Fórum » Beszélgetés a játékokról
Jumurdzsák gyűrűje
Másolni tuti nem kell.
Van a múzeumnál (Várban) egy őr. Azt is kifaggattad mindenről?
Odamentél a restauráló műhelyhez, hogy bejuss és mondta, hogy most nem tudsz?

Akárki!
Nekem a fullverzió van meg, így csak azt tudom tanácsolni, amire már szerintem te is rájöttél, hogy keress já, aztán hátha kidobja valamelyik kereső.
Kata!
Hőmérőt összekötöd a szoba jobb hátsó sarkában lévő (eléggé nehezen látható)ajtó közepével. Aztán pedig a bal hátsó részben lévő szekrény jobb (!) oldalát kösd össze a szintén dolgozószobában, a bejárat mellett jobbra a két ablak között lévő szekrény közepével.
Remélem tudtál követni, mindenki azt mondja, h bénán magyarázok.
Na de nem az a lényeg, hanem az, ha jól húztál, akkor a két vonal a szoba közepén lévő asztalnál metszi egymást.

Hozzá lehet jutni valahol a Demohoz? Mármint letöltésileg.
www.julius-kronika.atw.hu www.pannonlegio.extra.hu
Lackó vagy Kovacsevis vagy valaki tudna segíteni?
Elakadtam ott hogy mit mivel kell összekötni a prospektuson az tudom hogy a hőmérő-lád kártya-írógép de azt nem tom hogy meik szekrényben volt a kártya és azt sem tom hogy hol fogja keresztezni egymást . Elmondanátok?

Azon is gondolkodtam, hogy nem kellene lemásoltatni a restauráló műhely kulcsát, és még zárás előtt visszacsempészni a turinfóba. Mindenesetre a másik hölgy azt mondta, hogy van egy kis dolga és azután akar zárni, végül is logikus lenne a kulcsmásolás, csak nem tudom, hol.
Az a baj, hogy nincs még vége a bulinak a hotelszobában.
Elloptam a kulcsot, meg szétnéztem a várban a kiállításon is, de még mindig nem enged tovább. A szállodába hiába megyek, a szobában nem történik semmi. Gondolom még hiányzik vmi, de már senkivel nem tudok beszélni. Pedig Iza néni egy tündér, de se ő, se a török fürdős prof, se a házmutogató nénje nem segít.
Szerinted?

Hmmm... ha jól emlékszem, akkor a szállodába kell menni egy kicsit aludni és akkor film lesz, hogy este beszöksz a Várba.
Lacko!
Tudnál még 1x segíteni? Megígérem, hogy ez lesz az utolsó!
Szóval voltam fönt a várban, megnéztem a kíállítást + a gyűrű helyét, elloptam a restauráló műhely kulcsát, de azután lövésem sincs, hogy mit kéne csinálnom.

Na látom végre csak beindult ez a topik is. Már azt hittem csak nekem tetszik ez a játék...
Mármint a DEMO-t... 

www.julius-kronika.atw.hu www.pannonlegio.extra.hu
Letölteni valahonnan nem lehet?
www.julius-kronika.atw.hu www.pannonlegio.extra.hu
Pl. női magazinhoz adták ajándékba 

Hol lehet hozzájutni Demohoz?
www.julius-kronika.atw.hu www.pannonlegio.extra.hu
Köszi! Még csak a demót próbáltam ki, és szerintem ez már nincs rajta (bár lehet tévedek). A Gárdonyi-ház nincs a térképen, ezért gondolom.
Magda!
Végigtúrtad már a Grdonyi-házat is? Könyvek, képek hátulja? Nem tudom, h kellenek-e de próbáld meg!

Kata, Dani!
Vonalakat tudtok már húzni a prospektuson?
Vonalakat tudtok már húzni a prospektuson?
Magda!
Ha megnézted a pincében azt amit jumurzsák irt akkor menj a gárdonyi házhoz és amikor a kúthoz érsz akkor (ha megcsináltál mindent) kapsz egy sms-t Julitol.

Köszi a segítséget, de a prospektuson való bejelölgetés sehogysem megy. Valaki betudna rakni egy screenshotot?
Mindenhol voltam, ahol lehet (talán nem találtam meg valami kelléket) Nem áll szóba velem senki (történész, portás, Juli pedig elfoglalt)...
Magda!
Szerintem előtte még csinálnod kell valamit. Voltál már mindenhol, ami a térképeden be van jelölve? Turinfo?

Köszi! A történésznőt, hogy lehet rávenni, hogy másodszor is beszéljünk?
Magda!
A pincében ne a hátsó asztal mögé menj be, ahol a dombormű van, hanem a két asztal közé! Ha bemész teljesen bentre a fakádak mögött a falon fogod megtalálni.

Sziasztok!
A második napon megakadtam:
Megfejtettem a titkosírást, a kávézóban ott történésznő, de nem enged beszélni vele. A pincében pedig csak a domborművet találtam meg, semmi írást a falon. Hogyan tovább? Tényleg, nem tudjátok, meddig tart a demó? Köszi!

