Egyrészt értékelendő, hogy egy ekkora játékos elindul ilyen kis tornákon is, hogy játszhasson, meccsben lehessen. Hogy ekkora csalódás (wimbledoni 10 éves évfordulója) után nem hagyja az egészet a fenébe, nem félrevonul a világtól, hogy már csak nekifusson a következő GS-nek.
Meg eleve az is sokat mond, hogy fizikálisan megengedheti magának ezt, miközben pl. egy fiatalabb Nadal lassan már örül ha a kedvenc GS-én el tud indulni.
Másrészt viszont nagyon illúzióromboló látni, ahogy vergődik. Nevesincs játékosok ellen szenved. Sem az eredmény, sem pedig a játék nem közelíti meg a korábbi szintet. Igazából az utóbbi a sokkal fontosabb.
Ő mindig azt mondja, hogy addig csinálja még, amíg élvezi, márpedig egyelőre élvezi. A gond az, hogy én ezt nem igazán látom rajta. Persze az ő esetében nehéz megítélni mit érezhet épp a pályán, de a játéka árulkodó. A védjegyévé vált elegancia, mesteriség, művésziség, könnyedség már csak nyomokban van meg.
Emellett látszik, hogy kerüli a labdameneteket, minden egyes beütött labdája után epekedve várja, hogy az ellenfele hibázzon és ne kelljen újra ütnie. Sok visszajövő labda meglepi és ziccerekbe hibáz bele vagy kési le őket. Máskor ment a macska-egér játék, aminek a végén ott állt a hálónál, hogy csak áttegye a labdát az üres pályára. Most meg hátul imádkozik, hogy már ne menjen át a labda.
Mindez nekem arra utal, hogy nem élvezi már igazán. Mert az természetes, hogy a nagy ütésekbe több hiba csúszik, hogy nem ér el bizonyos labdákat, nem tud már úgy védekezni, mint korábban. Elvégre az idő nagy úr. Viszont a hozzáállásbeli dolgok nehezen védhetők.
A cél nyilván az, hogy pályán legyen, újra építsen vmit az önbizalmán, játékban maradjon. Nyerjen néhány tornát, még ha kisebbet is, hogy érezhesse a siker ízét is. Ám ez is veszélyes dolog, mert valójában nem nyerhet igazán.
Nyilván mindenki azt várja tőle, és ő is saját magától, hogy ilyen ellenfelek ellen simán meglegyen a tornagyőzelem. Ha valóban összejön, akkor aligha fognak ódákat zengeni róla és ő se veri magát a földhöz örömében. Ellenben ha nem sikerül, akkor az nagy csalódás.
Ma is inkább azt láttam rajta, hogy vége a szenvedéseinek, kiizzadta a győzelmet, de nagy örömet nem okoz neki. Sokszor van ez a nemtörődömség a pakliban, márpedig ez sem azt erősíti, hogy szívesen van a pályán.
Itt volt élete nagy lehetősége és látszik, hogy annyira szét van esve, hogy a játéka 20%-át se tudja hozni. Pedig annyira szurkoltam neki. 
Vizsgálatot is kért amúgy, mert szerinte túlzottan csúszós a pálya. Amiben lehet valami, mert rengetegen adták fel vagy léptek vissza sérülés miatt ugye.
