Háborús filmek és a valóság

Walli!

Én nem firtatom, hogy követtek el magyarok is borzalmakat. De a nagymamám ott volt 41-ben is és 44-ben is, és azt mondta, hogy összehasonlíthatatlan. Persze felháborította az ott élő magyarokat, hogy elhurcolják, kivégzik, azokat a szerbeket, akikkel együtt éltek, akikkel semmi bajuk nem volt, szerették őket, csak azért mert szerbek. És ahol lehetett tettek is értük. Pl. a falu beállt a kivégzőosztag és a kivégzendők közé, így mentve meg őket.
És azt se felejtsük el, hogy nem mindig csak azért végeztek ki szerbeket, csak mert szerbek. A nagyapámat elszállásolták az egyik faluban és kettesével-hármasával családoknál laktak. Két katonáját egy szerb öregasszonyhoz osztották be. Bementek, köszöntek, a mamóka meg hozzájuk vágott egy kézigránátot... De nem is ez a legszarabb a háborúban, hanem amikor gyerekeket ugratnak be: mert az egyik faluban a szerbek felküldtek egy kisfiút a templom toronyba és az addig géppuskázta a magyarokat, amig a katonák fel nem jutottak és le nem szúrták. (a kisfiú felépült és hazament, de milyen sokkot okozhatott neki, hogy kinyírt vagy hatvan-hetven embert?)

Normandiával kapcsolatban én is pont ezeket írtam mint te, hogy spielberg kicsit feltuningolta a vért, meg a beleket, hogy jobban megerősítse a jenkiket a messianisztikus küldetésükben.

Tito és partizán hadserege miután leereszkedett a hegyekből, a visszafoglalt területeken azonnal megkezdte a véres megtorlásokat, de ez nem menti Grassyt, Feketehalmy-Czeydnert (akkor altábornagy, az V. hadtest parancsnoka, a katonai bíróság ítélete elöl átszökött a németekhez, ahol Wafen-SS tábornok lett, tudjátok-e, nem biztos, hogy igaz egy SS hadosztály helyettes parancsnoka lett és részt vett a szövetségesek normandiai támadásának elhárítási kísérletében), Deákot, Zöldit több ezer ember tervszerű kivégzésében, tartozzon az bármely nációhoz. Félreértés ne essék én nem akarom itt a Horthy-korszakot kipellengérezni, csak a Hideg napok c. film pont akkor és ott játszódik és szikár dokumentalizmusát, feszültségkeltését, történetvezetését (idősíkok váltakozása, párhuzamosan zajló cselekmények), színészi játékát alig-alig múlja felül bármi is. Még egy technikai jellegű pozitívum, mivel a film közben egyáltalán nincs zene, így felértékelődnek a háttérhangok: a hó csikorgása, a szinte robbanásszerűen ható puskalövések, ordibálás a film jellegéből adódóan sokszorosan hatásosabb, élethűbb mint más művek vég nélküli lövöldözései, egyszóval kitűnő hangmérnöki munka (ne feledjük 1966-ban járunk).

A szerbek kibékítésére (győztes ország), kellett egy vezéráldozat, ez volt Szombathelyi Ferenc akkori vezérkari főnök (aki lehetőségeihez mérten mindig próbált szemben állni a németekkel, nem véletlenül került nyilas fogságba), akit a háború után jogtalanul kiadtak Jugoszláviának, azok persze rögtön felkötötték.

Ne haragudjatok, de ez az egész normandiai partraszállás túl van misztifikálva. Elismerem, hogy a háború egyik legnagyszabásubb hadművelete volt (ha az összes keleti fronton lezajlott műveletet nem számítjuk, ez csak vicc volt), de lássuk mi történt: Utah, Gold, Juno, Sword partszakaszon simán partraszálltak, estére már több mint 10km mély hídfőket foglaltak, olyan angolszász is akadt ki németet sem látott. Ominózus Omaha part: mennyi, 2 ezrednyi harccsoportot megtizedeltek, ami nagyon szomorú, de a hadvezetés 30-35 százalékos veszteségre számított, amit meg sem közelítettek.

A Spielberg film emlékezetes első kockái, a háború minden napján ezerszer előfordultak, gondoljatok arra hányszor kellett tartós védelemben, fa-föld erődökben, bunkerokban levő ellenséget leküzdeni pusztán rohammal (emlékez csak Lacko Elbás küldetésedre, persze csak a tűzerő szemszögéből).

Idézet Dwight D. Eisenhower-től: a német csapatok alig-alig álltak ellen a tengerparti körzetben, amit mi egyszerűen nem vártunk..., atlanti fal, tulajdonképpen nem volt semmilyen fal...,tűzerős vasbeton erődökkel csak elvétve találkoztunk és ezek nem jelenthettek akadályt csapataink számára.

A partraszállásnak a lélektani hatása volt nagy igazán, mert a németek addig abban a hiú reményben éltek, hogy csak-csak elbánnak valahogy a szovjetekkel, de így már sokan rádöbbentek a rideg valóságra.

Mesélhetnénk a fiataloknak a Budapesti tavasz c. műremekről, volt benne néhány megható jelenet. Amikor Osztapenko vagy Steimetz kapitány fehér zászlót lobogtatva furikázott a német géppuskaállás felé, azok meg orvul lelőtték, de azután jól megkapták, a következő képvágásban már be is szállt egy gránát a németek közé. A megszemélyesített cipóképű szovjet katona aki fel-feltünedezett a harcok során, majd ő is bekapott egy lövedéket, de üdvözítő boldog mosollyal holdvilágarcán, valószínű Sztálin nevének többszöri ismétlése után távozott a másvilágra (vagy oda inkább nem, mert erősen ateista lehetett a lelkem).