Fórum » Beszélgetés a játékokról
Cyberpunk 2077
Az ide kommentelők közül a lentiek szerint azért 2-3 ember van aki nem ugrott rá azonnal, pedig érdekelte a játék (MC-n és rajtam kívül Aribeth is, ha jól emlékszem) és alig egy tucat ember ír ide. Ez nem az általad említett arányt mutatja, hárman mégsem az ide írók 0.01%-át tesszük ki, akárhogy számolom. Nyilván, nem reprezentatív...
Man literally too angry to die

Az sem fog még befoltozott dlc kontenttel sem változni, hogy 90%-ban itt Telltale "döntések" és "következmények" vannak. Ehhez olyan szinten kéne belenyúlni a játékba, amit nem tudok egyszerűen elképzelni.
Én már csak abban reménykedem, hogy azért lesznek olyan kiadók, akik ezt látva picit fület-farkat behúzva ránéznek a "késztermékükre" release előtt. Faszom, egy Marvel filmben se siklana el senki a tény felett, hogy mondjuk az egyik jelenetben Tom Holland egy kezeslábasban hadonászik greenscreen előtt, mert azt még nem volt idő befejezni, na de majd a digital release idejére meglesz. A megjelenés legyen már megjelenés.
Én is értem nyilván, amit Te mondasz, csak probléma például az is, hogy az említett módszerrel, több óra játék nélkül nem tudhattuk, hogy a város tényleg üres és élettelen, a következmények nem túl említésre méltók, a tartalom pedig jelentősen megnyirbált. Az nyilvánvaló volt, hogy bugos, de sok egyébre csak egy végigjátszás vagy hosszabb session során derül fény.
Lehet ebből korrekt játék, ez tény, de számomra az is világos, hogy sosem lesz az én játékom.
I'm the person who once probed all of the uncharted worlds in Mass Effect 2 to 'Depleted' status
Most lehet tudni, hogy januárban egy nagy javítás, februárban még egy, illetve a játékból hiányzó tartalmak nagy része DLC formájában bekerül, ami egy friss nyilatkozat. Értem, hogy olyan nem lesz soha, amilyennek elképzeltük. Értem, hogy a kurva anyjukat, amiért így adták ki. Azt is értem, hogy nem erről volt szó. De azt már kevésbé, hogy amikor minimális utánajárással ki lehet olvasni a helyzetből ennyi infót, akkor miért nem lehet várni legalább néhány hónapot? Mert vannak ugye a tények, amiket mintha képtelenek lennének páran elfogadni: egy olyan Cyberpunk játék összerakása, amit a fejlesztők elképzeltek, még betartott volna talán további egy-két évig, de a kiadó ezt vállalhatatlannak találta, ezért odaszólt, hogy akkor ahol most tartunk, azt pofozzátok játszhatóra, mert mi összeígérgettünk minden szart, a nép meg már türelmetlen. Mert a népnek minden azonnal kell, és nem hajlandó olvasni se a jelekből, se a tényekből, a nép CY-BER-PUN-KOT A-KAR!!! Most. Azonnal. Miért? Mert már nagyon várja. Ez, geci, ez az érv elég bármire.
Hasonló történt a Division első részével a Ubisoftnál. Kijött, bugos volt, szarul futott, azonnal megírta a cikkeket mindenki, eltemették, szar, fos, unalmas. Mindenki beletolta a 20-30 óráját megjelenéskor, aztán tovább állt, holott nyilvánvaló volt (első napos vétel volt nálam is), hogy ez a játék nincs kész. Néhány hónap múlva aztán a fórumokon már el lehetett kapni itt-ott azokat a véleményeket (köztük az enyémet is), amikből világos lett, hogy elkészült a játék, nagyjából tökéletes, az ígéreteket mindenképpen hozza és aki tudja, mire számítson, az imádni fogja. Csak várni kellett néhány hónapot. Igyekezni a fejlesztők játékával játszani, nem a kiadóéval.
Még egyszer: én értem, hogy mi a helyzet és szerintem is gyalázatos. De részben a megjelenés előtti kurva toporzékolás miatt az, és az jottányit sem változott azóta sem. Én is kíváncsi vagyok a játékra, eszméletlenül érdekel, a Witcher 3-at háromszor végigjátszottam, kétszer goty-ban, szóval ~500 óra biztosan van benne. De amikor megjelent, emlékszem, épp végére értem a második résznek és egy barátomnál láttam, hogyan fut, mennyire bugos, csak fogtam a fejemet, hogy ez így mi? Aztán vártam és vártam és vártam és életem legjobb élményei közé sorolom, amikor először végigtoltam.
Nem az a gondom, hogy nem vár valaki, ahogy az sem, hogy csalódott, mindkettő tökéletesen érthető. Aki mindig játszik minden friss megjelenéssel, ami érdekli, az most talán játék nélkül ülne a gép előtt, ami ha egy PS4, akkor még a haját is tök joggal tépi. De a játék nincs kész és a fejlesztők most is dolgoznak rajta, rengeteg tartalommal fog bővülni és néhány hónap múlva sokkal jobban fog hasonlítani az ígéretekre, mint most. Egyébként davkar most is beleölt már 170 órát, LM az első végigjátszásnál 98 óránál tart, szóval esélyes, hogy egy nagyon alapos, a DLC-kkel már felbővített CP2077 menet kitart minimum 100 órát, és ha mindez nagyjából bugmentesen, minimális kompromisszumokkal történik meg velünk, akkor az egy kurva jó élmény lesz. Ettől fosztja meg magát, aki nem bír várni egy kicsit. Nem minősítgetni akartam, aki így tesz, csak jelezni, hogy van egy másik út is. Aztán lehet, hogy majd annak a végén én is csalódottan jelentkezem itt, hogy ez még így is szar, de valami azt súgja, hogy azért nem így lesz.
Respect is not given. It's taken.
Nem hinném, hogy rá lehetne venni mostanában a játékra, majd valami patchelt verzióra talán ránézek.
Halott zombiváros, túl kevés saját karakter, túl sok Keanu (srsly fck Johnny), annál is több kivágott vagy butított kontent. Őszintén, ebben sikerült úgy is csalódni igazából, hogy nem is vártam - és igen, a játékban, nem a bugokban.
I'm the person who once probed all of the uncharted worlds in Mass Effect 2 to 'Depleted' status
Nomaddal 30 óránál tartok, korábbiakhoz képest lassabban haladva, hogy azért ne égjek ki. Főszálon B-C kész, A második fele hiányzik még meg a mellékcuccok kb. 65%-a. Easyre levettem, mert két normal nekem elég volt. Valóban néha unalmasan könnyű, de nincs kedvem följebb tekerni. LM amúgy jó felé tapogatózik, állandóan megy az ömlengés, hogy a W3 csak legnehezebb fokozaton élvezhető, elképzelhetőnek tartom, hogy itt is kialakul majd idővel valami hasonló cult.Soha ne vitatkozz idiótákkal ! Lesüllyedsz az ő szintjükre, és legyőznek a rutinjukkal. (Woody Allen)
Viszont megbántam nagyon hogy nem a legnehezebb szinten kezdtem, mert nagyon könnyű minden harc (kivéve a verekedéseket, az utolsót egyszerűen nem bírom leverni).
A kibaszás társas játék, sose feledd.

