28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

Tom Clancy's Splinter Cell

Moken
#68 Moken [1819]
hehe
Találtam egy másik csövet ahova fel lehet kapaszkodni:
ahol a két számítógépező csávó van az emeleten ott a lépcső fölött van egy cső amire kis ügyességgel fel lehet ugrani. Király volt amikor felmásztam és meghallották, de nem tudták hol vagyok

Inkább vagyok őrült optimista, mint egy pesszimista akinek igaza van !

Válasz erre

imq
#67 imq [1592]
Amúgy legutóbb nem csináltam mást csak az árnyékokat vizsgáltam. Valami elképesztő, ilyet még nem láttam. Lenne egy-két tippem, ha ájulást akartok.

Először is ahogy kezdődik a demo, sétálj el az udvar másik oldalába, oda ahol a kerítésen keresztül afény beszűrődik. Sétálj fel-alá vagy amit akarsz, de az biztos, hogy leszakad az állad!!!

Másodszor van még a bejáratnál vagy rögtön a kezdésnél a fánál néhány pillangó (vagy molylepke, nem tudom mán mi..) namost az nem elég, hogy még az is árnyékot vet, de ha jobban megnézitek, még kedveske kis fűhősünkre is árnyékot vet az árnyék(nem olyan bonyolult ez, mint amilyennek tűnik ) na itt már tényleg azt mondtam nekem ez sok!

Ja ésmmég valami, a készítők bemutatták, hogy milyen jól lehet használni az árnyékokat dramaturgiai szempontból is. A kamerarendszeres szobában amikor jön a faszi...beszarás.

Persze ezt ti már mind láttátok és tapasztaltátok tudom, de ez amolyan kárpótlás, élménybeszámoló azoknak akiknek nem állt módjában lecsekkolni a világ legjobb játékának ígérkező Splinter Cellt.

Az ígéret szép szó, de a Landwirtschaftausstellung még szebb.

Válasz erre

imq
#66 imq [1592]
Ahogy mondani szokás a hiba nem az ön készülékében van!

Az ígéret szép szó, de a Landwirtschaftausstellung még szebb.

Válasz erre

Előzmény: Trebor 2002.12.21. 20:09
imq
#65 imq [1592]
Na csak hogy megnyugodjál, kipróbáltam nálam sem megy a mentés.

Az ígéret szép szó, de a Landwirtschaftausstellung még szebb.

Válasz erre

Előzmény: Trebor 2002.12.21. 20:09
Trebor
#64 Trebor [2276]
Jó jó! Én csak pipa vagyok olyankor mikor valami nem müxik, ami másnak igen... vili?

ASUS P4P800-E Deluxe, P4 (Prescott) 2.8Ghz 800FSB, 2*256 Kingston Dual DDR 400Mhz, MSI GeForce 6600GT

Válasz erre

imq
#63 imq [1592]
Te tényleg elég bonyolult lelkületű vagy MOst komolyan minek menteni...

Az ígéret szép szó, de a Landwirtschaftausstellung még szebb.

Válasz erre

Előzmény: Trebor 2002.12.21. 18:10
Trebor
#62 Trebor [2276]
Csak úgy! De te tudsz menteni?

ASUS P4P800-E Deluxe, P4 (Prescott) 2.8Ghz 800FSB, 2*256 Kingston Dual DDR 400Mhz, MSI GeForce 6600GT

Válasz erre

Moken
#61 Moken [1819]
Minek akarsz menteni amikor 4 perc alatt simán végig lehet vinni? :]

Inkább vagyok őrült optimista, mint egy pesszimista akinek igaza van !

Válasz erre

Előzmény: Trebor 2002.12.21. 17:40
Trebor
#60 Trebor [2276]
Hehe én a sima Splinter Cell iniben írtam át 4 értéket és utána elindult!

De van egy gondom: NEM TUDOK MENTENIIIIII!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Rámegyek, hogy Save beíok akármit de nem fogadja! Vagyis elfogadja de nem jelenik meg és nem is tudom visszatölteni!!! HELP!!!
(A gyorsmentés se müxik!!!)

ASUS P4P800-E Deluxe, P4 (Prescott) 2.8Ghz 800FSB, 2*256 Kingston Dual DDR 400Mhz, MSI GeForce 6600GT

Válasz erre

Moken
#59 Moken [1819]
FRISS: Akinél a bejelentkező kép után az alábbi hibaüzenettel elszáll a játék...

History: ResetDevice

Inkább vagyok őrült optimista, mint egy pesszimista akinek igaza van !

Válasz erre

Előzmény: Trebor 2002.12.21. 16:55
Trebor
#58 Trebor [2276]
HELP! Nem indul!!!
Ezzel fogad:

General protection fault!

