Fórum » Filmek - mozi, TV, DVD
Transformers
Na találtam egy 2,5 gigás comic pakkot torrenten. Remélem benne van az első rész, most azt próbálom levadászni. Talán hamar leér.
Logikailag semmi értelme nem lenne, hiszen mi másról mintázta volna a cirkáló fedélzeti kompjútere őket, mint a millió évekkel ezelőtt élő lényekről. 

Rajzfilmből nekem az rémlik, hogy a későbbiekben készülnek a dinobotok, akik szó nélkül rátámadnak Optimus-ékra...
Kevés vagy, mint Celeronban az L2 cache!
Nekem is megvan elvileg a legelső képregény rész, de az a 20. században játszódik, és azzal kezdődik hogy az autómata feléleszti Optimusékat és az álcákat is. Dínóbotokról nem is esik szó. Ez elvileg a legelső magyarországon megjelent száma volt a Transformersnek. Úgy kezdődik, hogy őskorban csapódnak be a Földre a cirkálóval, és utánna máris 20. századra ugranak. Fúrcsa.
Üdv. Hozzászólás a dinoszaurusz autobotokhoz. AKA: Dinobotok: a képregény szerint ugye ezek nem kevesebb mint SOK(-millió) éve zuhantak le itt a Földön. utánuk jött egy álca, aki becsapódott vhol az Antarktisz felé. Ezt észlelte a Bárka számítógépe, és kiküldött egy szondát, majd a jelentés alapján ujjáélesztett 5 autobotot, és felkészítette őket, h alkalmazkodni tudjanak az akkori világ uralkodó fajaihoz, a dínókhoz. Ezek 5en: Mogorva (Grim-Lock); Acsargó (Snarl); Roham (Swoop); Iszap (Sludge); és Salak (Slag). Utána eltelt az a sokmilió év, a Bárka felélesztette Optimuszékat és Megatronékat, és eszükbe jutott, hopp, azt az 5öt ottfelejtette vki az Antarktiszon. Onnan tom, felmentem a padlásra, kiástam a kb.10éves por és retyóréteg alól a rommárohadt újságokat és megtaláltam. Ebből nyilván kiderül h anno én is nagy fan vtam, és a film megint felébresztette bennem a szunnyadó autobotot. Sztem 9/10, mert lehetett vna kevésbé kommersz a sztori, de attól ÜBERkedvenc... Tipp: 2. rész: sok új robot, dinobotok, vs. Megatron/Galvatron; 3. rész: Transformerek vs. Unikron. 



Legnépszerűbb cikkek
- 1. 7 perces trailerben ismerkedhetünk a tavasszal bejelentett Dragon Ball Xenoverse 3 játékmenetével
- 2. A Ryse: Son of Rome akár az Assassin’s Creed nagy riválisa is lehetett volna, csak épp a kétharmadát kivágták
- 3. Alpakákat és kávébabot hoz a Farming Simulator 25: Beans & Alpacas DLC
- 4. A Black Flag Resynced csak az első fecske volt? A Ubisoft a jelek szerint hamarosan jelentkezik a Ghost Recon Wildlands Definitive Editionnel
- 5. Ingyen játszanál a SAROS-szal? Semmi akadálya, mutatjuk is, mire van ehhez szükséged!
Legfrissebb fórumtémák
- 10:49
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1604]
- 09:33
- boldog születésnapot nekem!:) [4017]
- 09:25
- A BlackMill Games évek óta szállítja a remek első világháborús online shootereket, a következő a Gallipoli lesz augusztusban [hozzászólások] [2]
- 12:50
- Hoztunk két izgalmas fejlesztői videónaplót a készülő 1666: Amsterdamról [hozzászólások] [4]
- 12:44
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [76]
- 07:58
- Milyen könyvet olvastok mostanában? [2921]
- 00:08
- Szét*** az ideg [5508]
- 11:36
- Közelíti a 300 ezret az aláírók száma a Don’t Kill the Disc petíción, amelyet a Sony nemrég bejelentett tervei ellen indítottak [hozzászólások] [10]
- 11:23
- Ki mivel játszik mostanában? [8258]
- 11:28
- Milyen játékot vettél/tervezel venni mostanában? [2579]