28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

Labdarúgó-világbajnokság 2014, Brazília

Tyrn
#1181 Tyrn [11406]
ez már tényleg nagyon alja szar meccs volt. pfej.

Válasz erre

ufodani
#1180 ufodani [17764]
Azért így a célegyenesbe tekeredve csak kijön, h azok jutnak a 4-be, akiket az előzetes számítások szerint is oda vártak (-spain?). Ilyen-olyan módon de mégis csak odaértek.
ARG
BRAZ
NÉMET
HOLLAND

A mai meccs? Az USA ellen jött ki a belga forma, messze nem tudták megismételni. És az is érdekes, h a sokak álltal fikázott argentín védelem lehozta 0-val.

Na majd az EB-on dobogó a belgáknak.

Soha ne vitatkozz idiótákkal ! Lesüllyedsz az ő szintjükre, és legyőznek a rutinjukkal. (Woody Allen)

Válasz erre

balays82
#1179 balays82 [14276]
Ez nem igaz, harmadszor kellett végignézni ugyanazt az elődöntőt. Most éppen a belgák voltak a csalódást okozó csapat, akik korán kerültek hátrányba, ami után nem sokat tettek az egyenlítés érdekében. Az utolsó pillanatokban pedig ugyanúgy megvolt az utolsó nagy esély, ahogyan a franciáknak és a kolumbiaiaknak is, de ők sem tudtak már élni vele.
Az argentinok pedig ezzel az állófocival simán begyalogoltak a négy közé. Rossz volt nézni, mennyire lassítják a játékot, amiben sajnos Messi járt az élen, ha labdát kapott, szinte mindig megállt vele. De tulajdonképpen hatékony ez a taktika, meg tudják fojtani az aktuális ellenfél játékát, a belgák sem tudták megközelíteni az USA ellen nyújtott teljesítményüket. Összességében azért hozták, ami előzetesen elvárható volt tőlük, ráadásul ennek a csapatnak még bőven van ideje komolyabb eredményeket is elérni.

Válasz erre

RASTA guy
#1178 RASTA guy [11867]
a vébé legalulértékeltebb játékosai

van köztük egy ismerős.

sakálemberek...

Válasz erre

szbszig
#1177 szbszig [33649]
Én fűcsomónak néztem élőben.

De vannak ilyen apróságok, amik mindig csak utólag derülnek ki: például Neymar seggre esett a gólörömnél.

Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.

Válasz erre

Előzmény: Germinator 2014.07.05. 12:25
RASTA guy
#1176 RASTA guy [11867]
ez egy fürgeszöcske, Magyarországon is van, a sáskánál nagyobb, a szobámba is bejött ilyen többször is.

sakálemberek...

Válasz erre

Előzmény: Germinator 2014.07.05. 12:25
SMBX-fan
#1175 SMBX-fan [2737]
WTF?! Ezt hogy nem vette észre fél percen belül?!

Egy ideális világban nem közpénz jellegét, hanem magánvagyon jellegét vesztette el. #StopÖrkény

Válasz erre

Előzmény: Germinator 2014.07.05. 12:25
jawsika
#1174 jawsika [4179]
Igen én is erre gondoltam, hogy minden méltóságomat elvesztve sikoltva dobtam volna le a mezt, sárga vagy nem sárga...

Baldur is blessed with invulnerability to all threats, physical or magical.

Válasz erre

Előzmény: Germinator 2014.07.05. 12:25
Germinator
#1173 Germinator [29909]
Fujjjbazdmeg

Ha velem ilyen történt volna egy VB-n, valószínű helyben elkezdek visítozni és csapkodni hogy ÚRISTEN SZEDJÉTEK LE MÁR ELREPÜLT?!?!?!? és ez gondolom nem tett volna túl jót az imidzsemnek

My father was brutally murdered last week, and it's only now that I can look back and laugh.

