MattMatthew
Szívesen kifejtem, azonban jó lesz ide is, nem fogom előkeresni a Gyűrűk Ura topikot (köszönöm szíves köveiket), akinek meg nem tetszik, az átteker rajta.
Tehát a modernkori párhuzamról a Gyűrűk Ura kapcsán.
Ez egyrészt igen erősen kötődik a vallásfilozófiai és vallástörténeti kérdéskörhöz, melyet a különböző emberi kultúrák, civilizációk kapcsán a vallástörténészek, illetve etnológusok kifejtettek. Másrészt a "lineáris" történelemfelfogással helyett egy ciklikus időfelfogás előfelvetésként való felfogása szükségeltetik, amellett, hogy a teremtett világban az idő maga előretartó jellegű, azonban nem fejlődő, hanem hanyatló jelleggel.
[Mielőtt a kötekedő kedvűek, mentalitásúak kardot kezdenének csörtetni, nem a technikai eszközök látványos fejlődését veti el ez az ősi felfogás, hanem az ember belső mivoltára és az égtől való elfordulásra vonatkozik.]
Tolkien nagyszerűsége abban áll, hogy ezt a kettőt egyben tudta olvasztani, pontosabban egymás mellett tételezni.
Nos, az ókori kultúrák igen jelentős része egymástól függetlenül úgy vélték, hogy az emberiség "története", létezése ciklikus jellegű.
Ha a természet oldaláról közelítjük meg, akkor a négy évszak szerint közelíthetjük meg az emberi létezést. Azonban, a legtöbb kultúra az istenek, egy felsőbb hatalom szempontjából és nem a természetből kiindulva határozta meg magát. Így az ókori civilizációk a következőképp képzelték az emberiség létezést: Aranykor, Ezüstkor, Bronz vagy Rézkor és végül, a jelenlegi időszak a Sötét vagy Vaskor.
Ezt legszemléletesebben a görögnél Hésziodosz írta le a
Munkák és napok című alkotásában, ezt e Magyar Elektronikus Könyvtárban meg is találhatod. Indiában a yugákban testesül meg ez. Az óskandinávoknál/ógermánoknál -és Tolkien innen merített főként- a felosztás hasonló, de nem teljesen, mert itt nem fémekkel jelölik a különböző korszakokat, hanem a Fejsze Kora, a Kard Kora majd az utolsó idő a Farkasok Kora és ennek a végén a Ragnarök. A Fejsze korát természetesen megelőzi az isteni kor.
A világ túlsó oldalán Közép-Amerikában is jelen van ez, ha jól emlékszem itt ötös felosztásban, és azzal a különbséggel, hogy minden korszak végén az adott emberi nem elpusztul és új jön helyette, szemben a többi kultúrkörben jelenlévő, a vízözönt túlélt második emberiséggel.
A döbbenetes az, hogy nemcsak a magaskultúrákban van jelen ez a felfogás, hanem amit "primitívnek" szokás csúfolni, a különböző formákban. Két hete fejeztem be a neves professzor, Eliade samanizmusról írt könyvét és még a szibériai, dél-amerikai és ausztráliai törzseknél is jelen van ez hanyatló felfogás. Eliade arra is rávilágított, más "kollégáit" is idézve, hogy pl. Dél-Amerikában kapcsolat nem tételezhető fel az eurázsiai kultúrákkal, mert érben is időben a kapcsolat megszakadása nagyon távoli. Tehát az ember önmagában hordozza az időbeliségnek és a világnak eme felfogását a helytől függetlenül.
Akkor a négy korszak szemléletéről röviden. Az első az Istenek és a világ teremtésének kora, itt még minden szinte tökéletes. Aztán bekövetkezik a bukás és az árulás. És korról korra a teremtett lények egyre jobban eltávolodnak az égi lényektől, az istenektől. A legtöbb végén pedig el fog jönni az utolsó idő, ahol a világegyetem elpusztul, majd újjá is alakul és egy új aranykor jön el. Ám az idők legvégén az ősgonosz visszatér.
Tolkien ugyanezt a mitológiai szálat, világ és életfelfogást alkotta meg olyan apró részletességgel, mintha valóban létező volna. Ebből kifolyólag Tolkien
nem fantasy író. Tolkien mitikus író - a történetei és a világa archetipikus jellegű, azaz ősképek szerepelnek benne szimbolikus módon, és párhuzamok, analógiák állíthatóak fel a különböző emberi mitológiákkal (mivel onnan merített, megértette és átélte azt). Sőt, számos keresztény elemet -mivel mélyen hívő katolikus volt- is beleplántált a világában, erre egy
igen érdekes írás világított rá, amire a neten akadtam rá még tavaly.
Innen most csak egy részt emelnék ki. Amikor Frodóék találkoznak az első könyvben a tündékkel:
A tünde himnuszt Elbereth dicséretére énekelték, amely a máriás himnuszköltészettől visszhangzik; számos író észrevette a hasonlóságokat a következő Tolkien vers sorai és az Angliában jól ismert Mária-himnusz között, amit Tolkien gyermekkorától kezdve jól ismert.
