez, ebből már mindegyikben egyszer cserélni kellett a joyt, és amikor kettőben megint cserésre degradálódott a cucc, inkább Gulkit Hall-szenzoros megoldásra tértem át, azóta nincs velük gondom. Viszont azt meg kell hagyni, a perem párnázása jó ötlet volt, nagyon finom és precíz a mozgása a karoknak. A rögzítés ezúttal nem mechanikus, hanem mágneses módon megy, legyen szó akár a konzolról, akár a markolatról.
A képernyő ezúttal LCD lett (gondolom, majd jön OLED-verzió is), viszont a technikai paraméterei megsüvegelendőek: 7,9” Full HD HDR 120 Hz, ráadásul VRR támogatással, illetve 10 pontos érintőképernyővel – dokkolva pedig megy a 4K HDR 60 Hz is. Nem kis előrelépés ez az eredeti Switchhez képest, még akkor is, ha sajnos a panel „csak” LCD (TFT? Erről nem találtam infót), és igazából a képminőségbe sem tudok belekötni – nyilván nem hinném, hogy Pantone-validált kalibrációval rendelkezik, de játékra tökéletesen megfelel, főleg, ha figyelembe veszem, hogy ez egy kvázi táblagép.
A belső memória 256 GB-ra hízott – hála az égnek, mert egy-egy combosabb AAA játék egy jól belakott Switchre nem fér fel (OLED-verzió esetén se nagyon megy fel egynél több) – a mentett állásaim átmásolásakor derült ki, hogy 4,7 GB adatot kellett átvinnem a két gép között. Természetesen a bővítés lehetősége most is adott, ámde egy csavarral: microSD Express kártya kell ahhoz, hogy a konzol futtassa is az itt helyet foglaló játékokat, egyébként csak médiatárolásra hajlandó használni. Ez persze azzal is jár, hogy a töltési sebesség elképesztően nagyot ugrott, és minden rettenet gyorsan betölt, ha összehasonlítjuk a régi géppel. És ha már bővítés: felülre is került egy Type-C USB-port, amivel tölteni is lehet; illetve egyéb kiegészítőket, például kamerát a GameChathez is így kényelmesen rá lehet kötni.
A japánok is elkészítették a maguk kameráját Nintendo Switch 2 Camera néven, és persze hozzáigazították a konzolhoz. A nyak olyan hosszú, hogy dokkolt konzol mögé helyezve is átlát felette. A látószög 110 fok – az emiatt fellépő perspektivikus torzítást pedig speciális lencsével kompenzálták. A belső elektronikája a Full HD felbontású szenzor mellett zajcsökkentő elektronikát is kapott, illetve a kevés fényt is képes kompenzálni – kellemes bónusz, hogy a Windows 11 is felismeri és képes kezelni.
A dokkoló is változott, és nem csak a mérete a meghízott gép miatt: a szögletes sarkokat íveltek váltották le. Ami mindenképp pozitívum: egyrészt aktív hűtés is került bele, így segítve a gép hőháztartását, másrészt Ethernet-csatlakozó is van, nem függünk a wifi-jel stabilitásától. Engem viszont aggaszt, hogy a gép maga lötyög a dokkolóban – belül sima a képernyő felé eső rész, így nem hinném, hogy karcolni fogja, de én fólia nélkül nem használnám huzamosabb ideig... Ja igen, a táp is bikább lett, így a régié nem jó az újhoz – cserébe viszont a régi Joy-Conok és a Pro Gamepad működik, ha a játék nem a Switch 2-specifikusat követeli meg.
Ha már gamepad... Van szerencsém egy Switch 2 Pro kontrollert is nyúzni, sajna összehasonlítási alap nélkül, ugyanis az elődjével nem találkoztam korábban. A többi konzol gamepadjéhez képest egyébként nekem nagyon bejött, talán ennek van a legjobb ergonómiája – bár a ravaszokat nagyon hiányolom, ezen a platformon sajnos ezek is csak gombok. Az eredeti Pro Controllerhez képest egyébként kicsit nagyobb lett, illetve a formája is jobban kézbe simul – a karok meg hasonlóak, mint a Joy-Conokon, csak masszívabbnak érződnek valamivel. Titkos feliratot ezúttal nem kaptunk.