Válasz erre

Tyrn
#1172 Tyrn [11406]
ha játszik helyettük egy dante meg willain mondjuk, akkor sincsenek azért annyira szarban. de a németeknek ki fog jönni most a meccs úgy rendesen, szóval mind1 ki játszik a braziloktól.

Válasz erre

Előzmény: ufodani 2014.07.05. 10:47
ufodani
#1171 ufodani [17764]
Nézzünk egy másik oldalt. Scolari így el tudja majd mondani, h a csapat a 2 legjobbjának hiányát nem tudta elviselni és ez vezett a németek elleni kieséshez. Mert sajnos nem sajnos de ez lesz a vége.
És örök kérdőjel marad a szurkolókban(is), h mi lett volna ha.

Soha ne vitatkozz idiótákkal ! Lesüllyedsz az ő szintjükre, és legyőznek a rutinjukkal. (Woody Allen)

Válasz erre

SMBX-fan
#1170 SMBX-fan [2737]
Sajnálom szegényt. És sajnos ez nem színészkedés volt. Az meg csak rátesz egy lapáttal, hogy Thiago Silva-t eltiltották a németek elleni meccsre, így a németek ellen nem játszhat se Neymar, se Silva.

Egy ideális világban nem közpénz jellegét, hanem magánvagyon jellegét vesztette el. #StopÖrkény

Válasz erre

Előzmény: szbszig 2014.07.05. 02:36
szbszig
#1169 szbszig [33649]
Neymar: csigolyatörés, vége a vébéjének.

Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.

Válasz erre

szbszig
#1168 szbszig [33649]
Érdekes amúgy, hogy a nyolcaddöntők eddig szorosabbak voltak, mint a negyeddöntők. Pedig ott azért papíron a legtöbb párharcban jelentős különbség volt a csapatok között, az esélytelenebb mégis a végéig vagy egyenesen a hosszabbításig húzta. Ugyan az eredményeken nem látszik, de ez a mai két meccs nagyon sima volt. Főleg úgy, hogy a vezető gól mindkétszer már az elején megszületett, a vesztes pedig alig fejtett ki ellenállást utána.

Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.

Válasz erre

szbszig
#1167 szbszig [33649]
Elmondhatom ugyanazt, mint délután. Hogy igazán megnéztem volna, mi következik a hosszabbításban egy kolumbiai egyenlítő gól után. Különösen azért, mert a második félidőre és annak is a második felére valóban nagyon visszaesett a brazil csapat. De nem hiszem, hogy ez a kolumbiai válogatott megérdemelt volna két gólt... Összességében, az eddigi meccsek alapján persze igen, és sajnálom is őket ezért, de ma nem. Ma gyengén játszottak, és még durván is. Mondjuk ebben a brazilok is felvették a kesztyűt...

Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.

Válasz erre

Előzmény: balays82 2014.07.05. 00:06
Tyrn
#1166 Tyrn [11406]
ha schürrle beveri a két 100-asból az egyiket, akkor sima német igazából. ez a csapat a potenciáljának a felét nem adta még ki, el fogják kalapálni a brazilokat. a holnapi meccsektől se várok sajnos túl sokat, örülnék azért ha a belgák úgy mennének neki a meccsnek, h focizni akarnak, a hollandoktól pedig őszintén szólva egy többgólos győzelmet várok.

Válasz erre

balays82
#1165 balays82 [14276]
Ha azt mondtam, hogy a franciák csalódást okoztak, akkor a kolumbiaiakra ez hatványozottan igaz, sokkal többet vártam tőlük. A védelmükkel nem is volt gond, Ospinának a szokásosnál kevesebb dolga volt, de a támadójáték ma egyáltalán nem működött, nagyon pontatlan volt elől a játék. Eddig Rodriguez és Cuadrado vitte előre a csapatot, ma azonban mindketten gyenge napot fogtak ki, ami el is döntötte Kolumbia sorsát.

