28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

The War of the Worlds

matarese
#255 matarese [2319]
Noh, végre valahára eljutottam moziba, és megnéztem Spielberg-Cruise remekművét.
Nekem nagyon bejött a film, és amikor ezek a lépegetők megjelentek kicsit Half-life érzésem volt...
Nagyon jó volt, hogy Cruise nem volt valami hiperszuper világmegmentő, hanem egy hétköznapi apa.
Jók a jellemábrázolások, pl, mikor kocsival mennek, a sok hülye ember, mint a csőcselék rontottak rá az autóra, hiába utána szart sem értek vele, miután szétverték stb.
Tim Robbins is jól játszotta a kicsit megkattant emberkét, és üdítően hatott a filmben.
Igazából erre a vírusos dologra is lehet magyarázat, hiszen lehet, hogy csak a nagyobb járványokra figyeltek, azokra volt ellenszerűk, de miután éleshelyzetben itt a Földön már máshogy viselkednek a baktériumok is, erre pedig soha senki nem készülhet fel.

Válasz erre

Bartleby
#254 Bartleby [409]
Egy szóval se mondtam hogy kiderül a filmből hogy a marsról jöttek. Ez tulajdonképpen tök lényegtelen. lényeg hogy idegenek.

Mondom hogy ezek Idegen lények. Lehet hogy nincsenek is tudósaik.( A történet alapjában arról szól hogy nem is Háború ami köztünk és e lények közt zajlik. Ezek az Idegenek nem valószínű hogy háborúként fogják fel a dolgot. Olyan nekik a föld leigázása mint nekünk az Őserdők kiírtása. Ott az állatok menekülnek az életükért, itt pedig mi vagyunk az állatok. AZ Idegenek csak Új területet keresnek hogy élhessenek. ) Minden idegen lény egymagában agytröszt, sztem. Meg lehet hogy az van velük mint ami velünk emberekkel. Ők is azt hiszik magukról hogy elpusztíthatatlanok. Meg mondom, ez a vlágelfoglalósdi csak a mi szemszögünkből olyan nagy dolog. Lehet hogy ilyen akciókat több bolygón is végrehajtottak néhol sikeresen, néhol nem, vagy nem tudom, szal mi emberek kevesek vagyunk hogy az ő céljaikat megmagyarázzuk.

"What are you?" "I'm Batman"

Válasz erre

Előzmény: Barthezz 2005.07.11. 02:18
Barthezz
#253 Barthezz [54712]
Ez csak azért érdekes, mert évszázadokon át tanulmányoztak minket. Nem igaz, hogy nem vették észre, hogy néha egy-egy vírus milyen világméretű járványt volt képes kirobbantani és hogy tudósaink mennyit dolgoztak, hogy megszerezzük a védelmet ellenük!

"Utcára nyílik a kocsmaajtó, kihallatszik belőle a MaCSkáS FaDíSZ"

Válasz erre

Előzmény: Bartleby 2005.07.10. 18:27
Barthezz
#252 Barthezz [54712]
Sztem is elektromágneses hullámokkal lehet ezt a pajzs-dolgot megvalósítani. A hullámok egy bizonyos távolságban olyan mértékű rezonanciát okoznak, hogy a rakéták és egyéb fegyverek előbb élesednek és robbannak fel. Sztem vmi ilyesmi lehet a működési elve.

"Utcára nyílik a kocsmaajtó, kihallatszik belőle a MaCSkáS FaDíSZ"

Válasz erre

Előzmény: Bartleby 2005.07.10. 08:42
Barthezz
#251 Barthezz [54712]
A filmből is kiderül az, hogy a Marsról jöttek? Mert én nem emlékszem ilyenre.

"Utcára nyílik a kocsmaajtó, kihallatszik belőle a MaCSkáS FaDíSZ"

Válasz erre

Előzmény: Bartleby 2005.07.10. 13:52
Bartleby
#250 Bartleby [409]
jah, baszki. aza szar hogy pár év és eléri őket a rádióhullám...

