Fórum » Hozzászólások, megjegyzések
Sony vs Microsoft: igen nagy csapást mértek a japánok az amerikaiakra [hozzászólások]
Kapcsolódó tartalom: Sony vs Microsoft: igen nagy csapást mértek a japánok az amerikaiakra
Olcsóbb lesz a PS4 az Xbox One-nál és a használt játékokat se korlátozzák.
jún. 10- jún 12.-ig az előrendelések száma a PS4-re megsokszorozódott, ami azt jelenti pontosan, hogy ez idő alatt minden két Xbox One megrendelésre három PS4 megrendelés jutott. Ez természetesen a jövőbeni eladásokat nem jelzi előre, de az E3-mal kapcsolatos reakciókat hűen tükrözi.
Az egyik külföldi oldal megkérdezte olvasói, véleményük szerint melyik gyártó vitte a pálmát konzoljával az show-n. 280000 olvasó adta le szavazatát, melyből a Sony konzoljával elragadta a szavazatok tetemes mennyiségét, 81%-ot. A Microsoft emellett csak 12%-ot vitt, míg a legkisebb testvérnek számító Nintendo 7%-ot.
Az adatok természetesen nem reprezentatívak. Ki kell emelni, hogy a szaksajtó egy-egy képviselője esetében erős "pártosodás" látható.
Most már így az E3 végének közeledtével kíváncsian várom a megjelenésig még útba eső show-kon mit tud a Microsoft kihúzni a kalapból, illetve hogyan reagálja le a Sony. Ami pedig biztos, végső soron úgyis az eladások döntenek és még az sem fog 100%-os győztest mutatni.
Ugyanis egy anyahajón nincs internet, és ahogy ő fogalmazott, fivérei és nővérei így soha nem lesznek képesek az Xbox One-t használni. Találóan még a következő mondattal érvelt:
"Soha többet nem fogják a USS Lincoln, vagy bármelyik másik anyahajó, üres folyosóit megtölteni Master Chief hőstetteinek hangjai."
A tengerészgyalogos levelével nem csak saját, és a vele egy hajón szolgálók fájdalmát és elégedetlenségét kívánta a redmond-i cég felé tolmácsolni, hanem a világ minden katonájáét, aki kiküldetéseik során abban a kevés szabadidőben szeretnék élvezni az Xbox nyújtotta örömöket.
Levele végén hozzátette, azért nem esnek kétségbe, a PS4 és exkluzív címei bőven kárpótolják majd őket, mivel a japán konzolt lesz lehetőségük internet nélkül is használni...
...Ezek után már csak egy ördögűző segíthet az új Xbox-on


http://gustyx.web4.hu - saját véleméyeim, tapasztalataim játékokról

"....money talks, and bullshit runs the marathon." /Chris Carter: Hunting Evil/
"A PlayStation®4 a karácsonyi időszaktól Európában is elérhető lesz."
Igaz, nem írták, melyik évben, de remélhetőleg 2013-ra gondoltak.

Az szórakoztató elektronikai piacban egy eltolódás történt az utóbbi pár évben. A netbookok eltűntek a megszokott értelembe és átvette helyüket a kis tabletként is használható gépek. A kézzelfoghatóbb, de könnyebb mobilitás érdekében a laptopok lassan kicserélődnek az ultrabookokra, ahol szintén nem a brutális teljesítmény, hanem a munkára való felhasználás dominál.
A PC azáltal, hogy a konzolgyártók egy hosszabb élettartalmú és állandó konfigurációt adnak a játékosok és a fejlesztők kezében, lassan elveszti táptalaját. A folyamat gyakorlatilag olyan mint a mikrogasztronómia. Az ételek újraértelmezésében az alapanyagok ugyanazok, de egészen más módon kerülnek tálalásra.