History: ResetDevice

ASUS P4P800-E Deluxe, P4 (Prescott) 2.8Ghz 800FSB, 2*256 Kingston Dual DDR 400Mhz, MSI GeForce 6600GT

Válasz erre

imq
#57 imq [1592]
Pontosabban mondd meg, hogy akasztja ki a géped? Amúgy azt próbáltad már, hogy a SplinterCellUser.ini fájlban a felbontást 640*480-ról átírod 800*600-ra?? Nálam is ez volt a gond. Ja és ami még zavaróbb, miután elindul én rögtön felveszem magasabb felbontásba és tökéletesen megy is a gamma. Viszont ha újraindítod a gammát, akkor mindig vissza kell állítani a 800*600-as felbontást...

Az ígéret szép szó, de a Landwirtschaftausstellung még szebb.

Válasz erre

Előzmény: Hokum 2002.12.20. 22:38
TmGergo
#56 TmGergo [2]
Szeva! Én most próbáltam, nekem nagyon be fog jönni. Ez végre visszadja a Thief-es feelinget. Remélem a full játék is legalább ilyen jó lesz.
Ja, falon spárgázás: a felugrást (SHIFT) nem csak egyszer kell nyomni. Odaállsz a fal mellé (oldalt neki), megnyomod a SHIFT-et (felugrik), 2-szor SHIFT (elrugaszkodik), 3-szor SHIFT (spárga). Na, megyek megnézem a lábkulcsolást a csövön.
Üdv!

Válasz erre

Hokum
#55 Hokum [481]
Most már csak azt mondjátok el, hogyan tudom elindítnai, hogy ne akassza ki a gépemet... THX!!

Válasz erre

Moken
#54 Moken [1819]
Simán végiglehet ölés nélkül menni. Még olyan is volt hogy nem is ütöttem le senkit!
Nagyon klafa lesz ez

Inkább vagyok őrült optimista, mint egy pesszimista akinek igaza van !

Válasz erre

Előzmény: imq 2002.12.20. 20:03
imq
#53 imq [1592]
Végig csináltad már úgy, hogy nem ölsz meg senkit? Vagy úgy nem is lehet?

Az ígéret szép szó, de a Landwirtschaftausstellung még szebb.

Válasz erre

Előzmény: Moken 2002.12.20. 19:35
Moken
#52 Moken [1819]
biztos ki lehet, de én észre se vettem

Inkább vagyok őrült optimista, mint egy pesszimista akinek igaza van !

Válasz erre

Előzmény: imq 2002.12.20. 19:11
imq
#51 imq [1592]
Nyilván én sem valami Max Payne szerűre gondolok (bár így jobban belegondolva... ), nyilvánvaló ez a gamma másról szól, mint agyatlan lövöldözés - éppen ezért oly jó!

ja amúgy abban a szobában ahol megtalálod a holttesteket, ott ki lehet iktatni a kamerát?

Az ígéret szép szó, de a Landwirtschaftausstellung még szebb.

Válasz erre

Előzmény: Moken 2002.12.20. 18:50
Moken
#50 Moken [1819]
Mivel ez Unreal engine valszeg jönnek majd ki pályák, modok hozzá, de nekem csak egy "egy lövés-->halál" mod kellene...

Inkább vagyok őrült optimista, mint egy pesszimista akinek igaza van !

Válasz erre

imq
#49 imq [1592]
Fasza lenne ehhez a gammához valami BRUTAL MOD, amiben ilyeneket lehetne csinálni, elvégre itt éljük ki perverz hajlamainkat

Kíváncsi lennék, ha csinálnánk egy közvéleménykutatést, ki mire gondolt először ennél a mozdulatnál, hányan gondolták volna előre, hogy csak leütjük az alanyt

Ja amúgy megvan az első dolog ami nem tetszik: amikor lövöldözni kell, akkor a vér elég szar. Persze ez tényleg csak "azért is" hiba

Az ígéret szép szó, de a Landwirtschaftausstellung még szebb.

Válasz erre

Előzmény: Trafikos 2002.12.20. 17:50
Trafikos
#48 Trafikos [1892]
először én is azthittem hogy a plafonra küldöm az agyát és csalodott voltam hogy csak egy tockost adott neki

losztmucsacsosz

Válasz erre

Előzmény: imq 2002.12.20. 17:44
imq
#47 imq [1592]
Ebben sajna igazad van - kiadhattak volna egy hosszabb demót is. De sebaj, ez lesz az a játékdemó amelyet legtöbbször végigjátszok

Ja és amikor fegyvert szegezel a faszik fejéhez, akkor olyan mozgás nincs hogy szimplán fejbe lőjje ???

Az ígéret szép szó, de a Landwirtschaftausstellung még szebb.