"What are you?" "I'm Batman"

Válasz erre

Előzmény: nope 2005.07.10. 18:37
nope
#249 nope [336]
Akkor szerencseje volt az embereknek csak meg ne lassak a filmet az ufok is

Kapd be , hulye Chuck Norris

Válasz erre

Bartleby
#248 Bartleby [409]
nem biztos hogy ott ahonnan jöttek ugyanilyen körülmények vannak. lehet hogy nem gondoltak rá hogy a földön lehet ilyen kis baci dolog.

"What are you?" "I'm Batman"

Válasz erre

Előzmény: nope 2005.07.10. 18:23
nope
#247 nope [336]
Nem mondom hogy rosz a film sot jo csak akkoris ha anyira nyomultak agyban azok a foldonkivuliek akkor miert nem figyeltek oda minden apro reszletre hogy ne dogoljenek meg a film vegere ? ... tudom tudom igy akarta az iro meg a spielberg ... es megis

Kapd be , hulye Chuck Norris

Válasz erre

padavan
#246 padavan [21647]
Akkor menj el Groom Lake-hoz és célozd meg a fényképezőgépeddel a katonai létesítményt. Nem kell képeket készítened, csak tartsd rajta az objektívot addig, amíg a környéken járőröző, állami megbízású biztonsági cég emberi el nem kapnak. Börtönbüntetés jár ezért a tettért ugyanis. Vagy keresd fel Bob Lazar atomfizikust, aki a komplexumban dolgozott, és hallgasd meg, miket mond az odabenti dolgokról. Esetleg olvasd el annak a szenátornak a történetét, akire egy MP őr gépfegyvert fogott, amiért az be akart lépni a Kék Szobának nevezett hangárba.

Forradalom most! Terjeszd a Tudást és légy nyitott! Készülj fel a Z napra! A változás közeleg…

Válasz erre

Előzmény: Bartleby 2005.07.10. 11:33
Bartleby
#245 Bartleby [409]
van itt egy érdekes cikk, még nem olvastam el de tényeg érdekesnek tűnik

"What are you?" "I'm Batman"

Válasz erre

Bartleby
#244 Bartleby [409]
1. Emberi vérrel permetezték azt a "növényt" amivel a terraformálást végezték. Ez kiderült a filmből.
2. "hová tünt a lézersugaruk a film elejétöl"????? Mivan?
3. Akkor még lakható volt a bolygó amin éltek (mars) de mostanra kezdett kihülni. Gondolom csomó bolygón leástak ilyeneket, hogy aztán ha kell akkor könnyedén leigázhassanak.

"What are you?" "I'm Batman"

Válasz erre

Előzmény: nope 2005.07.10. 12:31
nope
#243 nope [336]
jo jo de minek kellett nekik az emberi ver ? es hova tunt a lezersugaruk a film elejetol ?
Lehet ha elolvasom a konyvet rajovok de azert par dolgot elmagyarazhattak volna ... es minek voltak anyira hulyek az alienek , hogy meg az ember letezese elott elassak a gepeket , hogy utana mikor az ember megjelenik akkor kinyirhassak oket es uraljak a foldet mikor meg az ember letezese elott is uralhattak volna de az is lehet ez az alienek kulturaja

Kapd be , hulye Chuck Norris

Válasz erre

Bartleby
#242 Bartleby [409]
Ezt meg az 51-es körzetnél írták: "MR. BACON: I think I can say beyond a shadow of a doubt that we have no classified program that relies on aliens from outer space." Ez már írtó közhelyes. higgyük is el?