Nekem van PC-m de jelenleg már közel nem abban a kategóriában van, hogy elfusson rajta egy mai játék. Ahhoz hogy egy ilyen játékon én játszhassak egy új konzol másfél, ha nem kétszeresét kéne kifizetnem. Az új konfiguráció így aztán kibírna kb. 1, durván másfél évet míg észre nem venném, hogy jééé a PC-re kiadott játékok igaz, hogy szebbek, de a gépem már nem bírja. Ugyanakkor a konzol élettartama meglesz 10-13 év, ami alatt egyszer sem kell hozzányúlnom.
Lehet szidni az E3-at és a konzolgyártókat, de attól ez a piac már nem lesz más.
Az pedig szerintem ertheto, hogy az idei e3 az uj konzolokra fokuszal, uj jatekok jonnek minden evben, de az aktualis konzol generacio mar 7 eves.
i5-4570, 16gb RAM, Geforce GTX 660 DirectCU II OC
Egy ideje már erre a generációváltásra várt mindenki (ezért teljesen normális, hogy az E3 is erről szól), hogy haladhasson tovább a játékok fejlődése. Ez most megtörtént, de ezek szerint ez sem jó mindenkinek. Ha nem akarsz az igénytelenek millióihoz tartozni, akkor tényleg jobb lesz kiszállni. Annyi más hobbi van még.
A játékok pedig már most is többnyire a jóval nagyobb kapacitású pécés verziók leegyszerűsített, technikailag lebutított változatai. Ez az utóbbi időben nagyon kiütközött már, de azért bőven fogyaszthatók a játékok így is.
"....money talks, and bullshit runs the marathon." /Chris Carter: Hunting Evil/
Meg kell hagyni, mikor a Sony az első bemutatón nem mutatott szinte semmit, kikényszerítette a Microsoftnál az első igazi lépést, amit rosszul reagáltak le. Ha nem is mindent lapjukat fedték fel, azzal a kevéssel amit felfedtek feldobták a magas labdát, amit a Sony le is csapott.
Kérdés az, hogy ezzel a Sony kezdett veszélyes játékba, vagy a Microsoft fog azzal, ha az eddig megkezdett stratégiától visszakozni kezdenek.
Bennem az is kérdés, hogy mi az oka, hogy sok helyen már nem vesznek fel az X1-re előrendelést, mondván hogy elfogyott. Tényleg ennyire sokan rendelték elő, vagy a Microsoft kevesebb előrendelést enged mint a Sony?
Ezek tényleg mind már olyan kérdések, melyeket csak a megjelenésnél lehet eldönteni. Phil Spencernek is igazat adok, tényleg nem egy sprint. Sokszor az a legjobb taktika, ha az ember a futásnál beosztja az erejét és a végén húzza meg, csak akkor ne a másik irányba kezdjenek el futni...
Alapjában véve nekem liberális a felfogásom, nem szeretem ha az embert fölösleges dolgokkal megkötik, főleg ha pénzcsinálás a célja. Azt sem szeretem, ha az ember amikor kap egy ilyen gyomrost elkezd terelni, vetíteni, olyan dolgokat nyilatkozni amik láthatóan kétségbeesett lépések, hogy ne vesszék el a reputációjukat.
Ha Mattick szerint a cég hisz abban, hogy jó döntést hoztak, miért nyilatkozzák a következőben az, hogy még van mit mutatni. Mert ha nem azokon a kérdéseken változtatnak, amiben a Sony megverte, nem sok értelme van újat bemutatni, ugyanis az aki a konferencia alkalmával úgy döntött nem vesz mégsem X1-et ezért döntött úgy, és ezen bármi más új feature sem változtat. Ha viszont változtatnak megmutatják, hogy az üzleti stratégiájuk végig rossz volt és belekezdenek egy olyan játékba, amit ha rosszul csinálnak el is veszthetik.
Mindenesetre kíváncsi vagyok, mit tudnak még előhúzni a kalapból...leginkább szerintem egy döglött nyulat vagy csak a csontvázát.

