Hello!
Szerintem jól illeszkedik a hűtőborda a procira. Megnéztem, nem forr az alaplap . A hűtő alja is kb olyan meleg volt, mint a proci környéke. Ha a visszajelzőnek lehet hinni, akkor kb 40-50°-os a proci. Ha nem stimmelne, akkor sokkal előbb kiugrana, van, hogy csak egy negyedóra után kapcsol le (nem újraindul). Felraktam a legújabb Biost, csak még nem volt időm vele tesztelni, bár azzal is úgy indított, hogy sípolt, hogy nem megy a ventilátor, pedig ment.
Most a tápra annyira nem gyanakszom, tegnap DOS módban is kilépett, pedig ott nem lehet mondani, hogy nagyon dolgozik a proci, meg a videókártya (a doom3-nál nem lépett ki).
Memóriát meg ma rakok bele másikat. Még szerencs, hogy most van nálam egy másik gép is. Abból már beraktam a Geforce4-et, de azzal is kilépett
Akkor a következő (nagyon időigényes ) megoldást tudom csak javasolni:
1. Szétkapod a gépedet.
2. Alaplapot, memóriát és a VGA-t egy kölcsön vinyóval leteszteled (telepítés stb.)
3. Ha ez már megy így akkor egyenként adod hozzá a belevalót, és kiderül melyik cucc a hunyó.
4. Ha ez sem megy, akkor először próbáld ki másik memóriával, majd cserélj alaplapot, video kártyát, végül a procit.
Így egyértelműne be tudod határolni melyik alkatrészed a gyenge pont.
Ajánlom a Memtest86 nevű progit.
Ha letöltöd, akkor azt hiszem van egy readme, amiben le van írva a használata.
Csinál egy bootfloppyt és gyak. DOS alatt vizsgálja a RAM-okat.
Nekem eddig még mindig kiszűrte, ha szar volt a RAM.
Na, mostani fejlemény: a másik vinyó is rendszer volt külön működött, együtt nem.
Csakhogy most már a "jó" vinyó is ua. csinálja annyi különbséggel, hogy safe módban beindul, de a hibajavítás - újra telepítés után is változatlan.
A másik az hót kukua, még az xp cd-vel sem tudom bútolni.
Szóval tanácstalan vagyok, kevés időm volt kisérletezni, de amit
lehetett /tudtam / azt megpróbáltam.
Safe módban nem lehet vírusírtót telepíteni, gondoltam hátha...
Köszi az ötleteket
Tedd amit tenned kell, de én vagyok a lelkiismereted!
Hello!
Eddig erre nem nem gondoltam. Pedig az előző proci hűtőjénél néha kiírta bootolásnál, hogy nem megy a ventillátor (pedig ment).
Akkor is lekapcsol ha beállítom a max hőfokot pl 70°-ra, vagy, ha kikapcsolom ezt a funkciót. A proci kb 50°-os.
Ha kicsi lenne a tápom, az ebben is megnyilvánulhat?
Még azt vettem észre, hogy lekapcsolás után azonnal vissza sem tudom kapcsolni.
Ha nem újraindul, hanem lekapcsol ,az csak hardware-es eredetű dolog lehet
Leginkább akkor szokta csinálni, ha úgy érzi, hogy a proci túl meleg. Ez lehet ténylegesen hűtési probléma, vagy alaplapi BIOS-ban rosszul beállított értékek arra vonatkozóan, hogy hány foknál álljon le a gép
De lehet olyan probléma is, hogy rosszul látja a hőmérsékletet.
Safe módban is újraindul?
Ha igen , eléggé hardware gyanús
AZ IRQL hiba általában memóriára utal, de amit írtál, hogy csak ezzel a vinyóval fordul elő, plusz az ntfs.sys-ben van a hiba , így
lehet a merevlemez is
Azt írod, egy másik vinyóval jó
Mindkettő rendszer ?
Amikor a másikkal jó, ez bent sincs a gépben?
Sziasztok!
Bekerült a gépembe egy Radeon9800, meg egy 2.8-as AMD, amit persze eddig csak 2.6-nak ismert fel az alaplap (MSI KT4U). Most szedek le hozzá bios-frissítést. Ezt hogy kell felrakni, ilyet még nem csináltam? Hogy ne legyen teljes az öröm most az új cuccokkal néha lekapcsolja magát a gép minden hibaüzenet nélkül. Ez is lehet a biosfrissítés hiánya? 400W-os tápom van, egy comboval, 2 vinyóval, meg egy Radeon 9800 kártyával, szóval szerintem nem a táp gyenge.
Mikor visszaraktam a régi videokártyát, azzal is lenyomta magát, igaz, ritkábban.
Korábbi problémák között nem olvstam ezért kérdezem:
XP van a gépemen, bekapcsolom és amikor az XP logó megjelenik nemsokkal a betöltés megkezdése után kék háttér felvillan ezer fehér betűvel és úja indítja magát és újra és újra
Annyit levadásztam a feliratból, hogy
" windows súlyos hibát észlelt..." ennyit láttam belőle
Két winyó van benne és csak az egyikkel teszi ezt Hardver, vagy szoftver? Az adataimnak annyi??
Help
előre is köszi az ötleteket
Tedd amit tenned kell, de én vagyok a lelkiismereted!
rage:
letöltöttem 30 napos verzióját a sygatenek, remekül blokkol, meg sirály kis tűzfal, engedélyez minden progit amit csak akarok, de a helyi hálót hol ell beállítanom? Mert nem engedélyezi azaz nem látom a másik gépet, ebben segíts pls pls
NA a köv a Problémám én ilyet még nem láttam, mi teszi eztet velem. XP-m van
A bekjelentkezés után megnyílik 2 db (azonos) jegyzettömb ablak a következő üzenettel:
Ha az ablakokat bezárom akkor rendesen megy a gép már kerestem mindenhol regedit, msconfig stb... de nem találom és engem habár ,effektíve nincs hatása ahogy látom, nagyon zavar ha tudtok valamit erről, vagy megoldást akkor kösszentyű.