I'm the person who once probed all of the uncharted worlds in Mass Effect 2 to 'Depleted' status
Tartalmilag is kísérletezgetek. Újabb részletesség.
Del "csomaggal" feloldott küldi a prológusból
SPOILER
Főszálak sorrendjét is megkavartam. B-vel kezdtem, utána C és érdekes módon a C utolsót is beadta röviddel utána, úgy látszik a B kötelező részei kellenek a folytatáshoz. C finálé pacingje így valamivel jobb, nem hajít be egyből az endgame kapujába. Mondjuk így meg az A lett egy kicsit furcsa, érzésre úgy lett felépítve a játék, hogy úgyis mindenki/érdemes ezzel kezdeni.
vége
SPOILER
Avokádós sk-hez annyira nem illett. Persze Panam romace mellett extra jó ez a küldi és a befejezés - Mnomadnál, bármilyen Judys femV-nél biztosan mindig ezt fogom majd választani.
Afterlife a tökéletes ide. Fent a csúcson, megemlékezés Jackieről. SK-nek ez a hepiend, ezzel nyeri meg a játékot.
Secret endingnél az avokádós Johnny választás és az afterlifeos érhető el. VJohnny ugyanaz, afteresnél mivel nem volt ott a támadásnál, Rogue életben marad. Élve és halva is működik ez a befejezés, kiegben betöltött szerepe alapján döntök majd később, hogy melyik verzió a jobb.
Tegnap (azaz ma éjszaka) a végére értem. Engem nagyon meglepett, hogy ez ilyen rövid, ha nem megyek mellékküldizni és tápolódni, elég hamar le lehetett volna tudni, bár gyanítom, úgy azért nehezebb lett volna a végjáték, elég simán meglett a vége. Nálam SPOILER
Rámentem a hekkerkedésre, 20-as volt az intelligenciám, megvolt minden legendás gyorshekk, így kb 3 mp-ig tartottak a végén már a kiberpszichós küldetések, de én élveztem ezt a szinte jediskedésnek ható játékmenetet. Pro tipp: ne basszatok el pénzeket sportkocsikra, semmi, de semmi értelme. Valaki mondta, hogy a Javelina a legjobb járgány, kénytelen vagyok aláírni, 73 ezer eddie-ért best buy, ha belengetik, azonnal menni kell megvenni.
Amit a legjobban imádtam:
SPOILER
I'm the person who once probed all of the uncharted worlds in Mass Effect 2 to 'Depleted' status
Kurva idegesítő, már csak Roman hiányzik, hogy bowlingozni hívjon. Miért tudják egyáltalán, hogy ki vagyok? Elvileg fél éve vagyok a városban, piti figuraként...
Fura egy játék ez, mert egyrészről elvárások nélkül kellemes meglepetés volt, de aztán meg folyton elveszi valamivel a kedvemet, és napok telnek el amire végre leülök elé még fél órára. Képtelenség elveszni ebben valahogy.
I'm the person who once probed all of the uncharted worlds in Mass Effect 2 to 'Depleted' status
Pl. konzolos PUBG esetében minden apró frissítés 20 giga letöltéssel jár, mert olyan dilettánsak a fejlesztők, hogy 500 KB adatmódosítással járó network fixet is csak úgy tudnak implementálni.