Tegnap írtam:
"Most kell higgadtnak mutatkozni (és annak is lenni), az év végéig pedig javítani azon, amin még lehet."
Nem tudom, ki ez a Phil Spencer, de a szavai lényegében éppen arra utalnak, hogy ezt fogják tenni, szerintem komolyan is gondolják. Tisztában vannak vele, hogy sok szempontból hátrányba kerültek, ezért nem ülhetnek a babérjaikon. A lényegi kérdések pedig tényleg az év végén, de inkább azt mondom, hogy a következő 1-2 évben dőlnek majd el. Jelenleg még mindkét cég 0 darab eladott konzolnál tart.
"Mindig is tudtuk, hogy a történetünk idővel bontakozik ki. Még így most is azt mondom, hogy ez nem egy sprint. A konzol novemberbe kerül a boltok polcaira, van tartalmunk, amit addig még megosszunk"
"Még jönnek olyan események, mint a Gamescon vagy a TGS amin még folytatni fogjuk, hogy értékel töltsük meg azt, amit a piacra viszünk. Úgy gondolom, akkor lesz teljes a reakció, ha a termék a boltok polcaira kerül, be lesz árazva, lesz egy teljes tartalomkönyvtára és a vásárlók leadják a szavazatukat"
Szép mentés, de nálunk ezt hívják terelésnek. Most vagy az jön, hogy tök értelmetlen funkciókat kívánnak majd még bemutatni, amit tényleg nem mutattak még be, vagy mondtak valamit hogy Mattick mondatát finomítsák és novemberig előrukkolnak valamivel.
A Microsoft még 5 évig kívánja támogatni a jelenlegi konzolját, ennek tetejében kiadtak egy új változatot is, ennek fényében erősen más megvilágításba kerül a mondat.
Ha nincs pénzed arra, hogy az új generációra benevezz, de a név által fémjelzett terméket szeretnéd használni, dobunk egy csontot...Ez nem az a hozzáállás, amit az ember vár, főleg a Sony termékének bemutatása és részletezése után.
Arról nem is beszélve, hogy még ha irónia is volt a mondatban az a tény akkor is ott van, hogy egy 4Gb-os X360-a az új típusból csak 100$-ral kerül kevesebbe az új generációs Playstationnél. Ha az embernek nincs pénze az Xbox One-ra és esetleg arra nem is tervezi a kevés kis pénzét félrekuporgatni, mert minek ha internet kell hozzá, akkor is jobban megéri vásárlói szempontból egy kuporgatni, de kevesebbet, hogy megkapd az új generáció élményét internet kapcsolat kötelezettsége nélkül.
Mattick és a Microsoft pedig itt hibázott. Ezt nem lehet szépíteni.
"Ez egy szolgáltatás alapú világ, ha belegondolsz a dolgokba és hogy azok miként lettek jobbak az internet segítségével, ez egy tervezői döntés volt, amit mi meghoztunk. Úgy gondoljuk az emberek értékelni fogják...Rengeteg tesztelést és fogyasztói felmérést végeztünk és úgy gondolom jó döntést hoztunk."
Ehhez még hozzátette:
"A játékosok képzeletében ez a dolog rosszabbul fest, mint ahogy a valóságban ki fog jönni"
Megjegyezném, hogy a játékosok száma kevés lesz, ha már a megjelenés előtt elriasztják az embereket, nem beszélve arról, hogy így kevesen is győződhetnek meg az igazságról.
Nézegettem egy összehasonlító táblázatot a két konzol hardveréről és nem igazán fedeztem fel különbséget. Nyilván ez majd az egyes játékok esetében jön elő, csak ilyenkor megint megfordul a fejembe, hogy van-e értelme versenyről beszélni.
Mert ugyebár ha van egy két kenyér és mindegyik csak kenyér, de az egyik drágább, nyilván nem a drágábbat veszi meg az ember.
