Fórum » Beszélgetés a játékokról
eRepublik

Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.
ha összeszámolom mennyi ment el a cégre, akkor azért horribilis összeg jön ki.
5 az org
20 a cég
5 a fizetések finanszírozására az elején
20 a q2-re fejlesztés
50 a q3-ra fejlesztés
Szóval ez pont 100 gold. Még messze nem tartok ott, hogy egyáltalán nullán legyen a befektetés, viszont van stabil bevétel, ráadásul q3-as céget már lehet "pörgetni". Ez azt jelenti, hogy 9 emberrel dolgozol, és a 10. embert felveszed, és amint dolgozott, egyből rúgod is ki, és raksz ki új állásajánlatot. Így egy nap alatt akár 100 forintnyit is össze lehet szedni egy q3-as vascéggel.
Én azt mondom, hogy inkább gyúrj a cégre, mint a házra. Nekem q1-es házam van és q1-es kaját eszek, a napi rutinomhoz tökéletes (5 ütés, meló, training). Így is FM leszek március 20 környékén (kiszámoltam
).Bár valószínűleg tényleg jobban megéri céget alapítani. Ahhoz viszont se kedvem, se időm nem volt, így is túl sokat foglalkozom már a játékkal, úgy érzem. Meg azért egy 20-30 aranyból vett q1-es cégtől ne nagyon várj még hatalmas meggazdagodást, épp a minap említette Wing, ha jól emlékszem, hogy ott még csak minimális a profit.

Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.

I wish I could have known about the view from halfway down

Kösz, értem. Hát nekem nem ér 966 ft-ot x wellnes naponta szerintem, inkább előbb cég kéne meg pénz, aztán venni ilyen dolgokat.
főleg h napváltáskor 97 körül szokott lenni a wellnesem, szóval a q5 ház akkor nekem napi 2,65 wellness lenne, háát...
I wish I could have known about the view from halfway down

I wish I could have known about the view from halfway down
"Es rasseln die Ketten, es dröhnt der Motor, Panzer rollen in Afrika vor!"||| http://battlelog.battlefield.com/bf3/soldier/Szalami111/stats/226302379/ ||| =PPS=Szalami111
Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.
I wish I could have known about the view from halfway down
Ebben a játékban elég értéktelennek érzem magam

I wish I could have known about the view from halfway down
Vegyek orgot, vagy fölösleges? És ha ne, akkor viszont mit tegyek vele? Mert akkor trainelni hülyeség lenne belőle.
I wish I could have known about the view from halfway down
Meg ha egyáltalán bejön ez galádság...
). kittyben van egy q3-as vascégem.
)
mellesleg kezd egyre idegesítőbbé válni ez a sok akadás...
Dolgozni akartam, de nem engedett, és mikor igen, láttam, hogy a vállalatnak nincs elég pénze, ezért resignoltam, és nagynehezen sikerült belépni egy újba, és még trainelni is... Na de ütni a románoknak.... Azt már nem....
Nekem még mindig nem jön be...

"Es rasseln die Ketten, es dröhnt der Motor, Panzer rollen in Afrika vor!"||| http://battlelog.battlefield.com/bf3/soldier/Szalami111/stats/226302379/ ||| =PPS=Szalami111
ez a játék nevetséges
UPD: és bejött az oldal csak betűkkel, mint valami '95-ös html szerencsétlenkedés

Azért remélem, nem a hazai csirke fogja megvédeni a románokat...

Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.

"Es rasseln die Ketten, es dröhnt der Motor, Panzer rollen in Afrika vor!"||| http://battlelog.battlefield.com/bf3/soldier/Szalami111/stats/226302379/ ||| =PPS=Szalami111

Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.

Egyébként amerikai proxyval sem elérhető nálam az oldal.
Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.

Szenvedély nélkül a foci halott.
Viszont ha nekem most a HW-medálom megy el ezen, amiből már csak néhány nap hiányzik, azért kib...... dühös leszek.

Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.
Amúgy egyik barátomat most unbanolták, 86 Goldot vettek el tőle, cserébe megtarthatta viszont az orgon lévő 20 fegyóját...
Szenvedély nélkül a foci halott.

Nem lehetett nagy tankolás a végén, az biztos... 

Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.

Szenvedély nélkül a foci halott.
(mint ha nálunk HUN-cimbye lenne a második. Érted már?)
Szenvedély nélkül a foci halott.
Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.
(shaok szerint aki Burgenlandnál szeptemberben ütött piros oldalon, azt zárjuk ki a kongresszből - ennél a cikknél halt meg az erep nálam)
Szenvedély nélkül a foci halott.
Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.
Q3-as termelés, ugyanannyi welnessel, mint eddig: 21 egység helyett, most 15-öt termeltem
Az ilyen hogy lehetséges? Jó hogy összeszerelésnél, meg építésnél kell az alapanyag, de most itt a föld is hirtelen változó lett?
A másik meg a harc. Feltűnően kevesebbet ütöttem, mint eddig, pedig hasonlóan az eddigiekhez 96 welness és 5 Q1-es fegyver. Mostanában nem is ütök 65 alatt utolsó ütést, erre most ütöttem 61-et...
Kezdek arra gyanakodni, hogy a tréning minősége befolyásolja a továbbiakat. (most beleöltem egy kis goldot is)
Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.
I wish I could have known about the view from halfway down

I wish I could have known about the view from halfway down
2. Kösz
3. Rendben, ez vigasztaló

I wish I could have known about the view from halfway down
Az aktuális fizetésedet a My Places -> Company > Show all employees menüben tudod megnézni.
A manusok úgy 4-es skillig többet keresnek, utána viszont a landosoknak éri meg jobban a munka, szóval ne válts

A fórumon szereplő hozzászólások olvasóink véleményét tükrözik, azokért semmilyen felelősséget nem vállalunk.
Legnépszerűbb cikkek
- 1. 7 perces trailerben ismerkedhetünk a tavasszal bejelentett Dragon Ball Xenoverse 3 játékmenetével
- 2. A Ryse: Son of Rome akár az Assassin’s Creed nagy riválisa is lehetett volna, csak épp a kétharmadát kivágták
- 3. Alpakákat és kávébabot hoz a Farming Simulator 25: Beans & Alpacas DLC
- 4. A Black Flag Resynced csak az első fecske volt? A Ubisoft a jelek szerint hamarosan jelentkezik a Ghost Recon Wildlands Definitive Editionnel
- 5. Ingyen játszanál a SAROS-szal? Semmi akadálya, mutatjuk is, mire van ehhez szükséged!
Legfrissebb fórumtémák
- 20:56
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [77]
- 14:56
- boldog születésnapot nekem!:) [4019]
- 10:49
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1604]
- 09:25
- A BlackMill Games évek óta szállítja a remek első világháborús online shootereket, a következő a Gallipoli lesz augusztusban [hozzászólások] [2]
- 12:50
- Hoztunk két izgalmas fejlesztői videónaplót a készülő 1666: Amsterdamról [hozzászólások] [4]
- 07:58
- Milyen könyvet olvastok mostanában? [2921]
- 00:08
- Szét*** az ideg [5508]
- 11:36
- Közelíti a 300 ezret az aláírók száma a Don’t Kill the Disc petíción, amelyet a Sony nemrég bejelentett tervei ellen indítottak [hozzászólások] [10]
- 11:23
- Ki mivel játszik mostanában? [8258]
- 11:28
- Milyen játékot vettél/tervezel venni mostanában? [2579]