I'm the person who once probed all of the uncharted worlds in Mass Effect 2 to 'Depleted' status
Csak hát ugye mi tartott ennyi ideig, kora délután még tetszhalott volt több alaklommal is.
Soha ne vitatkozz idiótákkal ! Lesüllyedsz az ő szintjükre, és legyőznek a rutinjukkal. (Woody Allen)
Ha valaki átjön és megnézné milyen a játék, mutatok neki youtube videót. 
A kibaszás társas játék, sose feledd.

I'm the person who once probed all of the uncharted worlds in Mass Effect 2 to 'Depleted' status
(Épp kocsi nélkül vagyok, pont időmegtakarítás céljából akartam átúszni a másik városrészbe.)I'm the person who once probed all of the uncharted worlds in Mass Effect 2 to 'Depleted' status
Nem indult a GOG mint amikor az asztalról pikonról szoktam indítani, csak úgy simán parasztosan.
Megnéztem a GOGomat, az még ugyanaz mint a képen
beszabehu
Soha ne vitatkozz idiótákkal ! Lesüllyedsz az ő szintjükre, és legyőznek a rutinjukkal. (Woody Allen)
ki-beléptem, és már az Install gomb is inaktív...megkarcolom az agyamat
Soha ne vitatkozz idiótákkal ! Lesüllyedsz az ő szintjükre, és legyőznek a rutinjukkal. (Woody Allen)
én ps-en nem tapasztaltam eddig 10 év alatt bluescreen-t. Itt megkaptam az adagot visszamenőleg 
"....money talks, and bullshit runs the marathon." /Chris Carter: Hunting Evil/
De alapvetoen pc-s oldalon azzal a kategoriaval ami Neked van, csak Te kuzdesz ilyen rejtelyekkel, mi lehet az oka?A kibaszás társas játék, sose feledd.
A kibaszás társas játék, sose feledd.
Soha ne vitatkozz idiótákkal ! Lesüllyedsz az ő szintjükre, és legyőznek a rutinjukkal. (Woody Allen)
A kibaszás társas játék, sose feledd.
És csak az eleje zene, de azt meghallgattam többször is

...az élet álom, az álom halál, a halál megváltás, a megváltás élet...