Egy mondat volt, ami kiverte a biztosítékot: "Szerencsére azoknak akik nem rendelkeznek bármiféle internet eléréssel van egy termékünk, amit úgy hívnak X360"
Köszönjük Don Mattrick, mert az Xbox 360 tényleg képes arra, amire az új generációs konzolok és alternatívát kínál azoknak, akik szeretnék megtapasztalni az ostoba kötöttségek nélkül az új generáció előnyeit.
Szoktak az E3-on év hülyéje díjat adni? Mert most megérdemelné a Microsoft! Nem is azért, mert egy értelmes konzolt elrontottak olyan kötöttségekkel, melyek tisztán a pénzlehúzást célozzák, hanem mert a Sony arculcsapása után még képesek ilyen nyilatkozatot kiadni.
PSN: nayrobi11
Másrészt ebben a generációban szinte mindent X360-anon nyomtam végig, PS3 meg csak exkluzív vásárlásra maradt, és mondanom sem kell, kezelőfelületileg és játékélményileg az MS a jelen generációban többet nyújtott, egyszerűen a felület ami fogad minden bekapcsoláskor, a Live rendszer és Achievment rendszer ott veri hülyére a Sony PSN+, trophy rendszerét(gyenge utánzat) és dashboardját ahol csak tudja. Nálam ez is egy szempont, viszont exkluzívok terén soha nem vitattam a Sony felsőbbrendűségét, viszont lenne még mit tanulnia más téren.
Összességében a jelen generáció összes meghatározó címét végignyomtam, kevés nagy címet hagytam ki, de azok számomra a játszhatatlan és élvezhetetlen kategória volt(pl: Killzone 2-3, Halo 3, Halo ODST, Halo Reach, Halo 4, LittleBig Planet 1-2). Ami nyomott hagyott bennem, az pl: Heavy Rain, God of War 3-Ascension, Uncharted 1-2(a 3 hangulatban messze alulmaradt előző részeket tekintve, és közel sem volt olyan jó, mint amennyire azt a média beállította. Hentelés-hentelés és hentelés, meg egy kis platform és semmit mondó unalmas helyszínek), Forza 3-4-Horizon(Horizon a legjobb autóversenyzős játék ever!!! Gran Turismo az 5. rész fényében egy rossz vicc ehhez a szériához képest), Gears of War 2-3, Metal Gear Solid 4 stb...
Ami nekem nagyon keserű szájízt adott ebben a generációban, az a PS3 online csatlakozási lehetősége. Még egy ilyen macerás gépet nem láttam. Több router csere után is meg kellett tapasztalnom azt a híres hibát, amikor 5 perc alatt szépen disconnectel online játékból a PS3. Nem mondanám, hogy szar jó magam szar routert vennék, mert én mindent elég sok oldalról megvizsgálok mielőtt vásárlásra adnám a fejem, de mikor szolgáltató váltásnál egy D-Link routert üzemelnek be az embernél, a franc se gondolná, hogy a PS3 szempontjából megástam az online multiplayer lehetőségnek a sírját. Igen, ez a fránya PS3 rohadtul finnyás, hogy milyen routerre csatlakozik, mert a D-Link-ből sem mindegyik problémás, meg úgy általában minden márkából van olyan darab amire teszi az agyát ez a konzol, hogy márpedig ha a fene fenét eszik, akkor is ledob engem a PSN-ről. Ilyenkor jön az, hogy rakj egy portot DMZ-be, ez meg az, meg tököm tudja, de ha megcsinálod is, ugyanúgy ledobál a PSN-ről, miközben X360-anon ilyen problémám soha a büdös életben nem volt, a világ legtrágyább routerénél sem dobja le az embert, de még csak nem is szaggat. Másrészt PS3-nál tapasztaltam egy másik nagyon röhejes hibát. Csak akkor tudod frissíteni a játékodat néha, ha törlöd az adott játék összes mentését és ps+ hiányában ez rendkívül tud engem ingerelni... Ki hallott már ilyenről? Mert ha nem törlöm a mentést, akkor letöltés 99%-nál megszakad és kidob egy hibakódot meg egy kis üzenetet. Nah igen, meg idén volt az, hogy hosszú idő után újra felléptem PSN-re mert megszereztem a God of War Ascension-t. Nem titkolt szándékom volt, hogy multiplayerben is játszok vele. Nagy volt a lelkesedés a részemről, egészen addig amíg leakartam tölteni az online pass-t a kódommal meg az egyéb dlc-ket. Mert ahogy tölteném le a sok jóságot, egyből egy újabb hibába szalad az ember, egy újabb hibakód, és újabb perceket görnyedhetek a google előtt, hogy mégis mi a probléma... Megoldás: Töröld a profilt amiben van a PSN acc-od, hozz létre egy újat és lépj be a PSN accodba és mintha mi sem történt volna már töltheted is le a jóságokat. És csomó ilyen és ehhez hasonló online fícsőrje van a Sonynak amit a hátam közepébe sem kívánok az idei generációban, de úgy érzem, a lehetőségek tárháza kifogyhatatlan a hibákat tekintve.