A várig még senki emberfia nem jutott el? Ott szívok tegnap este óta
Lacko tudna segíteni, de szerintem ő csak hétfőn lesz.
Iza néni pedig egy tündér, de most még ő sem tud segíteni

Vannak a polcok a bolt közepén. Ha az ablak és a polc között állsz és hátat fordítasz az ablaknak, ott lesz egy kicsit lentebb, mint fejmagasság. (Rem. jól emlékszem)
Megvan?

valaki segítsen!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!4

Solyom!
Ezen a kettőn kívül még keresd meg a szarnyas láb bronzszobrot. A negyedik a Gárdonyi házban lévő hőmérő lesz, arra is rá kell kattintani.
Ha ezek megvannak, a Gárdonyi ház prospektusának hátulján lesz egy térkép a házról. Ha már megtaláltad mind a négy tárgyat (de csak akkor!) a térképen vonalakat tudsz húzni. Úgy kell, hogy a négy tárgy helyét összekötöd vonallal, és a vonalak metszéspontja adja meg a helyet, amit keresel.

Nem tom mert nem jelzett semmit, de szerintem +találtam . mármint volt a kártya + az írógép. De azon a prospektuson mik közé kell behúzni a vonalat?
Segítség, valaki!
Elloptam a kulcsot a restauráló műhelyhez, aztán nem tudom mit kell csinálni. Nem engedi kinyitni a műhely ajtaját.
Sólyom!
Megtaláltad a régiségkereskedőnél a tárgyakat?

Vki mondaja el légysz azt a keresztmetszeted izét, mert nekem az nagyon nem megy 

Szia Dani!
Én is szívtam a kereskedőnél, még addig sem jutottam el, mint te!
Szerintem annyi elég, ha rákattintgatsz közelről a tárgyakra, még ha a gép nem is jelez vissza. Azután nézd meg a Gárdonyi-ház prospektusának a hátulját. Ott van egy térkép, és ha ott a régiségesnél talált tárgyak eredeti helyeit + 1 most is a házban lévő tárgy helyét összekötöd, akkor a két vonal metszéspontjánál találsz majd valamit. Ott viszont már jelez a gép, ha jó helyen van a metszéspont!

Sziasztok, nekem is nagyon tetszik ez a játék, de sajnos nem vagyok túl gyakorlott kalandjátékozó. A kereskedőnél akadtam el. A tárgyakat megkerestem (az egyik ugye a kártya, a másik a szárnyas láb, a harmadik meg gondolom az írógép - Hermes=Merkúr), de nem tudom, hogy kell megvizsgálni őket. A kurzor nem változik meg, és gondolom tárgyat sem kell a vizsgálathoz használni. Tudnátok segíteni?
Közben megtaláltam
Ráadásul az sem volt mindegy, hogy a céltárgyon hova esett a metszéspont.
A harmadik tárgy kilétét nem lövöm le, hátha vki végig akarja izgulni. Csak annyi, hogy nagy, könnyen megtalálható és baromira nem értettem, hogy mi köze van merkurhoz.

Azaz, a hőmérő. De szívsz, mert most rohadtúl nem jut eszembe az ószeres harmadik cucca, csak a kártya, meg a láb.
A lábról már tudtam, hogy létezik, de sehol sem találtam abban a dzsumbújban...
A kártyát, meg a másikat könnyen megtaláltam, csak most nem jut eszembe mi volt az... 

Most 800 körül van az éjszakai beugró. Már épül a természetkedvelő fitneszesek műanyagvára, de még egy ideig lehet a régi módon füröni. A medencék már újak, a mészkődombot viszont már nem láttuk.
A kerekedőnél találtam két dolgot, ami szerintem ok (kártya, láb), de a harmadikról nem tudom eldönteni melyik az a többi régiség közül. Az öreg boltos segíthetett volna annyit, hogy összeszedi nekem 1 kupacba a cuccaimat
Szóval a harmadik nincs meg, a negyedik pedig gyanítom a Gárdonyi-házban van, a higanyos sztorinál esett le.
A kerekedőnél találtam két dolgot, ami szerintem ok (kártya, láb), de a harmadikról nem tudom eldönteni melyik az a többi régiség közül. Az öreg boltos segíthetett volna annyit, hogy összeszedi nekem 1 kupacba a cuccaimat
Szóval a harmadik nincs meg, a negyedik pedig gyanítom a Gárdonyi-házban van, a higanyos sztorinál esett le.Egerszalókon voltam egyszer, amikor még 100as volt a beugró. Állati jó volt és hangulatos: tél (minusz ezer fok), éjszaka és tűz forró víz.
Wahhhahh!!! De azt hallottam, hogy abból is ilyen németeknek szóló, méregdrága fitnesz szart csináltak. Nem?
Na az a kereskedős az szívó. Nem pontosan emlékszem, de mintha meg kellene keresned három - merkúrral - kapcsolatos tárgyat (nem árulom el, csak ha kéred, hogy mik azok). De sajnos rá kell nézni, meg kell vizsgálni őket, csak akkor hiszi el a gép, hogy megtaláltad. Aztán az asztalon meg kell keresni a leltárt és megnézni, hogy ez a három tárgy hol volt a Jókai házban.
Még egy kis segítség, amire én sem jöttem rá magamtól: ha előveszed a prospektust, amit a jókai házban kaptál és odalapozol, ahol a szoba térképe van, ott rákattintva kijelölhetsz helyeket. És ha jó helyeket jelölsz ki, akkor találsz majd egy újabb jumurdzsák üzenetet.
Hajrá!