Maga a meccs jóval mozgalmasabb volt a délutáninál, de szépnek nem mondanám, ettől a két csapattól nem ezt szabálytalanságokkal széttördelt játékot várná az ember. Az első félidőben még azt gondoltam, hogy a brazilok végre olyan teljesítményt nyújtanak, amivel komolyan bejelentkezhetnek a VB címért, de a második félidőben ebből már szinte semmi nem látszott, csak David Luiz zseniális megmozdulásának köszönhetik, hogy kényelmes előnybe tudtak kerülni a hajrá előtt. Az is a csapat kritikája, hogy a két középső védő nyeri meg a meccset, miközben elől egy Fred és egy Hulk szerencsétlenkedik meccsek óta. Az elődöntőről magát teljesen fölösleges szabálytalansággal kiíró Thiago Silva és esetleg Neymar nélkül szerintem nem ők az esélyesek a németek ellen.

Válasz erre

RAI*DEN
#1164 RAI*DEN [3086]
Első félidő jó volt, de összességében nem tettem le ettől a meccstől a hajamat. A második félidőben meg úgy érzem, hogy csak emelték a tétet a szabálytalanságokkal, és egyre inkább közömbösségbe fulladt számomra ez a meccs. Nem tudtam élvezni. Azért ne hozzuk egy szintre más meccsekkel. Amúgy a németek meccsétől sem dobtam el ma az agyamat. Mindegyik bealvós meccs volt... Vegyük alapnak mondjuk az első fordulós meccseket. Kb csak jobb meccsek voltak ott(leszámítva a brazilokat, mert ez volt az első meccs amikor tényleg fociztak, önmagukhoz képest úgy, ahogy tudnak, és ez volt az ami egyedül tetszett, a meccs ettől függetlenül felejthető).

Válasz erre

Előzmény: ufodani 2014.07.04. 23:56
goodboy007
#1163 goodboy007 [9204]
Azért remélem Neymar-nak nem lesz komolyabb baja, elég csúnya térdelést kapott gerincre. Bár a lábai mozogtak, mikor vitték ki, szóval remélhetőleg a fájdalom volt a legnagyobb gondja!

Válasz erre

ufodani
#1162 ufodani [17764]
Langyos státuszt se? Azért ez a nap vicce.

Kolumbia el is vesztette ezzel a meccsel a szimpátiámat az über brutál belemenéseivel. De ezek a bírók is kiba gyengék voltak.

És jön majd egy előrehozott döntő, félek h annak a végkimenetelét most T.Silva alapozta meg.

Soha ne vitatkozz idiótákkal ! Lesüllyedsz az ő szintjükre, és legyőznek a rutinjukkal. (Woody Allen)

Válasz erre

Előzmény: RAI*DEN 2014.07.04. 23:42
RAI*DEN
#1161 RAI*DEN [3086]
Mintha kezdene érdekesebb lenni a meccs a 11-es gól óta. Jót tenne ennek a meccsnek, mert eddig a langyos státuszt se nagyon tudom rásütni. Bár legalább David Luiz gólja szép volt...

Válasz erre

RASTA guy
#1160 RASTA guy [11867]
kapushiba.

sakálemberek...

Válasz erre

RAI*DEN
#1159 RAI*DEN [3086]
Ha Ospina folytatja így a bravúrjait, akkor bánni fogom, hogy nem raktam be a csapatba csk-ként. Elég meggyőzőnek tűnt Neuer 13 pontja, de van egy érzésem, hogy Ospina megugorja a 13-at...

Válasz erre

Előzmény: VodevilX 2014.07.04. 22:17
VodevilX
#1158 VodevilX [11345]
A délutáni is így kezdődött...

“If you want something you've never had You must be willing to do something you've never done.”

Válasz erre

Előzmény: RAI*DEN 2014.07.04. 22:09
RAI*DEN
#1157 RAI*DEN [3086]
Kurva gyors gól kb a semmiből. Kíváncsi vagyok hogyan folytatódik a meccs.