Igen, egyfajta csalódásként értem meg a PS3-at, de így is kurva jókat játszottam rajta, és őszintén remélem, hogy ezt a sok buzi hibát javítják, mert ezeknek köszönhetően 10-es skálán a Sony online téren 2-est kapott(ez kb annyit takar, hogy lehet multizni, meg a plusosok kapják a játékokat havonta).
Rövidre fordítva, PS4 és X1 kihagyhatatlan vétel akik szeretnek játszani, és minél kevesebb gond legyen mindegyik géppel, csak ennyit szeretnék! Nah meg, ne legyen egyiknek se jellegzetes hibája(RROD és YLED)! Ámen!
RAI*DEN:
Lentebb írtam, hogy tartok a drága játékoktól, de akkor ezek szerint nem alaptalanul. Azzal mindig számolni kell, hogy kezdetben a szoftverekkel kell visszatermelni a hardver által generált veszteségeket, ami pedig magasabb árat von maga után. Ezt nyilván mi is meg fogjuk érezni, függetlenül a gazdasági helyzettől.
-T0ng-:
Mivel írta, hogy mindkettőt meg akarja venni, ezért ebben az esetben nem beszélhetünk egyik vagy másik konzol melletti állásfoglalásról.
Jogos, hogy dizájnban szebb, és hogy azok a bizonyos előrendelői adatok ezt mutatják, nem is vitát akarok szítani?
Csak mert a Sony konzolja inkább bővelkedik exkluzív címekben, nem terhelik fölösleges korlátozásokkal az embert, ráadásul azok a címek, amik eddig az E3-on felkeltették az ember érdeklődését mind a két konzolon jelen lesznek.
Engem tényleg a vita szítása mozgat, arról nem is beszélve, hogy én X360 tulaj vagyok. Csak érdekel, hogy ha annyi negatívumot felsoroltál a kommentedben mégis mi az ami miatt azt mondod ezek után, hogy ez neked kell.

Dizájnilag X1 nagyon eltalált lett, bár szokni kellett a formát első pár alkalommal, a Sony féle PS4-et mikor megmutatták, egyből elfogott a röhögés, hogy vajon mit fognak szólni a Sony fanok, mert azért erre sem tudja az ember maradéktalanul ráfogni a legelső perctől kezdve, hogy gyönyörű lenne. Na meg a Sony fanok a vérig alázták az X1 dizájnját, nem tudom miért, olyan gyerekes ez a fajta hozzáállás. Ettől függetlenül ne tévesszen meg senkit, PS4-et is fogok venni, ahogy ebben a generációban is van X360-anam és PS3-am, és ezeket szerintem nem is fogom eladni még akkor sem ha lesz X1 és PS4-em is már.