A Mcafee Firewall 7-es , illetve amit én használok
a Sygate Personal Firewall PRO az tökéletes
A Sygate Personal Firewall PRO pedig együttműködik a Sygate Home Network féle netmegosztó progival is
Ez azért érdekes, mert én különböző okok miatt ezt használom
Köszike, életet mentettél, mert nagyon (!) idegesített ez a "szolgáltatás"
Aprópopó: melyik tűzfal a legjobb othonra, ami "ismeri" a netmegosztást? (zonealarm kilőve mert az ingyenes verziója sajnos nem ismeri/engedélyezi)
Köcike előrre is
A szolgáltatások (services) között az "Üzenetkezelő" / "Messenger" nevű szolgáltatást állítsd be Automatikus-ról Kézi indításra, vagy akár teljesen le is tilhatod!
(Start menü/futtatás/srvices.msc)
Egyébként, egy jól konfigurált tűzfal is védene az ilyenek ellen, már csak azért is, mert IP alapján küldözgetik a különböző jópofa cégek ezeket.
Akár egy vírus( Msblast, pl ), vagy bármilyen spyware program küldhetett infot régebben is mindenféle cégeknek arról, hogy az ilyen és ilyen számú IP nyitva van minden előtt, jöhetnek az üzenetek.
Mitől szokott előjönni az "üzenetküldő szolgátatás" , mert egyrészt nagyon zavaró hogy amikor csak neten vagyok üzentek jönnek a windows ablakszerüen és nem tudok semmit sem csinálni ellen mert azt se tudtam hogy ilyen van...
Kb így néz ki ha jön egy ilyen reklám:
üzenetküldő szolgáltatás
Volt amikor angolul jön a reklám, hogy vegyek gumiabroncsot , ablaktörlőt, stb...
Ahol a TCP/IP tulajdonságokat állítod, ott most ne automatikus IP legyen, hanem állítsd be a lent beírtakat.
My network connections, kijelölni a hálókártyát, jobb klikk, properties , ott megkeresni a TCP/IP protokollt
Most vagy :
1., Eltávolítani (de akkor nem lesz több TCP/IP party)
vagy
2., tulajdonságok
S nem obtain ip address automatically, hanem te adod meg
Lent ott van , amit be kell írni
Restart, s próbáld ki
Bármikor visszacsinálhatod obtain...-re , ha nem tetszik
Mivel az ADSL-nél használt PPPoE protokoll nem ad IP-címet a kártyának (a helyi hálónak), vagyis hiába állítja be valaki dinamikus IP-címre, nem fog kapni. Így hiába várakozik.
Úgyhogy csak be kellene állítani azt a fix IP címet, mert az a helyi hálóra vonatkozik, nem pedig a ADSL internetkapcsolatra.
Állíts be valamit, mindegy mit, csak beleessen a tartományba
Másik lehetőség, hogy mivel a PPPoE protokollhoz TCP/IP-re sincs szükség, ezért a TCP/IP kiiktatható, ebben az esetben nem kell IP-cím beállításával szórakozni
Nálam akkor csinál ilyet, ha úgy másolok, hogy kijelölök egy fájlt, kiadom a parancsot, majd egy másik fájlt is kijelölök és így tovább(mielőtt még az előzőt befejezné). Ilyenkor párhuzamosan csinálja a műveleteket, és a fej a vinyóban össze-vissza ugrál, ez miatt sokkal lassabb a művelet. Ha kijelölöd egyszerre az összes másolandó fajlt és úgy adod ki a másolás parancsot, akkor viszont szépen sorban csinálja és töredék idő alatt végez vele.
Te, Eric, röhögj ki, de most tegnap, hogy kotorásztam, eszembe jutott, hogy feltettem én az új gép vásárlása után az Intel chipsetdrivert, az 5.0-ást, a hozzáadott CD-ről, őszintén szólva ezt az egy dolgot tettem fel arról a CD-ről, csak elfelejtettem Vicces mi?
Tehát régóta fenn volt, mondjuk most frissítettem az általad belinkelt 5.02-esre
Amúgy 700 megás fájlokat másoltam ugyanarról a vinyóról, mondjuk kb. 20 darabot, összesen 15 Gb volt, alíg tudtam kivárni... Majd kipróbálom még egyszer a másolást, hátha helyreállt a rend és nincs is gond...
Sajnos az IP nem allando,de az a hiba csak xp-vel van.Bootolas utan varok kb.1 percet es utana tudok netre menni,de utana kifogastalan.
Mar lassan kezdek beletorodni.Pedig biztos hogy a net miatt van.Ha kikapcsolom a modemet,vagy kihuzom a netwotk kartyabol rogton nyilik minden.Utoljara azt montak a tech supportosok ,hogy vindows hiba,mondjuk ugy is nez ki,mert elozo windowkal nem csinalt ilyet.
Az ADSL-nél mennyire állandóak az IP címek?
Ha esetleg egy ideig állandó, azt ki tudod próbálni, hogy a hálókártyádon nem automatikus IP címet állítasz be, hanem állandót ? Csak egy újraindítás erejéig , aztán visszaállíthatod.
Ugyanis szerintem, ő a bekapcsoláskor már próbál keresgélni IP címet, aztán persze nem talál, mivel nem csatlakoztál rá.
De ha megadod neki fixre , nem kellene keresgesse.