Válasz erre

Előzmény: Moken 2002.12.20. 17:21
Moken
#46 Moken [1819]
Ezt a demot megéri letölteni még így is. Az egyetlen probléma hogy én 3 perc 14 sec alatt végigvittem

Inkább vagyok őrült optimista, mint egy pesszimista akinek igaza van !

Válasz erre

Előzmény: Trebor 2002.12.20. 17:20
Trebor
#45 Trebor [2276]
23%

ASUS P4P800-E Deluxe, P4 (Prescott) 2.8Ghz 800FSB, 2*256 Kingston Dual DDR 400Mhz, MSI GeForce 6600GT

Válasz erre

Moken
#44 Moken [1819]
Nem én a PC-s demoval. Menj neki a falnak és miközben ugrassz nyomd meg az oldalazó gombot. Nem nehéz. Ha 2x megcsináltad utána már mindig sikerül...

Inkább vagyok őrült optimista, mint egy pesszimista akinek igaza van !

Válasz erre

Előzmény: Sufa 2002.12.20. 17:16
imq
#43 imq [1592]
Ja de azért az pofátlanság a készítőktől, hogy a demo szinte sehol sem indul el normálisan (márha elindul),nálam is ugyanazzal a hibaüzenettel jött ki,mint legtöbbünknél -hála istennek nálam bejött a 800*600-os váltás.

Ui.:Ja és mindenki szedje le a demót, aki még esetleg nem tette meg - feltéve ha megvan hozzá a vasa, bár fingom nincs mi kell ahhoz hogy jól menjen.

Az ígéret szép szó, de a Landwirtschaftausstellung még szebb.

Válasz erre

Sufa
#42 Sufa [1491]
Lehet,hogy én vagyok csak láma,de hiába megyek neki a falnak,ott ahol nincs rács az első folyosón,hiába nyomom az ugrást,csak felugrik,de nem támaszkodik úgy fel a falra,mint abban az ominózus videóban

Segítsetek,mert ki akarom próbálni mindenképpen azt a figurát!!!!!

Moken,te az x-box verzióval csináltad?
A demoval sikerült ez már valakinek is????

Válasz erre

Előzmény: Moken 2002.12.20. 15:25
Trebor
#41 Trebor [2276]
21% a demo! (56k)

ASUS P4P800-E Deluxe, P4 (Prescott) 2.8Ghz 800FSB, 2*256 Kingston Dual DDR 400Mhz, MSI GeForce 6600GT

Válasz erre

imq
#40 imq [1592]
Uram Isten...gondoltam magamban amikor teganp olyan éjfél körül végre sikerült kipróbálni a demót! Skacok ez valami elképesztő. A grafika páratlan - most érzetem először, hogy megérte az a több százezer forint amit kiadtam az új gépemre. Föőleg a fények és az árnyékok elképeztőek - ja és az a hőérzékelős látás, valami elképesztő!!! Miután végre sikerült túltennem magam félig azon a vizuális élményen ami ért jöttek ezek a beszarás cool mozgások. Ezek után számomra egyértelművé vállt, hogy melyik lesz az a játék melyet jövőre elsőként beszerzek.

Ui.:Nem tudom ezek után még ki fogja várni a MGS2-t?! Pedig eddig azt jobban vártam...

Az ígéret szép szó, de a Landwirtschaftausstellung még szebb.

Válasz erre

Trafikos
#39 Trafikos [1892]
jah már emléxem vmelyik readmejében olvastam én is csak utána szaroztam az elinditásával és elfelejtettem addigra mire elindult a game

losztmucsacsosz

Válasz erre

Moken
#38 Moken [1819]
Hehe. Amikor már kapaszkodsz a csövön akkor nyomd meg a C-t és átkulcsolja a lábával.
Rengetekféle mozgást tud a csávesz és nagyon látványosak.

Jah, a felra felugrás:
ahol nincs rács (az első folyosón lehet csak) ott oldalazzatok neki a falnak és miközben folyamatosan "mentek a falnak" akkor ugorjatok (bal-shift) és máris felszökken. Aztán ha az őr alátok ér akkor ugorjatok rá és közben nyomjátok meg a bal-egérgombot.

Inkább vagyok őrült optimista, mint egy pesszimista akinek igaza van !

