
Fórum » Beszélgetés a játékokról
Blitzkrieg

Igazán sajnálom, hogy már nem tudok multizni, mert szívesen átrajzolnám a képzeletben felállított ranglistádat

pedig jó lenne, kicsit ki is jöttünk a formánkból (nem mintha meg tudnának minket verni
)
Ha van rajtunk kívül magyar klán, várjuk a jelentkezésüket egy baráti warra!
A honlapunk épp "gyártás" alatt áll, de itt megtekinthető. Egyszerű, spártai.

Volt egy c64-es játék, a Storm Accross Europe, ami arról szólt, hogy a német seregeket kellett Európára küldeni tetszés szerint melyiket mennyi tankkal, repülővel stb. és hogy hova. Aztán kiadták DOS-os verzióban, az underdogról le is töltettem akkor, de most megint kellene. A c64-es verzió meg van de nagyon nehézkes a kezelése, a pc-s variát meg nem találom sehol. Aki tud linket ez utóbbira legyen szíves adjon nekem.
minek ez a sok játék, abba kellene hagyni
Én csak a Total Challenge modokról hallottam és az R2V Realism modról.
télleg, csatira miért nem jársz már, he?

A múltkor már rábukkantam az Art of War-omra. 
egyszer befejezzük

A mooo-ltinak meg állok elébe.
Csak aztán nehogy ennek is "Eső után köpönyekk" legyen. 
a WC télleg megállt, tessék megnézni a hivatalos honlapját. Már nincs update se, semmi. Tudod, ahogy a wargamer kipusztult, megállt a wc is
blitzhez készültek modok, és AndrewT barátom jóvoltában magyar egységek is kerültek bele. Az Ostfront mod pl nagyon komoly, APRM-et meg SSN-t megszégyenítő lőtávval és hasonlók.
De a blitz 2 mindent überel úgyis

Egyébként ha tényleg érdekel, nem maradtál le semmiről, mert elméletileg fejlesztik a CMX-et, ahol már sok érdekes és szép dolog lészen, olyan leírást olvastam róla, hogy olvasva részemről "ez lesz a legjobb gamma, amit valaha is láttam"-nyáltenger.
Pölö már nem négyzetalapú lesz a térkép, normális terep lesz, és nem csak annyira "szimbolikus" (tehát ilyenek, hogy pölö villanypózna - csak nekem erről valami szörnyű apokaliptikus Panzers-érzésem van; a szerkesztőben lehet pakolni harckocsironcsokat, meg mittudomén), minden embert a rajokban egyenként megjelenít, és persze minden jó lesz, mer' marad a harcrendszer, a sebzés, a realitás meg a név.
Persze írva minden szép és jó, de más kérdés, hogy lesz-e egyátalán belőle valami. Ha lesz, akkor szerintem vége a társaséletemnek.
Ja igen. Hogy ne kövezzenek meg: a Blizt-hez készültek valami MOD-ok? Teszem azt, magyar?

ugyan szépen néz meg minden, csak hogy már kábé november környékén megállt a fejlesztése, és a projectet befejezték
úgyhogy marad a blitz2 és a sust3... mindkettő nagyon ígéretes, talán a blitz2 kicsit szebb és hangulatosabb (hazahúz a szívem
)
amúgy nem tudom felfogni h a CM hogy maradhatott ki az életemből. Még mindig a Steel Pantherst tolom, pedig akik SP-ztek régen, mind áttértek a CMBB-re. De hát megszerezni se tudom, pedig egyre jobban vágyok rá

Aztán ha elcseszik, úgyis mi leszünk az elsők, akik lehúzzák.
Ja, bocs - ON. A Blitzzel nekem spec. nincs bajom, tetszett pl. a logisztika megjelenítése, hogy kapálhattam lövészárkokat, stb., valamint az a fantasztikus feeling, így végig is játszottam német oldalról, jó volt látni a Mausok felett elszálló Me-262a-1a -kat. Ugyanakkor...
Á, a halál írja le mégegyszer, úgyis csak a szokásos CM-es féle sallangok.

Egyébként nem akarom hosszasan védeni a blitzet, de mint az egyetlen és elismert magyar blitzkrieg klán alapítója, csekély egyéves blitz pályafutásom alatt számos olyan csatát vívtam meg, melyek abszolút mértékben kimerítik a stratégia és taktika fogalmát!
Valamint tartsd rajta a szemed a Frontline Command (újabban ez a címe, ugye?...) c. játékon, elvileg még ez néz ki figyelemre méltóbban.
A játék is elmegy, meg pályát is lehet szerkeszteni.
A Blitzkrieg az nekem kidobott pénz volt.
(merthogy itt veszem a játékot ... valahogy szeretek legálisan játszani)
Ha tudtok valami kiváló, és igazi 3D II. világháborús stratégiát, akkor jelezzetek kérlek.
Köszi !
Üdv! (fejedelem.hu)
- Egész normális pályákat bírok már készíteni, de be is fejeztem, mert
az eseményekhez egy újabb nyelvet kellene megtanulni, azt a bizonyos LUA scriptet.
Volt szerencsém pár programnyelvhez, de ezt a LUA -t már nem veszem fel közéjük.
Készítsen eseményeket az a blitzkrieg -hez, aki ezt kitalálta.
Zárójelben jegyzem meg, a D-DAY szintén nem egy szerencsés pályaszerkesztővel rendelkezik.
Kissé elegem is lett a futószalagon kidobált CDV játékokból.