Előrendelések terén jelenleg az X1 20%-al vezet a PS4 előtt az amazonon. A szoftverek ára egyre biztosabb, hogy 100$ lesz. Lehet kalkulálni, idehaza ez kb annyit fog jelenteni, hogy itt talán olyan 16-18000Ft lesz, de még a 20 is elképzelhető lesz(ez csak egy körülbelüli tipp az alapján, hogy világszinten itthon majdnem a legolcsóbbak az új játékok a gazdasági helyzetre való tekintettel). Összességében nem voltam lenyűgözve túlságosan, remélem ez a most kezdődő 3 nap hoz magával még elég sok meglepetést meg új címeket amikre érdemes lesz figyelni.
Amit meg mostantól tenni fogok, hogy várni fogok míg az új konzolok ára lemegy 100ezer alá, vagy környékére(hála az égnek lesz módom megszerezni ezeket a gépeket nagyker áron), bár lehet, hogy az X1-et már 120 környékén is bevállalom. Addig amíg ez megtörténik, írok szépen egy listát azokról a játékokról amiket nem szabad kihagynom addig sem az adott konzolokon, ha esetleg valami ütős akció keretén belül olcsón adnák az adott lemezeket, lehet előbb megvenném őket, minthogy a hozzájuk való konzolom meglegyen. Nah, meg az sem utolsó szempont a megjelenést követő első 1 évben, hogy lesz-e valami jellemző nyavalyája az új gépeknek.
"....money talks, and bullshit runs the marathon." /Chris Carter: Hunting Evil/
Közben az is kiderült, hogy a PSEye nem része a PS4 csomagnak, hanem külön lehet megvenni, 59 dollárért. Ez máris magyarázza az árkülönbség jelentős részét. A Sony csinálja jól, nem erőltet rá olyat a vásárlókra, amire nincs feltétlenül szükség.
"Az utsó infó arra vonatkozott, hogy igen hamarosan meg fog szűnni az árkülönbség köztük és a kis boltok között. Erre már ősztől lehet számítani, mert komoly intézkedés történt a nagy áruházláncok részéről ez ügyben."
Ez szintén nagyon szomorú.
Tobb helyen is olvastam, hogy azt irjak, ronda ez is kulsore.
Izlesen nem erdemes vitatkozni, de nekem pl kifejezetten tetszik ez a minimal-futurisztikus design.
i5-4570, 16gb RAM, Geforce GTX 660 DirectCU II OC
Azért remélem nem csak jövőre lehet itthon kapni...ez elszomorít

Egyrészt azt mondta, hogy hivatalos megjelenési dátum idehaza XB One-ra jövő szeptember, ezt mondja állítólag a MS (még nem néztem utána).
Ehhez hasonlóan a PS4 sem fog idén nálunk a boltokba kerülni.
A 2013 novemberi dátumok Japánra, és/vagy az USA-ra vonatkoznak, Európa majd később. Anglia az külön tészta, náluk mindig minden dátum más.
Az utsó infó arra vonatkozott, hogy igen hamarosan meg fog szűnni az árkülönbség köztük és a kis boltok között. Erre már ősztől lehet számítani, mert komoly intézkedés történt a nagy áruházláncok részéről ez ügyben.
Ezek után kíváncsi vagyok, mire számítsunk. Lesz-e idén masina, ha igen, melyik, mennyiért és mikor?
"....money talks, and bullshit runs the marathon." /Chris Carter: Hunting Evil/
i5-4570, 16gb RAM, Geforce GTX 660 DirectCU II OC
gregmerch:
Már azok a magyar boltok is vesznek fel előrendelést PS4-re, akiknél én szoktam vásárolni. Ár nélkül persze.
Amit pedig lentebb írtál azzal maximálisan egyetértek, bár egy multifunkciós gép kudarcába azért még nem vagyok annyira biztos. Egy hardcore játékos szemével nézve sok a felesleges sallang, de lehet, hogy mások számára éppen ezek lesznek vonzó tulajdonságok. Ahogyan lentebb írtam, a PS3 esetében nem jött be ez az irány, ezért a próbálkozás nagy kockázatot hordoz magában.