Válasz erre

Előzmény: Trafikos 2002.12.20. 15:14
Trafikos
#37 Trafikos [1892]
én csak az egyik folyoson tudtam felugrani egy csőre de csak logva. az jobb lett volna ha a lábával is átkulcsolja.

losztmucsacsosz

Válasz erre

GL
#36 GL [531]
Valóban marha rövid a demo, de láttam olyan vidit ahol az ürge, amikor bemész a rendörségre ,a folyosón felurgik a lámpára ugy hogy nekikészül-falrólerugaszkodik,megint azt ott is van a lámpán-. Na ezt nekem sehogyan se sikerül. Ha valaki rájött idebiggyezthetné. Amugy jo az hogy senkit nem kell lelöni és ugy is meg lehet a küldiket csinálni. Csak a full game is marha rövid lesz

Válasz erre

Z-Master
#35 Z-Master [20407]
Hálistennek találtam leírást,hogy mit kell annak tenni akinek nem indul a gamma.

>Most már megy!

D E E P R I V R ✪ soundcloud.com/deeprivr

Válasz erre

Trafikos
#34 Trafikos [1892]
elég rövidke a demo de azért érdemes kiprobálni mert nagyon jo a játék! kicsit nehezen jöttem rá a száloptika használatára. és mozgás terén se nagyon tudtam trükközni. Viszont az sikerült nekem is hogy hátulrol elkapni a fickot és a fejének szegezett stukkerel vallattam, ő meg majd összecsinálta magát

losztmucsacsosz

Válasz erre

Hokum
#33 Hokum [481]
No, én letöltöttem a demot! zépen installálom,de eccer csak azt látom, hogy a gépem RESETTÁLTA magát!! Jelzem, a gépem egy híper stabíl rendszer ezelött iylet még nem csinált. Szóval, valami iszonyat gebasz van. És természetesen a feltett dolgok nem is működnek. Mert úgy tünik, mintha felinstallálta volna, de még sem. Ott is hiba üzenet.
Ti hogy jártatok vele??

Válasz erre

Berkenye
#32 Berkenye [2325]
Már sajnos csak a februári szám CD/DVD mellékletén lesz rajta a demó...

Válasz erre

Előzmény: Peeter 2002.12.19. 18:51
hering
#31 hering [4574]
Huhh bazz már van demo.Egy kicsit lemaradtam róla.Milyen a game mert én letölteni nem tudom sajnaGépigény????

http://www.jatekok.hu

Válasz erre

Z-Master
#30 Z-Master [20407]
Bazz nem megy a demó nálam.

D E E P R I V R ✪ soundcloud.com/deeprivr

Válasz erre

Peeter
#29 Peeter [5697]
Bazz remélem a köv GS-CD-n rajta lesz....

I don't want you back!!!

Válasz erre

Sufa
#28 Sufa [1491]
Nektek sikerült úgy felugrani a falra,mint ahogy a videóban volt?
Én próbáltam,de az istennek sem akart a lábával feltámaszkodni arra a nyomorék falra
A csövön tudtam mászkálni,de az elején nem ment a felugrás
Vkinek sikerült?

Válasz erre

Z-Master
#27 Z-Master [20407]
Jaja.Már is töltöm.

D E E P R I V R ✪ soundcloud.com/deeprivr

Válasz erre

Sufa
#26 Sufa [1491]
MEGJELENT a demo ma reggel!!!
Töltsétek!!!

Válasz erre

Z-Master
#25 Z-Master [20407]
A demó mérete 90 mega lesz, és az első misszióból fog egy teljes szintet tartalmazni. Lesz benne száloptika, hőérzékelő- és éjjellátó készülék. A full megjelnése január végén esedékes!

D E E P R I V R ✪ soundcloud.com/deeprivr

Válasz erre

Peeter
#24 Peeter [5697]
De komolyan!!!Az a lődözni az csak olyan mint a sztem=szerintem,tom=tudom stb....

I don't want you back!!!

Válasz erre

Előzmény: Z-Master 2002.12.15. 18:53
Z-Master
#23 Z-Master [20407]
ahha

D E E P R I V R ✪ soundcloud.com/deeprivr

Válasz erre

Peeter
#22 Peeter [5697]
Nyugi nem vagyok paraszt.Csak akkor az az lenne.Tehát gané lenne ha nem lehetne benne lődözni.

I don't want you back!!!

Válasz erre

Előzmény: Z-Master 2002.12.15. 17:34
Z-Master
#21 Z-Master [20407]
gané?

D E E P R I V R ✪ soundcloud.com/deeprivr

Válasz erre

Peeter
#20 Peeter [5697]
Az tényleg tök gané lenne...

I don't want you back!!!

Válasz erre

Előzmény: Lacko 2002.08.14. 13:32
Z-Master
#19 Z-Master [20407]
Jövőhéten Splinter Cell demo.

>Pontosan December 19.-én

D E E P R I V R ✪ soundcloud.com/deeprivr

Válasz erre

A fórumon szereplő hozzászólások olvasóink véleményét tükrözik, azokért semmilyen felelősséget nem vállalunk.

Fórumszabályzat