Térjünk rá a szoftveres részre! Az eredeti Switch-játékok elsöprő többsége gond nélkül megy az új gépen, ami nem, ott elsősorban a megváltozott fizikai méret jelent gondot (Nintendo Labo; Starlink: Battle for Atlas, ha a fizikai űrhajókkal és fegyverekkel bíbelődnénk). Pár játékot megpörgettem az új masinán is: szerintem kifejezett Switch 2 patch nélkül is valamivel jobban, stabilabban futnak – és persze gyorsabban töltenek. A Witcher 3 a 30 fps-t a mozgalmasabb részeken is mintha stabilabban tartotta volna; a DOOM reboot is simábbnak tűnt – bár ez utóbbinál a textúrák eléggé homályosak így még handheld módban is. Az általános tapasztalat az, hogy még patch nélkül is a legtöbb játék jobban fut, mint az eredeti konzolon: a felbontásskázálás ritkábban vagy egyáltalán nem aktiválódik, a megjelenítési sebesség is sokszor egyenletesebb, és persze lényegesen gyorsabban töltenek be. Amit meg patcheltek, ott nem ritka a nagyobb felbontás és az akár 60 fps sebesség. Sajnos viszont pár játéknál, illetve a YouTube appnál még akad probléma, ezeket a fejlesztők a legtöbb esetben vizsgálják és várható valamilyen megoldás.
Jó pár játék kapott ingyenes Switch 2 patchet, ez több Nintendo címnél (pl. Super Mario Odyssey, Captain Toad Treasure Tracker) leginkább csupán annyit jelent, hogy a GameShare funkcióval két gépen is lehet egymással játszani. A No Man’s Skyról tudom még, hogy akinek megvan Switchen, ingyen megkapja a Switch 2-verziót, ami a jobb grafika mellett multit és a településeket is végre tartalmazza. Akadnak persze fizetős upgrade-ek: a két „nagy” Zeldáról nemsokára egy külön cikkben értekezem, másról meg egyelőre nem tudok.
Van viszont egy „játék” (jobb híján nevezzük így), amit viszont fájóan hiányoltam a rendszerről – és igencsak meglepődtem, hogy a Ninty pénzt kér érte, még ha nem is olyan sokat. A Nintendo Switch 2 Welcome Tourról van szó, ez ugyanis töviről hegyire mutatja be a gép és a kiegészítői képességeit demók, kvízek és minijátékok formájában. Érdekes, hogy a Mii stílusvilágát itt most nem vetették be a japánok, inkább egy komolyabb (de még mindig stilizált) látványt adtak ennek a programnak. Alapvetően egész jópofa a cucc, tényleg sok érdekes részletet megtudhatunk a gépről – a demók és a minijátékok minősége viszont finoman szólva is széles skálán mozog minőségüket tekintve.
Kicsit olyan érzésem volt néhánynál, mintha egy középiskolás számtech-szakkör rakta volna össze, illetve a Joy-Con egér funkciójának bemutatását szerintem kissé túlzásba vitték. Nem is lenne igazából ezzel semmi gond, csakhogy a Sony ingyen adja a PlayStation 5-höz az Astro’s Playroomot, ami ugyanúgy megmutatja annak a gépnek a képességeit (még ha kevésbé precíz és olvasmányos módon is), ezért meg 10 eurót kér a Nintendo. Megéri, nem éri meg? Nehéz a kérdés, mert nem mondhatnám, hogy ne szórakoztam volna vele jól (még az idegesítő pecsétkereséssel együtt is), és tényleg ott lenne a helye minden friss Switch 2-tulajnak a könyvtárában – csak arról egyáltalán nem vagyok meggyőződve, hogy ezt tényleg pénzért kéne árulni.
Mindent összevetve tehát a Switch 2 méltó utódja lett a 8 éves elődjének, és a fejlődés egyértelműen látható. Ugyanakkor forradalomról szó sincs: ez természetes evolúció eredménye, már ha lehet ilyet mondani egy technikai eszköz esetében... :D Az eredeti Switchet sosem tekintettem alkalmasnak fő játékplatformnak, ahhoz túl sok kompromisszummal járt, itt a Switch 2-nél azért már szerintem benne van az, hogy valaki ezt teszi meg elsődleges játékgépnek – és remekül fog szórakozni. Hiszen már Cyberpunk 2077 is van rá... ;-)
A bemutatott termékeket a Nintendo hazai forgalmazója, a ConQuest Entertainment biztosította.