"helyszínelő" zsaruk egy parkolóban, Delamain központ környékén
SPOILER
SK-del elértem ugyanide, volt lehetősége rákérdezni. Mezei rendőr közelebb van az utca szintjéhez mint a corpo világhoz, logikus. Kiderült, hogy a céges fickó benne volt egy xbd-s buliban, ami a rendőr haverja húgának a halálával végződött. Fel lehet ajánlani, hogy mi majd intézzük a tagot, ne a yardon csattanjon ha lenne következménye. Ismét ki lehet kérdezni a cégest, ezúttal külön a részletek után érdeklődve. Tagadás nincs, csak habogás, "hát ez csak valami csaj volt". Bamm, ment is a golyó a fejbe.

Várok türelmesen. Ha ez egy év, akkor egy év...
Peace: Jaja, wouldn't be the first time. Csak ugye kéne másfél óránál több idő játszani.

I'm the person who once probed all of the uncharted worlds in Mass Effect 2 to 'Depleted' status

SPOILER
A kibaszás társas játék, sose feledd.

I'm the person who once probed all of the uncharted worlds in Mass Effect 2 to 'Depleted' status
Ma beléptem újra folytatni, erre a Silverhand közjáték után ahogy haladunk az autóban ülve, jön egy prompt az airhypoval - nem QTE, tök ugyanolyan prompt, mint amikor adott idő alatt mondhatunk valamit, de nem muszáj. Nem nyomtam semmit - direkt! Flatlined. Hát faszomat akkor...
És igen, ez végülis az én félreértelmezésem volt, mivel egy "help me" után adta ezt az egészet - azt hittem, a másik karakterrel lenne az interakció. De tényleg kurva félrevezető volt ezt a mechanikát most QTE-ként használni, felhúz és kizökkent az ilyesmi.
I'm the person who once probed all of the uncharted worlds in Mass Effect 2 to 'Depleted' status
Babaház + közvetlen folytatás
SPOILER
Fingersnél még a küldi előtt jártam, a beszélgetésben említi is, hogy emlékszik ránk. A tárgyalásnál kivertem belőle az infót. Ugyanaz az eredmény, de sokkal jobban esik. Wakakohoz benézve egy lépésből meg lehet szerezni a bd stúdió anyagát. Max street cred szóval nem tudom ehhez mennyi a minimum, esetleg még bizonyos (számú) hozzá kötődő kérdőjel is kell hozzá, de jó látni, hogy ennyi féle módon meg lehet oldani a feladatokat.
A fórumon szereplő hozzászólások olvasóink véleményét tükrözik, azokért semmilyen felelősséget nem vállalunk.
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Várható megjelenések – 2026. augusztus
- 2. Több mint adattároló: a QNAP TS-473A NAS
- 3. Cyberpunk diorámákat alkothatsz a Midnight Momentsben
- 4. Míg a világ a lemezes játékok eltűnésétől tart, a Ziggurat Interactive épp most jelentette be a majd’ 30 éves KKnD új dobozos kiadását
- 5. Felújítást kap a Croc 2 is, év végére várható a Kingdom of the Gobbos
Legfrissebb fórumtémák
- 13:29
- Vissza a régi szép időkhöz? Egy magyar indie stúdió 4X űrstratégián dolgozik Legacy of Sol címmel [hozzászólások] [4]
- 11:41
- Szét*** az ideg [5539]
- 10:55
- The Alters: Last Variable DLC teszt [hozzászólások] [7]
- 09:08
- Új gép és bővítés - tippek és tanácsok [15147]
- 19:00
- 2 éves vagyok itt a Domeon.HIP-HOP HURÁÁ!!!!!! [270]
- 13:06
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [88]
- 09:25
- Várható megjelenések – 2026. augusztus [hozzászólások] [21]
- 10:50
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1616]
- 12:44
- Hihetetlen hírek a nagyvilágból [4636]
- 09:46
- Filmsarok - mit láttál mostanában? [43442]
