Olvastam a történeteket, bár szerintem túl sok benne a sci-fi.
Állítólag az idegenek, azt mondták Helgának, hogy kellenek túlélők. Milyen titokzatos...
Pont ezt szeretik a hozzánk hasonló emberkék...
Meg a tata 3 éves korában találkozott valami lépcsővel, vagy valami ilyesmi.
KEzdjük ott, hogy az ember 3 éves koráig vissza sem tud emlékezni, az első emlékek úgy 5-6 éves korból valók. Szerintem ez a történet csak a bá' agyának szüleménye, vagy talán valamilyen megtörtént esemény akaratos, vagy akaratlan torzítása. Az ember akaratosan is tudja torzítani emlékeit, amelyekre később úgy emlékszik vissza, mintha megtörténtek volna. Ezt tapasztalatból mondom!!!
Meg az is furcsa, hogy egyik történetben a fiú nem emlékszik, hogy miről beszélt az idegennel, a másikban pedig a hölgy mindenre emlékszik. Meg hogy az idegennek pont olyan formája van, mint amilyennek a mai sci-fi könyvek/filmek leírják: nagy fej, nagy szem, alacsony test, vékony kéz, három ujj stb.
Namost váltok egyet.
Ezt nem(!) viccből írom.
Nekem is volt már olyan, hogy este lefeküdtem, becsuktam a szemem, és ahogy becsuktam, valami zúgást hallottam egy-két másodpercig, aztán felébredtem, és reggel volt. Az egész úgy tűnt mintha egy-két másodpercig tartott volna. Lehet, hogy elraboltak az ufók, aztán az egészet törölték az agyamból, és ez valamilyen zavart keltett az agyamban. Nektek is volt már ilyen eset?
Fórum » Nem számítástechnikai témák
Budapesti UFO-k
Nyugi Tacker nagyon is érdekel a téma =
Találtam is egy elég joo kis oldalt: http://www.axonltd.hu/ufoinfo/esetek.html
Van egy rakat video is....
Ma délután meg elővettem azt a bizonyos könyvet. A világ legnagyobb UFO-relytéjei. Mondjuk a másik topicban volt szó a Tunguzka folyónál becsapódott meteoritról de ebben a könyvben írnak egy muksóról akinek az az elmélete hogy egy idegen atommeghajtás űrhajó próbált kényszerleszállni.... Mikor kb 50 évvel később meglátták Hirosimát az atomtámadás után, ugyanaz a letarolt táj fogadta őket. Mind a 2 helyen a robbanás alatt egy bizonyos szögben épen maradtak az épületek/fák.
Mikor Tunguzkánál becsapódott a meteor/ufo a lökéshullám 2szer kerülte meg a földet... blabla
Viszont az itteniek híresek voltak a magas életkorukról. Nem volt meglepő ha vki megélte a 100 évet. Az eset után viszont ez már nem volt elmondható és a rejtélyes betegséggel se tudtak az orvosok semmit kezdeni. Ma már tudjuk hogy ez a sugárfertőzés..... szopás.

"Not everyone likes metal... FUCK THEM!!!" - Fat Ed
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Alpakákat és kávébabot hoz a Farming Simulator 25: Beans & Alpacas DLC
- 2. A Black Flag Resynced csak az első fecske volt? A Ubisoft a jelek szerint hamarosan jelentkezik a Ghost Recon Wildlands Definitive Editionnel
- 3. Mindenki megnyugodhat, idén ősszel is lesz foci – kiderült, mikor jelenik meg az EA Sports FC 27
- 4. A Techland áthidalhatatlan gondokba ütközött a Dying Light: The Beast előző konzolgenerációra való megjelenésével kapcsolatban
- 5. Jön egy új kukacos játék, de ebben nem lőni fogjuk egymást – készül a Worming from Home
Legfrissebb fórumtémák
- 11:23
- Grim Dawn [110]
- 16:21
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [80]
- 14:56
- boldog születésnapot nekem!:) [4019]
- 10:49
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1604]
- 09:25
- A BlackMill Games évek óta szállítja a remek első világháborús online shootereket, a következő a Gallipoli lesz augusztusban [hozzászólások] [2]
- 12:50
- Hoztunk két izgalmas fejlesztői videónaplót a készülő 1666: Amsterdamról [hozzászólások] [4]
- 07:58
- Milyen könyvet olvastok mostanában? [2921]
- 00:08
- Szét*** az ideg [5508]
- 11:36
- Közelíti a 300 ezret az aláírók száma a Don’t Kill the Disc petíción, amelyet a Sony nemrég bejelentett tervei ellen indítottak [hozzászólások] [10]
- 11:23
- Ki mivel játszik mostanában? [8258]