Üdv! (fejedelem.hu)
- A mozdonyhoz kapcsoláshoz egészen rá kell tolni, míg egy felfele mutató nyíl lesz a kurzorból.
- Eseményt is tudok már hozzárendelni, csak időzíteni nem tudom ...
Most az utánpótlás, meg a légitámogatás van terítéken.
Üdv! (fejedelem.hu)
Konkrétan most 2 dologban kellene egy kis segítség:
- A vasúti hídból csak azon megy át a vonat, amelyiknek a bal oldala följebb van mint a jobb (remélem érthető)
- A mozdonyhoz hogyan lehet a kocsikat hozzákapcsolni?
- Hogyan lehet eseményeket hozzárendelni? Pl.: egy harckocsi raj induljon el egy megadott helyre, a játék indulás után 5 perccel.
Na jó, ez 3 kérdés lett
, de nagyjából fedezi az összes gondomat, bár még lesz azért, látom ...
Előre is köszönöm, Heuro
Üdv! (fejedelem.hu)
Erre eddig senki nem tudott nekem válaszolni. Én csak annyit tudtam, hogy nem a cdv fejlesztette az ostfront barbarossa-t, de már a cdv adja ki, így hiába volt nagyon hasonló a név, mégis két külön kiegészítőre tippeltem.
Egyébként kipróbáltad már? Én a héten fogom beszerezni.
az ostfront barbarossa demo és a mission barbarossa egy és ugyanaz, a cdv kb másfél hónapja jelentette be, hogy megveszi az eladás jogait. amúgy már készül is az újabb ostfront mod
http://www.activegaming.org/Home.htm
bővebb infó itt

"Ezt a vad mezőt ismerem, ez a magyar Ugar"
"Ezt a vad mezőt ismerem, ez a magyar Ugar"
Megjelent a Mission Barbarossa nevű kiegészítő. Ez elvileg nem hivatalos kiegészítő néven jelent meg, de a kiadó itt is a CDV.
A cd forgalmazóknál még nem láttam, de a warez oldalakon már kint van.
28 új egység meg német kampány ha jól láttam. Ha valaki kipróbálta, egy véleményt szívesen vennénk.
Levágtunk egy disznót, de úgy tűnik, senki sem kér szalonnát. | 2004.03.27. - 2012.08.31.
Levágtunk egy disznót, de úgy tűnik, senki sem kér szalonnát. | 2004.03.27. - 2012.08.31.
Levágtunk egy disznót, de úgy tűnik, senki sem kér szalonnát. | 2004.03.27. - 2012.08.31.
azért szívesen behívnám őket egy baráti Blitzkrieg csatára, csak hogy lássák, milyen "klón" is ez...
Na majd a blitz 2 megmutassa ezeknek a gyauroknak, hogy ki a mohemadánok istene

most olvasgattam el a pcdome blitzkrieg előzetesét...
minden tiszteletem a srácoké, de alaposan félrediagnosztizálták a gammát szvsz
az, hogy ss2-klón, az kimondottan felháborító. monnyatok vmit


Egyébként javaslom, hogy Karthágót romboljuk le.
Egyébként javaslom, hogy Karthágót romboljuk le.
Sőt már jácottunk is
Állítólag a Burning Horizonhoz nemsokára kijön egy multi patch.
Egyébként ha jól tudom, megy alapjáték nélkül is.
ja és keressetek, multizzunk
icq-n mutathatnál némi aktivitást, én már addoltalak


Egyébként javaslom, hogy Karthágót romboljuk le.
Tényleg nincs benne multi rész?
Ha kiprobáltam megirom a véleményem, üdv!
Martin bátyó
"Idegen nyelveket tudni szép, a hazait pedig lehetségig mívelni kötelesség." /Kölcsey Ferenc/
Egyébként javaslom, hogy Karthágót romboljuk le.
A Burning Horizon-t még nem próbáltam, állítólag egész korrekt. Neked megvan?
A Total Challenge egész jó, nekem bejött. Vannak új festések, egységek, meg egy kicsit más lett a játék, de összességében nincsenek akkora változtatások.
Ajánlom figyelmedbe:
http://www.intex-publishing.de/games/gamese/indexe.html?/games/gamese/blitzkrieg.htm
Itt sok mindent lehet olvasni a TC III-ról. Rohadt sok újdonságot tartalmaz, teljesen megváltoztatja az eddigi játékmenetet, és sokkal reálisabb lesz az egész (kb. mint a Sudden Strike 1 + 2 modjai, pl. APRM, RWM, Hidden Stroke, SSN stb.)
Amúgy meg ha multizol, téged is szívesen várunk a #blitzkrieg.hu szobában, de megkereshetsz icq-n is: 155979505. Várom hívásod

