A szó a legerősebb kábítószer, amit ember valaha is használt
Eurovíziós dalfesztivál
nem tudom, én csak Ruzsa Magdi utániakat láttam teljes valójukban, de azok, mind kretének voltak. a többi dal rövid visszajátszása alapján számomra egyátalán nem meglepő bejutása; rajta kívül nem nagyon hallottam mást, akire akár csak annyit mondhattam volna, van joga ott lenni. maga szám sem volt vészes, annál inkább szerencsétlen csaj külseje. ránézésre alapból is egy olyan lány, kinek előadásának élvezhetősége hatványozottan nő a távolság függvényében, de ezt itt sikerült megfejelni egy erőteljes zsírpárna-túltengéssel, amit a rosszul megválasztott ruha csak mégjobban kihangsúlyozott. az ilyet hozzá kell bilincselni egy futópadhoz, mert ilyen szintű leépülést, egy magát valamire is tartó előadóművész egyszerűen nem engedhet meg magának..
Na szóval, 2007 lett közben, és inkább nem olvasom végig ezt a hsz-t itten lent, mert csak elmenne a kedvem a szombati döntőtől, azt hiszem.
Tehát akkor úgy állunk itt az elődöntők után, hogy van 10-ből 10 db kelet-európai országunk a döntőben. Ez vélhetően komolyan befolyásolni fogja a döntő eredményét, de erről, és hogy miért alakult így, majd kicsit később...
Én meglepődtem, hogy Rúzsa Magdi továbbjutott. Nem is maga az előadás, hanem inkább a szám nem tetszett. És nem tartottam esélyesnek arra, hogy felkelti a külföldiek figyelmét. Pedig annyira nem lehet a zenei ízlésem rossz, mert a szavazás végére összeállított saját 10-es listámmal 6 országot sikerült eltalálnom. Na mindegy. Azt a témát egyelőre hagyjuk a döntő utánra, hogy a mi Magdink továbbjutásában mekkora szerepet játszottak mondjuk a nyugat-európai rajongók, és mennyit határontúli felebarátaink a szomszédban, ez úgyis fehéren-feketén ki fog derülni az országonkénti rangsornál.
Amiért viszont érdekes lehet a döntő a tengernyi kelet-európai országgal, az az, hogy ha a jónép még mindig hajlamos az eggyel lejjebb található kommentben lévő tendenciára, azaz nem bír ellátni a szomszéd országokon túlra, akkor itt igazán vicces "körbeszavazások" is lehetnek.
Jaj, és a görög-török baráti találkozót a döntőben ki ne hagyjátok! A két nép amúgy is köztudottan rajong egymásért, és most ráadásul sikerült mindkettőnek egymástól függetlenül a nem túl fantáziadús "Shake it!" kifejezést tenni a számuk főtémájává. Presztízscsata lesz, mi?

Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Alpakákat és kávébabot hoz a Farming Simulator 25: Beans & Alpacas DLC
- 2. A Black Flag Resynced csak az első fecske volt? A Ubisoft a jelek szerint hamarosan jelentkezik a Ghost Recon Wildlands Definitive Editionnel
- 3. Mindenki megnyugodhat, idén ősszel is lesz foci – kiderült, mikor jelenik meg az EA Sports FC 27
- 4. A Techland áthidalhatatlan gondokba ütközött a Dying Light: The Beast előző konzolgenerációra való megjelenésével kapcsolatban
- 5. Jön egy új kukacos játék, de ebben nem lőni fogjuk egymást – készül a Worming from Home
Legfrissebb fórumtémák
- 11:23
- Grim Dawn [110]
- 16:21
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [80]
- 14:56
- boldog születésnapot nekem!:) [4019]
- 10:49
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1604]
- 09:25
- A BlackMill Games évek óta szállítja a remek első világháborús online shootereket, a következő a Gallipoli lesz augusztusban [hozzászólások] [2]
- 12:50
- Hoztunk két izgalmas fejlesztői videónaplót a készülő 1666: Amsterdamról [hozzászólások] [4]
- 07:58
- Milyen könyvet olvastok mostanában? [2921]
- 00:08
- Szét*** az ideg [5508]
- 11:36
- Közelíti a 300 ezret az aláírók száma a Don’t Kill the Disc petíción, amelyet a Sony nemrég bejelentett tervei ellen indítottak [hozzászólások] [10]
- 11:23
- Ki mivel játszik mostanában? [8258]