Fórum » Beszélgetés a játékokról
Condemned: Criminal Origins
Elég abszurd helyeken vannak a madarak/fémek. Fiókban, szekrény mögött. Egyébként ez nem derül ki a játék során, hogy miért hullanak a madarak, remélhetőleg a 2. részben kiderül.
Na, első pályát lenyomtam kétszer, ki is alakult bennem egy meglehetősen pozitív kép, amit most nem taglalnék, gyorsan végigfutottam a topikon, már megtették páran.
Nem úgy a negatívumokat, mert azok is vannak, ill. javarészt csak egy: ugyan parás a játék, de sajnos nem elég véres. Nem vagyok beteg gore-fan, sőt, kifejezetten zavar néha a túlzott és öncélú erőszak. Viszont jót tett volna a játéknak, hogy kezelje picit a sérüléseket, mondjuk ha nyakon vágok valakit tűzoltóbaltával, akkor talán ne dőljön el egyetlen karcolás nélkül. Más játékban is (pl. éppen a F.E.A.R.-ben, tehát a motornak sem esne nehezére) megoldható egy minimális szintű darabolás, nem értem, hogy miért pont itt nem.
A másik gondom -és nem igazán a játéké, hogy ugye vannak ezek az összegyűjthető madarak és fémdarabok. Na ezekből én alig találok. Pl. az első fejezetben, aminek a végén kivágnak az ablakok, állítólag van 6(!!!) madár! Hát én soha nem voltam ász az ilyen keresgélősdiben, de miután ugye elsőre láttam, hogy hoppá, ezeket össze kellene szedni, újranyomtam, és úgy is csak kettőt találtam. A 3 fémdarabból meg egyet...
Ennyire gyökér lennék, nektek ment gond nélkül?

Respect is not given. It's taken.
Legnépszerűbb cikkek
- 1. 7 perces trailerben ismerkedhetünk a tavasszal bejelentett Dragon Ball Xenoverse 3 játékmenetével
- 2. A Ryse: Son of Rome akár az Assassin’s Creed nagy riválisa is lehetett volna, csak épp a kétharmadát kivágták
- 3. Alpakákat és kávébabot hoz a Farming Simulator 25: Beans & Alpacas DLC
- 4. A Black Flag Resynced csak az első fecske volt? A Ubisoft a jelek szerint hamarosan jelentkezik a Ghost Recon Wildlands Definitive Editionnel
- 5. Mindenki megnyugodhat, idén ősszel is lesz foci – kiderült, mikor jelenik meg az EA Sports FC 27
Legfrissebb fórumtémák
- 20:56
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [77]
- 14:56
- boldog születésnapot nekem!:) [4019]
- 10:49
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1604]
- 09:25
- A BlackMill Games évek óta szállítja a remek első világháborús online shootereket, a következő a Gallipoli lesz augusztusban [hozzászólások] [2]
- 12:50
- Hoztunk két izgalmas fejlesztői videónaplót a készülő 1666: Amsterdamról [hozzászólások] [4]
- 07:58
- Milyen könyvet olvastok mostanában? [2921]
- 00:08
- Szét*** az ideg [5508]
- 11:36
- Közelíti a 300 ezret az aláírók száma a Don’t Kill the Disc petíción, amelyet a Sony nemrég bejelentett tervei ellen indítottak [hozzászólások] [10]
- 11:23
- Ki mivel játszik mostanában? [8258]
- 11:28
- Milyen játékot vettél/tervezel venni mostanában? [2579]