végre kicsusszant a burning horizon
bár azt nem díjazom, hogy stand alone
és nincs benne multi
viszont már készül a total challenge mp, bár elvileg még csak a total challenge 1 hozzáférhető. aki tud ezekről valamit, az sikítson
Mivel úgy vettem észre, hogy egyre többen játszunk Blitzkrieget, ezért hasznos infoként ide leírom, hogy van magyar blitzkrieg IRC channel.
irc.extra.hu
#blitzkrieg.hu
Szívesen várunk mindenkit, akinek kedve egy jót multizni, vagy csak beszélgetni stb.
Továbbá még azt is el akarom mondani, hogy készül egy nagyszabású Blitzkrieg online játék, amiben újrajátszuk a második világháborút (természetesen bármilyen vége lehet)! Több info egyelőre titok, de ez is hamarosan nyilvános lesz, várunk mindenkit sok szeretettel
üdv.
wing
hallottam kósza híreket a készülő Blitzkrieg 2 - ről meg egy kiegészítőről az elsőhöz. Valaki estleg tud ennél többet? A hivatalos oldalukon pár kép azt slussz.
Holdpenge, lvl 70 NE rogue | Kardtáncos lvl 80 NE warrior | Szélkiáltó, lvl 70 dranei sámán | Pribék lvl 80 dranei death knight
Jó érzés feléleszteni egy topicot
Nem tudja valaki, hogy van-e a miénken kívül (LSSAH) más Blitz klán Magyarországon? Ha van valami infója vkinek, akkor pls válaszoljon, de icqn is elérhető vok (155979505), irc-n az irc.extra.hu #lssah csatin, vagy a honlapunkon (http://lssah.attaq.net) a fórumba meg lehet találni minket. Magyar klán ellen is jó lenne végre 1 wart lejáccani
nah kitartás
-wing-
Német kampány első sivatagi pályáján tartok, és a Stugok beváltották a hozzájuk fűzött reményeket. Rohadt idegesítő, hogy alig vannak core unitjaim.
CO-im: 3 Stug és 2db 105mm-es SFh18-as. (3-om volt, de jöttek a Matildák
Ha valakinek segítség kell a gaméban, akkor esténként a #wargamer IRC csenelem keresse MiB-et és Butchert, akik Blitz őrültek, és szívesen multiznak is, ha úgy alakul.
Valaki tud magyar végigjátszást a Blitzkrieg-hez ???
"Idegen nyelveket tudni szép, a hazait pedig lehetségig mívelni kötelesség." /Kölcsey Ferenc/
A fórumon szereplő hozzászólások olvasóink véleményét tükrözik, azokért semmilyen felelősséget nem vállalunk.
Legnépszerűbb cikkek
- 1. 7 perces trailerben ismerkedhetünk a tavasszal bejelentett Dragon Ball Xenoverse 3 játékmenetével
- 2. A Ryse: Son of Rome akár az Assassin’s Creed nagy riválisa is lehetett volna, csak épp a kétharmadát kivágták
- 3. Alpakákat és kávébabot hoz a Farming Simulator 25: Beans & Alpacas DLC
- 4. A Black Flag Resynced csak az első fecske volt? A Ubisoft a jelek szerint hamarosan jelentkezik a Ghost Recon Wildlands Definitive Editionnel
- 5. Mindenki megnyugodhat, idén ősszel is lesz foci – kiderült, mikor jelenik meg az EA Sports FC 27
Legfrissebb fórumtémák
- 11:26
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [79]
- 14:56
- boldog születésnapot nekem!:) [4019]
- 10:49
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1604]
- 09:25
- A BlackMill Games évek óta szállítja a remek első világháborús online shootereket, a következő a Gallipoli lesz augusztusban [hozzászólások] [2]
- 12:50
- Hoztunk két izgalmas fejlesztői videónaplót a készülő 1666: Amsterdamról [hozzászólások] [4]
- 07:58
- Milyen könyvet olvastok mostanában? [2921]
- 00:08
- Szét*** az ideg [5508]
- 11:36
- Közelíti a 300 ezret az aláírók száma a Don’t Kill the Disc petíción, amelyet a Sony nemrég bejelentett tervei ellen indítottak [hozzászólások] [10]
- 11:23
- Ki mivel játszik mostanában? [8258]
- 11:28
- Milyen játékot vettél/tervezel venni mostanában? [2579]