"What are you?" "I'm Batman"

Válasz erre

Bartleby
#241 Bartleby [409]
itt van egy csomó feltevés, de egyik se védőpajzsról szól

"What are you?" "I'm Batman"

Válasz erre

Bartleby
#240 Bartleby [409]
"Az emberi értelem belenyugszik már abba,
hogy az élet szakadatlan küzdelem a létért; de miért legyen más a marsbeli
elmék hitvallása? Az ő világuk már nagyon is kihűlőfélben van, ezen a világon
pedig még élet nyüzsög; csakhogy az ő szemükben ez a nyüzsgő élet
alsóbbrendű állati lét. Hadjáratot indítani a Nap felé, valóban ez az egyetlen
módja a menekülésnek az elől a pusztulás elől, amely nemzedékről
nemzedékre egyre közelebbről fenyegeti őket.
De hogy nagyon is kemény ítéletet ne mondjunk róluk, jusson eszünkbe,
mily szörnyű kegyetlenséggel pusztította saját nemünk nemcsak az állatokat,
mint a most már ki is pusztult bölényt és a dodómadarat, hanem még saját
alsóbbrendű fajtáit is. Tasmánia lakóit, minden emberi hasonlatosságuk
mellett, teljesen elsöpörte a föld színéről az az irtóháború, melyet az európai
bevándorlók ötven évig folytattak ellenük. Nem vagyunk mi sem az
irgalmasság apostolai, és nincs jogunk panaszkodni a marsbeliekre, ha
éppen úgy háborúskodnak, mint mi."-Világok Harca; H.G.Wells (részlet)

"What are you?" "I'm Batman"

Válasz erre

Bartleby
#239 Bartleby [409]
hehe

"What are you?" "I'm Batman"

Válasz erre

SuppaTrucker
#238 SuppaTrucker [1401]
Meglehet

I will look for you, I will find you... and I will kill you!

Válasz erre

Előzmény: Bartleby 2005.07.10. 10:15
Bartleby
#237 Bartleby [409]
ez a dűne elmélet tetszik.

"What are you?" "I'm Batman"

Válasz erre

Előzmény: padavan 2005.07.10. 09:44
Bartleby
#236 Bartleby [409]
Mondjuk ja. Valszínű hogy a pajzsot nem a beteg idegenek kapcsolták ki

"What are you?" "I'm Batman"

Válasz erre

Előzmény: SuppaTrucker 2005.07.10. 10:11
SuppaTrucker
#235 SuppaTrucker [1401]
Az eredeti regényben azt hiszem és a musical története szerint a tripodok is élőlények és nem gépek és mivel a madarak éhesek voltak (???) ezért rájuk szálltak és elkezdték őket lakmározni... Van is képem róla.

Talán azért nem volt pajzs mert "megbetegedett" a tripod is nemcsak az ufok... Talán...

Flamet ne ez csak egy vélemény

I will look for you, I will find you... and I will kill you!

Válasz erre

padavan
#234 padavan [21647]
Hát igen, ez elég érdekes kérdés.
Azonban ne feledjük mondjuk a Düne regénysorozatban alkalmazott technológia működési elvét. Ott minnél lassabban találkozott egy tárgy a pajzs felületével, annál több esélye volt arra, hogy nem pattan le róla. Így a lassú lövedékek voltak a hatásosak.
A tripodok valószinűleg csak hadmozdulatok alkalmával élesítették 100%-ra a pajzsukat, de az is lehet, hogy voltak különböző részüket védő, úgynevezett pajzsszektoraik.
Valami ilyesmire gondolok én.

Forradalom most! Terjeszd a Tudást és légy nyitott! Készülj fel a Z napra! A változás közeleg…

Válasz erre

Előzmény: Bartleby 2005.07.10. 08:59
Bartleby
#233 Bartleby [409]
Érdekes lesz, ha lesz ilyen. Mondjuk a filmben kis képzavart okozott, hogy tulajdonképp mi ellen is véd.(atomtámadás ellen? Nem. Azellen nem véd...) Mert volt hogy odalépett a tripod a kiscsaj mellé, akkor nem védett, mivel a kiscsaj jó közel volt hozzá. Aztán utána TC gránátot dob rá, akkor véd. Namost a madarak ellen is véd? Mert ugye úgy derült ki hogy nincs pajzs. Nem értem.