Válasz erre

ufodani
#1156 ufodani [17764]
Sztem ne várjon senki nagy iramú, lüktető és szép játékot (azért rem az éjszakai az lesz), már az előző kieséses kanyarban sem volt a Belga meccs kivételével.

Egy fejesgól, utàna nem sok minden (ok pár helyzet), a franciák annyit fociztak amennyit a dajcsok engedtek nekik vagy másképpen, a németek annyit fociztak amennyi ahhoz kellett, hogy a még nàluk is gyengébb franciàk ne löjenek gólt. Sokkal jobb ez a német csapat ennél a franciánál, teljesen megérdemelt volt.

Soha ne vitatkozz idiótákkal ! Lesüllyedsz az ő szintjükre, és legyőznek a rutinjukkal. (Woody Allen)

Válasz erre

szbszig
#1155 szbszig [33649]
Kiábrándító meccs volt. Igazából számomra a németek játéka is csalódás, nemcsak a franciáké, de persze előnyben nem tőlük kellett volna várni, hogy diktálják az iramot. Ami végig bíztam benne, hogy egy idő után fel fog pörögni, de nem...

Azért megnéztem volna, ha Benzema lövése bemegy a 94. percben, mi jön utána, hogyan változik a mérkőzés képe a hosszabbításra. De a rendes játékidő alapján a franciák nem érdemelték meg a folytatást.

Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.

Válasz erre

Előzmény: balays82 2014.07.04. 19:59
balays82
#1154 balays82 [14276]
Nem számítottam nagy meccsre, de a franciák még a várakozásaimat is alulmúlták. Hiába a támadójáték átszervezése, kb. ugyanúgy játszottak, mint Nigéria ellen, de itt most a végére sem tudták felpörgetni az iramot, vagy inkább a németek nem engedték nekik. Akik egyébként szintén csak annyit adtak ki magukból, amennyit muszáj volt, de a korai vezetés után ez nem is volt meglepő. A jobb csapat jutott a négy közé.

Válasz erre

ufodani
#1153 ufodani [17764]
Ez a győzelmekről szól látod, ez egy ilyen szempontú tabella.

Soha ne vitatkozz idiótákkal ! Lesüllyedsz az ő szintjükre, és legyőznek a rutinjukkal. (Woody Allen)

Válasz erre

Előzmény: neumark 2014.07.04. 15:05
neumark
#1152 neumark [2882]
Érdekes, hogy azon csapatok mellé is 4 győzelmet ír, amik az utóbbi meccsek rendes játékidejében döntetlent játszottak.

Válasz erre

Előzmény: ufodani 2014.07.04. 13:32
ufodani
#1151 ufodani [17764]
Ha a világbajnokság bajnoki rendszerben zajlana, most így mutatna a tabella.

Soha ne vitatkozz idiótákkal ! Lesüllyedsz az ő szintjükre, és legyőznek a rutinjukkal. (Woody Allen)

Válasz erre

Tyrn
#1150 Tyrn [11406]
arra tudok gondolni, h kitétel, h az adott játékos a 90 percben pályára lépjen.

Válasz erre

Előzmény: Mattmaster 2014.07.02. 14:31
Mattmaster
#1149 Mattmaster [9513]
Mi az, hogy érvénytelenítették? Minden fogadás a rendes játékidőre érvényes, én ezt nem értem... (kivéve az ilyenek hogy lesznek e tizik stb)

Válasz erre

Előzmény: Tyrn 2014.07.02. 13:49
ufodani
#1148 ufodani [17764]
Kétség kívül a VB meccse volt a Belga-USA de ez egyedül a Belgáknak köszönhető. Az amcsik rém gyengék voltak és 'ha' nem Howard véd, már a rendesben is sok góllal nyertek volna.
Na pont ez volt az a Belga csapat, akire a fél világ úgy tekintett, h ők nagyott dobbanthatnak majd. 8-ban vannak és jön Argetína, akik nagyon finoman mondva sem voltak meggyőzőek...
Azért az(is) feltünt, a belga védelem az összes rutinjával, azért bakizgatott a végefelé.