Elbereth-hez
Fehér királynőnk! Asszonyunk,
ott túl a Nyugat tengerén!
E fák közt vándorok vagyunk,
de látjuk arcod, tiszta Fény!
Gilthoniel! ó, Elbereth!
Mily édes a lehelleted!
Téged idézünk szüntelen,
itt túl a tágas tengeren.
Kezed nyomán csillagsereg
virágzik: tarka hímü rét;
ezüstös szirmok fénylenek
a Nagy Sötétben szerteszét!
ó, Elbereth! Gilthoniel!
E fák közt sem felejtjük el,
hogy milyen az a tiszta fény
a messzi Nyugat tengeren.
Figyeljük meg a közös témákat ezekben és a következő sorokban (az énekes egy vándor egy távoli országban; a távoli Királynő mint a fény és az útmutatás forrása; a Királynő ismételt társításai a csillaggal és a tengerrel)
Üdvözlény, mennyek Királynője, óceáni csillag,
Földi vezérlője vándorembereknek:
éltünk hullámán hányódunk - nyújtsd felénk oltalmad -
Hisz veszélytől s a bajtól te mentesz meg minket.
Krisztus Anyja, szép csillaga tengernek,
Imádkozz a vándorokért, hallgass meg bennünket!
A korszakok is megtalálhatóak a Tolkien történetében.
A teremtés korában Melkor az áruló, aki megrontja a valák ("istenek") országában a fákat, melyeket ha az ősi felfogásból közelítjük meg, a világ közepét képző Világfához tekinthetjük hasonlónak. Másrészt a valák országában lévő szent hegy a világ közepének fogható fel - pl. az indiai Meru-hegy vagy az altaji törzsek felfogása. Tolkiennél is megtalálható a testvérárulás a noldák tettein keresztül. Az első kor Beleriand pusztulásával és Melkor megkötözésével ér véget. Ez részben megfeleltethető az özönvíznek.
[Hú, megint eleresztettem magam.
]
Akkor kicsit rövidebbre fogva, ahogy haladunk előre Arda életében a valákkal és Valinorral való kapcsolat egyre jobban megszakad. Egyre jobban elhomályosul az Eru Illuvatarba vetett hit is, ezt olvashatjuk például Numenor kapcsán.
Egyébként Tolkien ügyesen beleszőtte Numenor kapcsán egy ősi hatalmas királyság születését és bukását - bár Atlantisszal is vonhatnánk párhuzamot, itt szerintem Tolkien a kelta mítoszokból merített, ahol az ős királyok Nyugatról jöttek, és ott is szerepel el elbukott és elsüllyedt sziget (ami még meglepőbb, hogy Közép-Amerikában ez a sziget keleten van - ezért hitték először isteneknek a hódítókat, mert az hitték, onnan származnak).
Akit érdekel ez, itt a Wikis szócikk a
Hódítások könyvéről.
Az kezdeti kortól eltávolodva a világ egyre jobban kiüresedik, egyre emberibbé válik, és Negyedkor már az emberek kora lesz, a tündék fokozatosan visszatérnek a Tengeren túlra. Van egy fejezet a Gyűrűk Ura vége felé, amikor Elesszár elkíséri a hobbitokat még egy darabon, találkoznak Szilszakállal, aki elmondja azt a gondolatsort, amit a filmben részben Galadriel idéz. Aragorn a halálakor azt mondja Arwennek, hogy ő az Ódiők utolsó királya. A legutolsó - a gyermekei már egy más kor szülöttei.
És Tolkien világában az idők végén Melkor visszafog térni, és ahogy az ősi felfogások, mitológiák is tartalmazzák, az idők végén ismét meg kell vele küzdeni.
Tolkien jellegét és szimbolikáját tekintve az emberiség számára fontos motívumokat, hitet fogalmazta meg, szőtte egy "mesébe", "mesékbe" - hozzáértéssel, kellő tisztelettel és alázattal.
És miért felel meg a mondat a modern kornak? Az ősi mitológiák, korszakfelfogások szerint a hanyatlás során egyre kevesebb fényt, jóságot, erényt, erkölcsöt lehet majd találni és az emberek egyre jobban el fognak távolodni az ősi erőktől, a valós lényegüktől, az "égiek" világától, megszakad velük a "kapcsolat".
Tolkien világában ez ugyanúgy jelen van. Érdekességképp, Tolkien Aragorn fiával akart egy folytatást írni, el is kezdte a történet vázának kidolgozását, de végül félretette,. Azt írta, hogy Aragornnal a régi világ végleg meghalt, mindazon erők és értékek, amelyeket Középföldén és a világában fontosnak tartott.
Mithrandir egy olyan kor küszöbén érkezik meg, melynek végén végleg eljön az emberek kora, de egyben erre a korra már a világ megfogyatkozik - ehhez kell a Tűz Gyűrűje, mert ahhoz, hogy szembeszálljon a sötétséggel, Tűz kell, Fény, vagyis tettrekészség, elszántság, erő, erény.
A hűvösödés a tél felé tartás, a tél pedig a halál szimbóluma.
Szóval, "röviden
", nagyjából ennyi.
(nem, nem Lost