"What are you?" "I'm Batman"

Válasz erre

padavan
#232 padavan [21647]
Elviekben a HAARP-projectnek nem ez a célja ugyan, de mintegy mellékhatásként már kimutatható bizonyos vádőpajzs, amely rádióhullámokból és valamiféle mágneses elven működik. Igaz, ez még nem a filmekben látott metodika, hiszen nem lövedékek ellen hat, csuán támadás-preventív jellegű, és a méretei is gigantikusnak ennek a berendezésnek. De nem elképzelhetetlen a megvalósítása.

Forradalom most! Terjeszd a Tudást és légy nyitott! Készülj fel a Z napra! A változás közeleg…

Válasz erre

Előzmény: Bartleby 2005.07.10. 08:42
Bartleby
#231 Bartleby [409]
Miközben néztem eszembe jutott egy kérdés. Annyi filmben láttuk már ezt a védőpajzs dolgot. Ilyen lehetséges hogy létezik? Vagy van rá tudományos lehetőség hogy a jövőben létezni fog?

"What are you?" "I'm Batman"

Válasz erre

padavan
#230 padavan [21647]
Ezt hívják Drake-egyenletnek.

Nc=N*fp.ne.fl.fi.fc.Lc/L*

Nc az adott időpontban adott térrészen belül egyidejűleg létező, technikailag fejlett civilizációk száma
N* a kérdéses térrészen belül lévő csillagok száma
fp közülük a bolygórendszerrel rendelkezők aránya
ne a lakható bolygók átlagos száma egy-egy bolygórendszerben
fl közülük az életet hordozó bolygók aránya
fi közülük az értelmes lényeket hordozó bolygók aránya
fc közülük a technikai civilizációt hordozó bolygók aránya
Lc a technikai civilizációk átlagos élettartama
L*a csillagok átlagos élettartama

Igen nagy szám jön ki, ha végigvezetjük ezt a matematikai formulát.
Esetleg több ezer, nálunk fejlettebb civilizáció is létezhet, csak a mi galaxisunkban. Aki ezt nem hajlandó tudomásul venni, az meg is érdemli a magányt.

Forradalom most! Terjeszd a Tudást és légy nyitott! Készülj fel a Z napra! A változás közeleg…

Válasz erre

Előzmény: Gerry 2005.07.07. 22:24
Bartleby
#229 Bartleby [409]
Egyetértek.

"What are you?" "I'm Batman"

Válasz erre

Előzmény: Rohamoszti 2005.07.09. 23:11
Rohamoszti
#228 Rohamoszti [3802]
Nyugodtan nézheted szinkronosan is sztem, a szokásostól eltérően egész igényes lett

Válasz erre

Előzmény: Silent 2005.07.09. 22:58
Silent
#227 Silent [15516]
hol játszák feliratosan?

...mert szegény vagyok, csak álmaim vannak. Álmaimat a lábad elé terítem, Óvatosan lépkedj, mert az álmaimon lépkedsz....

Válasz erre

Bartleby
#226 Bartleby [409]
Elmentem rá moziba megint Ami tekintve hogy a legközelebbi Multiplex 50 km, nem kis dolog

"What are you?" "I'm Batman"

Válasz erre

Barthezz
#225 Barthezz [54712]
Nem vagyok az az önfejű típus, ha tévedek, belátom, nem úgy mint egyesek itt fórumon, akikkel nem lehet vitába szállni, mert csak nekik lehet igazuk

"Utcára nyílik a kocsmaajtó, kihallatszik belőle a MaCSkáS FaDíSZ"

Válasz erre

Előzmény: .:[Kain]:. 2005.07.07. 15:30
Gerry
#224 Gerry [8082]
Emlékeim szerint egy speciális képlet segítségével hozzávetőlegesen ki lehet számolni, hogy a Tejútrendszerben hány bolygón alakulhatott ki a földihez hasonló értelmes élet, s azt hiszem, a szám mintegy 70000... Persze, ebben a témában csak a sötétben puhatolózunk, s az is valószínű, hogy jelenleg a Naprendszerben a Földön kívül mégcsak élet sem található-bár persze azt sem tudni, mi is lehet például az Európa jégpáncélja alatt...