Soha ne vitatkozz idiótákkal ! Lesüllyedsz az ő szintjükre, és legyőznek a rutinjukkal. (Woody Allen)

Válasz erre

Tyrn
#1147 Tyrn [11406]
hát nem lett igazad sajnos, a lukakut érvénytelenítették. félig nyertem. bekaphatják

Válasz erre

Előzmény: Mattmaster 2014.07.02. 01:33
Barthezz
#1146 Barthezz [54725]
Jellemző, hogy megint elaludtam a 80. perc környékén és átaludtam a teljes hosszabbítást, pedig ez tényleg jó meccs volt. És természetesen megint a hosszabbításban születtek a gólok...

Nah mindegy, a negyeddöntőket a VOLT miatt úgyis csak félig-meddig fogom tudni nézni. A 18 órás meccsek még oké, akkor nem nagyon lesznek még engem érdeklő koncertek, de a 22 órásaknak max. az első félidejét láthatom, mert 23-tól minden nap a nagyszínpadnál leszek.

"évtizedeken át a légkörbe mérget vetettek, ezért lett különösen fontos, hogy értéket teremts"

Válasz erre

szbszig
#1145 szbszig [33649]
Így drukkolnak Amerikában.
És így drukkolnak Argentínában.

Ez meg a nap bulvárhíre: Pinilla új tetkója.

Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.

Válasz erre

szbszig
#1144 szbszig [33649]
Egészen pontosan a FIFA honlapja szerint a belgák 38-szor próbálkoztak lövéssel, ebből 27 találta el a kaput, 2 gól született, 9-et blokkoltak a mezőnyjátékosok, és 16-szor védett Howard. Állítólag az utóbbi például rekord a világbajnokságok történetében (legalábbis mióta létezik ilyen statisztika), de majd még utánanézek...

Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.

Válasz erre

szbszig
#1143 szbszig [33649]
Egyébként a ma esti meccsen nekem olyan érzésem volt időnként, hogy ezek az amerikaiak nem értenek a focihoz. Mármint hiányzik belőlük az Európában bevett hozzáállás, futballkultúra. Nem tudják például, hogy amikor az ellenfél már egy órája a kapujukhoz szegezi őket, negyvenszer próbálkozott kapura lövéssel, és végre kétgólos előnybe kerül, akkor azzal eldőlt a meccs. Ezek képesek voltak nekiállni támadni. Vagy ahogy a hosszabbítás második felében teljes nyugalommal elvégezték azt a szabadrúgás-kombinációt 17 méterre a kaputól, és nem izomból kapura kúrta valamelyikük a labdát. Szóval jó értelemben mondom.

Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.

Válasz erre

szbszig
#1142 szbszig [33649]
Hát, a Nigéria–Irán meccset aligha lehet alulmúlni, szerintem ez egyértelmű. A többin legalább voltak értékelhető részek, a brazilok nyolcaddöntőjében például az első félidő. Azon viszont egyáltalán semmi. És nemcsak unalmas volt, hanem ott rém gyengén is játszottak a csapatok. A mai argentin meccsen legalább látszott a szervezettség, a tudatosság mondjuk a svájciak védelmén, azon viszont semmi. Csak rugdalták előre a csapatok elképzelés nélkül a labdát. Meg az elképesztő mennyiségű technikai hiba...

Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.

Válasz erre

Előzmény: Corvus5 2014.07.02. 01:16
szbszig
#1141 szbszig [33649]
Én nem azt mondtam, hogy rossz meccsek voltak, csak hogy hagytak kívánnivalót maguk után. Ami például olyan módon jelentkezett, hogy az egyik félidő volt nagyon gyenge. Ez már azért nyugodtan elmondható a brazilok, a hollandok, a Costa Rica-iak, a franciák, vagy éppen az argentinok meccséről is.

