Tehát azt kell feltételeznünk, hogy az UFÓk lassabbak a fénynél. Hát ez valami baromi jó! Gondoljatok csak bele a többezer fényév távolságokba. Nem tudom meddig láttunk el részletesen, mennyi most a határ a csillagászok körében, de elég sokra, azt tény. Az elég sok most azt jelenti, hogy a fénynek is többszáz év volt ide az út (természetesen nem akkora részletességgel bolygónk szülinapjáról is nézhetünk élőfilmet - mit csinált akkor éppen a többi égitest a p*csába).
De mint említettam az UFÓk egyike sem éri el a fény sebességét, tehát nekik az út méghosszabb, mint a fénynek. Ez azt jelenti, hogy az utasának többszáz évig kell élnie.
Ezen a bolygón a leghosszabb élete egyes tekiknek van az állatok közül, növények közt pedig egy cserjeféle az abszolút Matuzsálem.
Tehát ha az ufónauták "földi mintára" épültek fel, akkor bizony zöldek, mert hasonlóak a teknősökhöz. Persze eltérések lehetnek és természetesen egy teljesen más életforma is lehetséges, ez csak egy teória (de érdekes megnézni, hogy az ember és a csimpánz génállománya között 4-2% az eltérés és ez mégis mennyit számít!! - sorry, de a pontos értéket nem tudom, no meg ez egyedenként változó, ld.: AriAmi
.
És van még egy nagyon sci-fi elképzelés. "olyan űrhajóval lehetne megcsinálni, aminek nincsen tömege és az utasainak sincsen"...energiát nagyszerűen lehet rádióhullámon küldeni. Talán más anyagot is el lehet küldeni hullám formájában? Élőt azt 100%, hogy nem (vagy max. már nem lesz élő
, de szondákat miért ne? Persze ilyen csak a Poltergeistben volt, hogy a hullám anyagi formában jelenik meg és nagyon durva lenne most összekeverni ezzel az X-Akták beütésű topiccal, de poén lenne, ha jövőre a konnektoron át jönne E.T.! 