Válasz erre

Előzmény: killerbala 2005.07.07. 20:22
killerbala
#223 killerbala [1503]
A mi galaxisunkról van szó, ezt szögezzük le.
Nos, a Marson nincs és a gázos bolygókon sincs, ez tuti!
Ezen kívül az sem valószínű, hogy azokon lennének, amiknek nincs légkörük, bár lehet, hogy tök mások az igényeik, mint nekünk, a plútón, meg olyan hideg van, hogy még egy baromi nagy hősugárzó izé, is megfagyna!, ja és az ismert életformáknak a víz se árt meg nagyon, ugyanis az véd a nap sugaraitó (infravörös, rövidhullámú stb...), a Földön is csak a víz kialakulása után lehetett élet.
De ha vannak, akkor azok ilyen kis csúszó-mászó férgek, amiktől nem nagyon kell tartanunk, vagy rohadt nagy dínólények kábé 25 méteres 5 méteres fogú és nem elhanyagolhatóan 2 cm-es agyú szörnyek!, amiktől szintúgy nincs félnivalónk!

"Ez nem egy munkatábor és nem is egy koncepciós tábor"-Kiszel Tünde

Válasz erre

Előzmény: padavan 2005.07.06. 15:49
Bartleby
#222 Bartleby [409]
Nem. ez az eredeti, új kiadásban. Bár, és ezt félve jegyzem meg, én számítottam hogy készül egy ilyen szar is

"What are you?" "I'm Batman"

Válasz erre

Előzmény: Petyo 2005.07.07. 18:58
Petyo
#221 Petyo [3973]
De ez csak egy új kiadása a régi regénynek ugye? Nem valami filmből írt szar.

Most nekünk, erőseknek kell elviselnünk a gyengék gyengeségét, és nem a magunk kedvére kell tenni.

Válasz erre

Előzmény: Bartleby 2005.07.07. 17:07
Bartleby
#220 Bartleby [409]
Text formátumban megvan nekem, de úgy átok lenne elolvasni. Most kiadták a könyvet a filmes plakát borítójával.

"What are you?" "I'm Batman"

Válasz erre

Előzmény: Petyo 2005.07.07. 16:33
Petyo
#219 Petyo [3973]
Ezt majd eldöntöm, de nekem biztos, hogy kell a könyv, mert már nagyon régóta el akarom olvasni. Régebb óta, mint hogy hallottam volna, hogy filmet csinálnak belőle. Csak még nem akadtam rá.

Most nekünk, erőseknek kell elviselnünk a gyengék gyengeségét, és nem a magunk kedvére kell tenni.

Válasz erre

Előzmény: Bartleby 2005.07.06. 22:30
.:[Kain]:.
#218 .:[Kain]:. [11704]
jó ok, téma lezárva, ez a legjobb, ha belátod örültem.

Válasz erre

Előzmény: Barthezz 2005.07.07. 15:25
Barthezz
#217 Barthezz [54712]
Visszaolvasva tényleg kicsit rosszul fogalmaztam, de nem így akartam, hogy lejöjjön az egész. Csak mozi után kitárgyaltuk páran az érdekesebb dolgokat.

"Utcára nyílik a kocsmaajtó, kihallatszik belőle a MaCSkáS FaDíSZ"

Válasz erre

Előzmény: .:[Kain]:. 2005.07.07. 15:15
.:[Kain]:.
#216 .:[Kain]:. [11704]
nem, de annyira mnagyzoltál vele hogy majd elszálltál, én csak a földhöz ragasztottalak azzal hogy szóltam akkora géniusznak állítottad be magadat meg a haverjaidat, hogy nem igaz! de egyébként meg mondtam és megint elmondom hogy nem kell az ilyenekre figyelni.