Másrészt ami még kicsit talán "rossz", hogy végül nem született egyetlen meglepetés sem, nyolcból nyolc csoportgyőztes ment tovább. A meglepetés az volt ezúttal, hogy minden párharc a vártnál szorosabb volt, de a végére vagy a hosszabbításban az erősebb csak begyűrte mindig a gyengébbet.

Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.

Válasz erre

Előzmény: Tyrn 2014.07.02. 01:26
Corvus5
#1140 Corvus5 [2011]
Brazília-Chile valóban jó meccs volt... ha a mennyei a viszonyítási alap.

Válasz erre

Előzmény: Tyrn 2014.07.02. 01:26
Mattmaster
#1139 Mattmaster [9513]
Nyertél

Válasz erre

Előzmény: Tyrn 2014.07.02. 01:22
Tyrn
#1138 Tyrn [11406]
nem értem a sopánkodást, két rossz meccs volt a nyolcból, a mai első, meg tegnap a franciák szenvedése nigéria ellen. az összes többi legalább élvezhető vagy nagyon jó meccs volt.

Válasz erre

Tyrn
#1137 Tyrn [11406]
kis off: ugye tippszmikszen az xy játékos szerez gólt igen/nem csak a 90 perc plusz pár perc hosszabbításra vonatkozik? 365-ön tuti, de most lottózóba raktam old school mixet nevesítve, h lukaku nem szerez gólt és itt nem vágom mi a helyzet, remélem nem buktam.

Válasz erre

szbszig
#1136 szbszig [33649]
Én meg pont pesszimista voltam előzetesen. Éppen azért, mert a belgák ugyan a hajrában lehozták mindhárom csoportmeccsüket, de a játék terén eddig nem nagyon kápráztattak el minket. És az amerikaiaktól sem vártam ilyen jó játékot, ők igazából csak a portugálok ellen voltak meggyőzőek szerintem. Na meg persze ott volt az is, hogy az eddigi hét nyolcaddöntő, hát, hagyott kívánnivalót maga után...

Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.

Válasz erre

Előzmény: Barthezz 2014.07.01. 22:36
Corvus5
#1135 Corvus5 [2011]
Azért a Brazília-Chile és a Nigéria-Irán se volt kutya. Azt már rád bízom melyik kategóriába sorolod őket.

Válasz erre

Előzmény: szbszig 2014.07.02. 00:57
Kemloth
#1134 Kemloth [3310]
Mekkora meccs volt, jó ég!

Örülök azért a belgáknak, mégiscsak európa, de nem tudtam teljes szívből nekik szurkolni ma - szimpik voltak Klinsmannék.
Külön öröm számomra a Bayern II-es Green beállítása és gólja!

És milyen jó kis negyeddöntők lesznek...tényleg beindult a VB.

Válasz erre

szbszig
#1133 szbszig [33649]
Akkor ma megvolt a legrosszabb és a legjobb nyolcaddöntő is. De az sem túlzás szerintem, hogy az egész vébé egyik legrosszabb, illetve talán a legjobb mérkőzése.

Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.

Válasz erre

balays82
#1132 balays82 [14276]
Mellesleg csak csoportelsők jutottak a legjobb nyolc közé, vagyis tulajdonképpen érvényesült a papírforma, még ha a legtöbb esetben nem is könnyen.

Európából Franciaország, Belgium, Hollandia, Németország, vagyis egymással szomszédos országok maradtak versenyben. Még az kellett volna, hogy Svájc is továbbmenjen.

Válasz erre

A fórumon szereplő hozzászólások olvasóink véleményét tükrözik, azokért semmilyen felelősséget nem vállalunk.

Fórumszabályzat