28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

dativus szótárprogramok (Cikk)



Írd ide hozzászólásod:

Lacko
Lacko [11561]
Azért mert mi - halandók, akik soha nem tanultunk elméleti nyelvészetet - azt hisszük, hogy a fordítás az, hogy egy program veszi a szavakat és egyenként lefordítja.
Holott az automata fordítás igazából nem ez, hanem először egy értelmező kezd, ami értelmezi az első nyelven megírt szöveget: mondatrészeket, mondatokat, bekezdéseket, a teljes szöveget, a teljes kontextust. Ebből előszőr egy metanylvű változatot (szemantika) készít, majd ebből készíti el (nem a szavak, hanem az értelem alapján) a második nyelvű szöveget.
Ez egyáltalán nem lehetetlen, csak még növelni kell a mai gépek kapacitását.
Dark Archon
Dark Archon [11846]
Hát nem tudom, de szerintem, pl. mivel egy-egy angol szónak sok jelentése van, ráadásul sokszor ugyanaz a szó jelenti az ellenkezőjét is, szerintem mindig is lehetetlen lesz automatizálni. Ahhoz már valamiféle mesterséges intelligencia kellene, hogy a kontextus-helyes szót alkalmazza.

Dark Archon

Lacko
Lacko [11561]
Tudom, hogy idéztél Dinotól és nem te írtad, de ez az idézet nem igaz.

Egyrészt léteznek olyan nyelvek, amik között könnyű a fordítás. Másrészt a nehéz nyelvek (mint a magyar) fordítása sem lehetetlen, csak ma még nem tartunk ott. Morphologic-ék 12 éve dolgoznak rajta és az ELTE-n (elméleti nyelvészet) is százak kutatják és van fény az alagút végén, de még nincsenek kézzel fogható eredmények.
Dark Archon
Dark Archon [11846]
"a fordítás olyan dolog, melyet a szavak rengeteg jelentése miatt lehetetlen automatizálni, néha azért jól jöhet egy nyersfordítás a munka megkezdéséhez" Ugyanez igaz a különféle hülye jelekre, ami adott esetben megfelelhet egy karakternek (más betűtípussal), aminek meg már lehet jelentése.

Dark Archon

Kalpy
Kalpy [14]
Nem gondolnám, hogy müködőképes a szoftver, vicc kategóriában nyugodtan indulhatna. Láttam amikor lefordította ezt a (-) jelet, ami golyó formájú volt. Ugye ez egy felsorolás első jele, mind a 8 sorban lefordította......

Kalpy

Vissza

Fórumszabályzat