Válasz erre

Előzmény: Barthezz 2005.07.06. 21:55
Lt. Ronald C. Speirs
#215 Lt. Ronald C. Speirs [1021]
Eszméletlenűl jó film! Lenyűgöző megoldás, döbbenetes jelenetek, izgalmas történet! Ez az első olyan film, ami a moziban úgy fogott meg, hogy szabályosan a főhőssel együtt éltem át az egész eseményeket! A pánik jelenetek remek megoldásban készültek el, szabályosan én is féltem már, hogy mi lesz, a kiváncsiság, az őrület, a meggondolatlanság... minden ami kell! Egyik legjobb Inditsunk támadást a föld ellen tipusú film!

Ronald "Bloody" Speirs

Válasz erre

Bartleby
#214 Bartleby [409]
Nem biztos hogy kell neked a könyv! elöbb javaslom nézz utána! a film teljesen más mint a könyv!

"What are you?" "I'm Batman"

Válasz erre

Előzmény: Petyo 2005.07.06. 22:05
Petyo
#213 Petyo [3973]
na én most néztem meg. Nekem így elsőre tetszett. Voltak benne rohadt hangulatos részek.
Jó lenne ha végre a könyvet is meg tudnám szerezni.

Most nekünk, erőseknek kell elviselnünk a gyengék gyengeségét, és nem a magunk kedvére kell tenni.

Válasz erre

Barthezz
#212 Barthezz [54712]
Sztem meg inkább az unalmas, hogy mindenhez hozzáfűződ a kommentedet, ami amúgy senkit nem érdekel! Mellesleg az előzővel együtt összesen 2 bakit írtam a filmből! Ja hogy ez neked sok volt?

"Utcára nyílik a kocsmaajtó, kihallatszik belőle a MaCSkáS FaDíSZ"

Válasz erre

Előzmény: .:[Kain]:. 2005.07.06. 14:05
.:[Kain]:.
#211 .:[Kain]:. [11704]
ja, addig a két másodpercig én is happy lennék, amíg szét nem hamvasztanak, tényleg király lenne

Válasz erre

Előzmény: Bartleby 2005.07.06. 19:35
Bartleby
#210 Bartleby [409]


én örülnék. végre történne valami.

"What are you?" "I'm Batman"

Válasz erre

Előzmény: .:[Kain]:. 2005.07.06. 19:34
.:[Kain]:.
#209 .:[Kain]:. [11704]
nembaj, tök idevágó téma, mintha a filmbe mélyebben beletúrnánk

egyébként lehet hogy vannak élienek amik le akarnak minket igázni, csak mi még a megfigyelési fázisnál tartunk

Válasz erre

Előzmény: Gerry 2005.07.06. 17:48
Gerry
#208 Gerry [8082]
No, ez már erősen offtopic, tessék visszatérni az eredeti témához, mindenféle ET-s és UFO-s topikok egész armadája áll a rendelkezésetekre

Válasz erre

Bartleby
#207 Bartleby [409]
Mondjuk akár a mi galaxisunkban is lehetnek, de a galaxison túl megaztán ha nincs több millió létforma rajtunk kívűl, akkor a teremtőnek kurvára nincs humorérzéke Szóval ha én lennék a teremtő tuti hogy csomó aggresszív fajt csináltam volna hogy aztán végignézzam az űrcsatákat

"What are you?" "I'm Batman"

Válasz erre

padavan
#206 padavan [21647]
Utolsó kijelentésedet valmi logikus érvrendszerrel lennél szives alátámasztani? (Adok tippeket: beutaztad az egész galaxist és meglátogattál minden bolygót és holdat, de nem találtál sehol senkit...)

Forradalom most! Terjeszd a Tudást és légy nyitott! Készülj fel a Z napra! A változás közeleg…

Válasz erre

Előzmény: killerbala 2005.07.06. 15:08

A fórumon szereplő hozzászólások olvasóink véleményét tükrözik, azokért semmilyen felelősséget nem vállalunk.

Fórumszabályzat