A magyar labdarúgó válogatott

Knézynek volt egy olyan mondása a meccs vége felé, hogy teljesen normális az, hogy az 1-4 után a picsába küldjük el a játékosokat, most a 3-1 után pedig isteneknek kiáltjuk ki őket (na jó, nem pont így volt, de ez volt a lényege). Hát, szerintem egyáltalán nem jó hozzáállás ez, de sajnos az emberek többsége ilyen. Fogadjunk a következő meccsig most megint futball-láz lesz, meg mindenki azt fogja hajtogatni, hogy most újra van esélyünk kijutni. Francokat van. Ebben a csoportban Máltát, Moldovát és Boszniát oda-vissza simán kell verni annak a csapatnak, amelyik egyáltalán elképzeléseket kíván kialakítani a továbbjutásról. Norvégia, Törökország, Görögország ellen pedig a hazai meccsekből kettőt legalább hozni kell, és idegenben sem szabad mindenhol kikapni. Ezzel így tovább lehet jutni. És nem a levegőbe beszélek. Nemrég lejátszottam a FIFA WC 2006-tal egy európai selejtezősorozatot egy hétcsapatos csoportban (ami igaz ugyan, hogy vébéselejtező volt, de a rendszer ugyanaz, és még a csoportbeli ellenfelek ereje is nagyjából stimmelt), és a fent leírt módszerrel 36-ból 24 ponttal éppen megcsíptem a továbbjutó helyet (ami történetesen az 1. volt, de így alakult, 2. már nem lehettem). Tessék, itt össze lehet vetni az eredményeket a fent mondottakkal. Szóval csínján örüljünk egyelőre. Eddig még semmi sem dőlt el. De ha akarunk valami elérni, a fenti teljesítményt tartani kell. Egyébként pedig botrányosan gyenge a csoportunk a többihez képest. Én emlékszem, anno amikor még csak a kalapok voltak meg, összeállítottam az ideális csoportot számunkra. Na, ez gyakorlatilag egy az egyben az. És a bírók is nyomtak eddig végig minket. Szóval a szerencsére biztosan nem panaszkodhatunk most már, bármi történjen is.

Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.