Nem, de nem is Iza néni volt ott
A fürdőt pedig tényleg meg kellett volna néznetek, sőt ha elkészül az egerszalóki, legközelebb oda is menjetek el!
Ja, még valami: a kereskedőnél szétnéztem, nagyjából megtaláltam a feljegyzett tárgyakat, de azonkívül kell még vmit csinálni?

Nem mondtad neki "Iza néni nagyon kedves, de most nem hiszem, hogy segíthetne..." ?
Mi tavaly ezeket a helyeket mind bejártuk (kivéve a távoliakat: istenes pince, meg az a falu, ahova majd menned kell később). Ja és sajnos kihagytuk a fürdőt is, pedig azt nagyon ajánlották. Na amikor játékban meglátta a feleségem (aki eleve nagyon akart ott fürdeni, csak én passzoltam) tökre mondta, hogy "na ezt hagytuk ki miattad!"
Az a vicces, hogy még a régiség kereskedőnél is jártunk (be nem mentünk, de az előtt a ház előtt elmentünk).
Fent a várban meg (a játékban) tökre kerestük azt az idvezt, aki (az életben) körbevezetett minket, mert az elég jófej manusz volt.
Tényleg zseniális játék!

Kicsit furcsa, bevallom. De nem az a furcsa, hogy az ismert helyszíneken játszol, hanem az, ha a játék után kimész az utcára.
Olyan, mintha tovább játszanál. Amúgy a helyszíneket szinte mindet ismertem, de nagyon sok érdekességre a játék hívta fel a figyelmet, amit eddig nem tudtam.
Ez a játék szerintem nagyon sokat fog tenni a városért, nagyon nagy ötlet volt.
Ja, és tegnap poénból tényleg fölmentem a Gárdony-házhoz is, és tényleg úgy van szinte minden. Szerintem a jegyárus kicsit hülyének is nézett, amikor a kartben a szobrot nézegettem minden irányból

Egri vagy! Tök jó! Tavaly ott szilveztereztem. Írtam is a cikkben, hogy milyen jó úgy játszani a játékkal (mert a feleségemmel játszottuk), hogy "jé, itt is voltunk" meg "ha itt befordulsz, lesz egy palacsintázó2 és tényleg ott van. Na és - ezt is írtam - milyen érdekes lehet egy egrinek. Írnál erről? Milyen érzés látni egy játékban azokat a helyeket, amik melett nap-min-nap elmész?
Ok megvan az üzenet a pince falán.
Amikor megtalálktam, utána jött is az sms.
Most megyek a kereskedőhöz. Úgy tűnik már menni fog
Köszi a segítséget!
Jövök egy üveg borral, ha Egerben jársz!

A fórumon szereplő hozzászólások olvasóink véleményét tükrözik, azokért semmilyen felelősséget nem vállalunk.
Legnépszerűbb cikkek
- 1. 7 perces trailerben ismerkedhetünk a tavasszal bejelentett Dragon Ball Xenoverse 3 játékmenetével
- 2. Közelíti a 300 ezret az aláírók száma a Don’t Kill the Disc petíción, amelyet a Sony nemrég bejelentett tervei ellen indítottak
- 3. A Ryse: Son of Rome akár az Assassin’s Creed nagy riválisa is lehetett volna, csak épp a kétharmadát kivágták
- 4. Alpakákat és kávébabot hoz a Farming Simulator 25: Beans & Alpacas DLC
- 5. Ingyen játszanál a SAROS-szal? Semmi akadálya, mutatjuk is, mire van ehhez szükséged!
Legfrissebb fórumtémák
- 12:50
- Hoztunk két izgalmas fejlesztői videónaplót a készülő 1666: Amsterdamról [hozzászólások] [4]
- 12:44
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [76]
- 19:54
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1597]
- 07:58
- Milyen könyvet olvastok mostanában? [2921]
- 00:08
- Szét*** az ideg [5508]
- 11:36
- Közelíti a 300 ezret az aláírók száma a Don’t Kill the Disc petíción, amelyet a Sony nemrég bejelentett tervei ellen indítottak [hozzászólások] [10]
- 11:23
- Ki mivel játszik mostanában? [8258]
- 11:28
- Milyen játékot vettél/tervezel venni mostanában? [2579]
- 19:41
- Assassin's Creed: Black Flag Resynced teszt – Edward Kenway visszatért, a karibi tengerek kékebbek mint valaha [hozzászólások] [6]
- 14:24
- Minden, ami futball - Focisarok [17472]