Dark Archon
"....money talks, and bullshit runs the marathon." /Chris Carter: Hunting Evil/
Az emberek sosem szerettek, ha rajuk eroltetnek valamit es megmondjak mit lehet es mit nem.
Ezt a Microsoft is meg fogja tanulni elobb utobb. Jelenleg egyetlen dologban tudna megverni a sony gepeit: ha a jatekok joval olcsobban jonnenek. De nem fognak.
A piaci verseny pedig alap, azzal csak a jatekosok nyernek.

i5-4570, 16gb RAM, Geforce GTX 660 DirectCU II OC
Mindenesetre én most megnéztem a kedvenc címeimet a 0. napról és mindkét konzolra megjelenő darabok közül van pár, ami nálam viszi a pálmát!
The Division - Azt hittem az Ubisoft a Watch Dogs mellett nem tud semmi meglepővel előrukkolni, erre elérték, hogy azt mondjam ez a játék most kell nekem.
Watch Dog - A bejelentése óta a szívem csücske és a tegnapi gameplay után ez is kötelező vétel.
Destiny - Erről a címről azt gondoltam, csak agyon lesz ajnározva és nem mutat majd semmit, de egyszerűen hihetetlenül látványos és hangulatos.
Konzoltól függetlenül jelenleg ők a nagy kedvencek, persze van más is, de ha eljutok oda, hogy vegyek egy PS4-et ezeket a címeket fogom elsőre beszerezni.
A Nintendo a szememben mindig is kilógott a sorból, soha nem tartott a többiekkel, és valamivel mindig többet nyújtott náluk (igaz, más területeken pedig jócskán alulmaradt velük szemben). Remélem nem jön ki rosszul egyikük sem az új fejlesztésekből üzletileg, mert tényleg nagyon kell a konkurencia, és az (egészséges) piaci verseny!
Viszont az MS korlátozásai, amiket le akar velünk nyeletni, nagyon durvák! Ezt nem tudják "büntetlenül" véghezvinni, biztosan megmutatkozik majd az eladásokon. Kénytelenek lesznek változtatni, kínálatot bővíteni (ezalatt a különböző felszereltségű és árfekvésű modellek piacra dobását értem). Nekem egy konzol pl. kizárólag játékra kell! Maximum még filmet nézek rajta, azt is DVD-ről vagy BR-ről. Nem tárolok rajta fotókat, nem töltök le rá semmit, nem böngészem rajta a netet, és legfőképpen nem nézek rajta semmilyen tévét! A PsV-ből is az egyszerűbb, olcsóbb, kifejezetten játékra szolgáló típust vettem meg, mert biztosan tudtam, hogy soha nem fogok róla telefonálni (amit mellesleg nálunk nem is lehet). Egy konzol legyen jó játékgép, de ne akarja egy személyben a komplett család valamennyi tagjának összes igényét kiszolgálni az internetes vásárlástól kezdve a kábeltelevízió vételén át a pizzarendelésig! Arra megvannak a külön célgépek.
Attól meg a hajam égnek áll, amikor egy játék úgy indul (eddig csak Pc-n volt ilyen), hogy xdb-szor installálhatod, ez az installáció az x/1-es számú... Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy kölcsönzöm a terméket, határozatlan időre, határozott számú feltelepítés erejéig. Ha most a MS nekiáll mindenféle ketyerével ellenőrizni, hogy ki és hányszor játszott egy játékkal, és egyszer csak küldi a számlát, vagy letiltja a játékot, annak nagyon nem lesz jó vége! Rengetegen el fognak pártolni tőle, amit ez esetben meg is tudok érteni... Gondoljatok bele, hogy este ültök a kanapén, indulna egy jó kis game, és a rendszer közli, hogy mivel a szobában ott ül még anyukád, apukád, nagyszüleid és ki tudja, még kicsoda, ezért fizess felárat, mert ti most sokan játszotok. Vagy veszel egy kinectes gyerekjátékot a srácodnak, akik áthívják rá vagy 15 haverjukat, de mondjuk 8 játékos fölött plusz pénzt követel a MS. Ez szerintem végrehajthatatlan, és öngyilkosság lenne a részükről...
