Sziasztok!
Visszatértem a homályból! Talán most azzal kellene kezdenem, hogy hova tűntem, mi volt velem, de ezt most több okból kifolyólag sem teszem meg. Először is: Kit érdekel? Másodszor: Kik maradtak itt a 'régiek' közül? Ki emlékszik még rám? Harmadszor: Nincsen semmi jó kifogásom, hova tűntem (pl. lebombázták a házat - nem volt se villany, se gáz, se víz, se net, vagy elköltöztem egy izlandi viskóba, távol a civilizációtól).
Tehát rossz így kezdeni. Igazából nem tudom, hova tűntem, miért tűntem el. Netezni így is neteztem, de a PC Dome valahogy kimaradt. Egy ideig még az is volt a meggyőződésem, hogy a PC Dome fórum megszűnt. Aztán pár hónapja ismét erre jártam, és szomorúan tapasztaltam, mennyi duma folyt le azóta, amióta utoljára írtam. Ennyi véleményt, ennyi hozzászólást mások üzenetéhez már nem tudok sohasem bepótólni, és bár most pár levél erejéig visszatértem, nem hiszem, hogy ez tartós lenne. Többé már nem lesz semmi sem itt a régi. Legalábbis mondom ezt én, mert én így látom. És mivel a világot FPS-módban szemlélem, ezért ha az agyam valamit így fog fel, akkor azt úgy is fogom érzékelni. Pedig a régi jó emlékekkel együtt felelevenedni a régi vadbaromságok is (pl. ezt a levelet másodszorra írom, mert elsőre lefagyott az Internet Explorer - talán I.ten nem engedi, hogy visszatérjek, mint ahogy Mephisto sem tudott sohasem bejutni ép bőrrel az egyik topicba).
A hibát talán az időben kell keressem. Nagyon felgyorsult. Egy perc ma már sokkal kevesebb, mint tavaly. Egy beszólás megírása nem vesz el túl sok időt, de ha mindenre írnék, amiről éppen véleményem támad, örökre itt ragadnék a monitor előtt.
Ha mégis lenne itt olyan, aki még emlékszik rám, írok pár sort, hogy bebizonyítsam, rengeteget változtam, de még mindig a régi vagyok

.
A kora esti órákban tömegek özönlöttek a kisváros utcáira. Színes, zajos karnevál vette kezdetét. A tömeg, mint egy egységes, tarka massza, hömpölygött végig az úton, a kocsik között. Megállt a forgalom, a boltokat is ott hagyták az árusok: mindenki az utcára vonult. Hullámzott a tömeg. Az emberek ünnepelve járták végig az utcákat és a tereket. Ünnepeltek, mert tudták jól, ez az utolsó alkalmuk rá. Miután az eljövendő szörnyű katasztrófa hírét bejelentették a TV-ben és a rádióban, beszüntették az adásokat. Ezután már nem csak a hírekben volt: mindenki saját szemével láthatta az égen a hatalmas, vörösen izzó meteoritot. Az embereknek csak két választásuk maradt: a gyász vagy az ünnep. Klasszikus értelemben az ember akkor ünnepel, amikor örül. Vagy ünnepel és örül. Mindenki örült. Örültek, hogy még éltek. Sokan attól tartottak, hogy teljes pánik fog úrrá lenni a lakosságon, amikor megtudják, mi vár rájuk, de nem ez történt: karnevál volt. A halál még egy utolsó táncra hívta áldozatait, mielőtt a Földön megszűnik az élet.
Az egész városban talán csak mi ketten maradtunk otthon. Egy ideig még néztem az erkélyről az utcát, az emberek végeláthatalan áradatát, majd visszamentem a szobába. Bent nem égett a villany: nyár volt és így még ilyenkor is látni lehetett a lakásban. Ő még mindig az ágyon gubbasztott. Térdeit felhúzta magához és átkulcsolta karjaival. Tekintete a semmibe veszett, csak a levegőt figyelte maga előtt. Szerintem még mindig nem fogta fel, hogy mindez csak miattunk van, és ezen már képtelenek vagyunk változtatni. Leültem mellé az ágyra és előre hajolva tenyerembe fektettem a fejem. Nem tudtam, mitévő legyek. Néma csöndben várakoztunk... Egyelőre ennyi.