"....money talks, and bullshit runs the marathon." /Chris Carter: Hunting Evil/
A verseny tényleg kell a piacnak, én abban reménykedem, hogy az Microsoft ennek hatására több jól csengő húzócímbe fog invesztálni. Jelenleg én egy ilyet érzek náluk az pedig a Quantum Break. A Ryse nevű valamit hanyagoljuk, elsősorban azért mert az első gameplay amit kiadtak róla, közelében nem állt annak, amit még az első pletykáknál az első hardcore kinect játéknak nevezte. Nem több most egy QTE kaszabolásnál. Anno én játszottam a Halo és a Gears of War első részével és, hát hogy is mondjam nem éreztem őket többnek egy agyonhent lövöldénél.
Az emberek valahol az exkluzív címeknél mély tartalommal megáldott játékokra vágynak, olyanra ami maradandó nyomot hagy és aminek ha a folytatását bejelentik, az ember lélegzete elakad. Én abban reménykedem, a Microsoft a konzoljára képes lesz több ilyet is kitermelni a verseny szellemében. Mert ez már a mostani generációnál is kérdés volt, csak itt a Kinect-tel ügyesen elvonták a figyelmet.
Én nagyon remélem, hogy nem bukik meg az Xbox One, mert kell a kiélezett verseny a piacon. Az, hogy a Sony hozzáállása gyökeresen megváltozott a PS4-el kapcsolatban, szerintem nagyban köszönhető annak, hogy az Xbox360 (és persze a Wii is) kegyetlenül erős konkurenciát jelentett nekik ebben a generációban, nagyon sokáig csak sereghajtóként kullogtak ebben a versenyben. Ha azonban nincs verseny, akkor nincs játékosbarát üzletpolitika sem, ezt nem szabad elfelejteni senkinek sem, aki most esetleg az Xbox One kezdeti kudarcán kárörvend.
A fórumon szereplő hozzászólások olvasóink véleményét tükrözik, azokért semmilyen felelősséget nem vállalunk.
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Eddigi legnagyobb frissítését kaphatja a magyar fejlesztésű RTS, a The Last Experiment, a Kickstarteren gyűjtenek rá
- 2. A Valve eredetileg nagyon nem így tervezte, de most már biztos: a Steam Machine mocsok drága lett
- 3. Az EA lelőtte minden idők egyik legrosszabb Battlefieldjének szervereit, videón az elmúlás pillanata
- 4. Fatekeeper early access próbakör – Tart bennünk a remény, hogy ez egy kiváló játék lesz
- 5. 007: First Light teszt – Őfelsége titkosügynökös játéka
Legfrissebb fórumtémák
- 13:11
- Új gép és bővítés - tippek és tanácsok [15137]
- 13:05
- Ki mivel játszik mostanában? [8255]
- 11:12
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1596]
- 09:51
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [61]
- 07:18
- Clair Obscur: Expedition 33 [56]
- 22:06
- Kezd durvulni az időjárás! [4479]
- 17:22
- Milyen játékot vettél/tervezel venni mostanában? [2572]
- 16:51
- A Valve eredetileg nagyon nem így tervezte, de most már biztos: a Steam Machine mocsok drága lett [hozzászólások] [13]
- 21:05
- Most végre kiderült, hogy valóban 100 dollár lesz-e a Grand Theft Auto VI! Igen is, meg nem is [hozzászólások] [8]
- 13:41
- Pixel art, oldalnézetes shoot’em up lesz a napokban bejelentett The Walking Dead: Streets of Survival [hozzászólások] [6]