28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

Társasjátékok



Írd ide hozzászólásod:

Pangloss
Pangloss [376]
Jól hangzik...
Mintha kicsit túl lennének bonyolítva egyes játékok. A Harc Európáértban minden sokkal egyszerűbb volt, csak egy hatoldalú kocka kellett, és lehetett játszani. Már régen rossz, ha táblázatok is kellenek egy játékhoz. Persze ettől még lehet jó, csak azért illene megtalálni az ideális hangsúlyt a bonyolultság és a játszhatóság között.

Egyébként nemrég teljesen véletlenül találtam egy társasjáték boltot a Bakáts téren. A cég honlapja itt található.
Lacko
Lacko [11561]
Én sem ismerem potnosan - soha nem játszottam - csak mivel én is nagy catan és Carcassone játékos vagyok, ezért az utóbbi időben kutakodtam kicsit és döbbenten vettem észre, hogy az amcsiknak piszok jó társasaik vannak. Így néhány játékot kicsit tüzetesebben néztem meg, némelyiket csak felületesen. Az A&A-t nem annyira néztem meg, csak arról tudok, hogy Mo-n klubbokban játszák fanatikusok. Ezért reménykedtem, hogy valaki többet tud róla.
Én úgy tudom, hogy volt valami alapjáték a 70-es években, de az már nincs, mert annyira továbbfejlesztették, illetve a sok kiegészítőben már nehéz kiigazodni. Láthatod, hogy vannak egész világtérképes verziók, meg csak csendes-óceán és persze európa is...

Amivel részletesebben foglalkoztam, az a Lock'n'load sorozat, amire azt mondták, hogy egyszerűbb, mint a Squad Leader. Ennek ellenére olyan bonyolult, hogy feleségemmel elolvastuk a játékszabály első 5 oldalát, de olyan tömény volt, hogy nem emlékeztünk az első oldalra. Szóval azzal elakadtunk és végül nem tudtunk játszani. Valószínüleg kellene valaki, aki már játszott és akivel elkezdhetnénk. A vicces, hogy az első LnL-t PC-n játszottam, mert volt PC-s változata és ott azt hittem, hogy egy jó kis PC-s taktikai játék, aztán később olvastam, hogy ez egy társasjáék feldolgozása.
De ami PC-n egy egérklikk, az itt sok perc küzdés: pl ha egy katona rálő egy másikra, akkor előbb le kell csekkelni (táblázatok segítségével), hogy egyáltalán látja-e a másikat. Ha igen, akkor lő (azaz dob kockákkal és nézi a táblázatot, hogy milyen eséllyel lőtt), a másik meg dob és nézi a táblázatokat, hogy milyen eséllyel hárít, aztán kijön, hogy nem találta el, vagy eltalálta, de csak lefogó tűz volt (lehasal), eltalálta és megsebesült, vagy eltalálta és meghalt (ennek a legkisebb az esélye). Na de ez percekig tart és akkor még nem is lépett, ami ugyan ilyen... Na és ez az egyszerű... Szóval kiváncsi vagyok, hogy milyen lehet az az ASL, ami a bonyolult...
Pangloss
Pangloss [376]
Igen, épp most néztem utána. Ahogy látom, ennek több része van. Ezek amolyan kiegészítők? Mert látom, hogy van olyan, ami pl. 1941-ben kezdődik. Melyik nevezhető "alapjátéknak"? Van olyan, amivel a teljes (európai) háborút végig lehet játszani?
Lacko
Lacko [11561]
Keress rá google-ben arra, hogy boardgame axis and allies és meglátod. Ez is iszonyat régi játék: 60-as, 70-es években készült, azóta fejlesztgetik.
A Squad Leader ugyan ilyen. Csak piszok bonyolult.
Pangloss
Pangloss [376]
Jó, hogy ráismertél a játékra!

A játék relatíve sokáig tartott, általában egy nap is ráment (értsd: reggel 8-9 órától este 17-18 óráig). Persze ebben benne volt némi ebédszünet, és mi igen komolyan játszottuk a játékot. Egy példa: az olaszok háborúba való belépését komoly "diplomáciai" tárgyalások előzték meg, mert mindig egyeztettünk, hogy ki milyen semleges területet ajánl fel a háborúba való belépés mellett (vagy éppen azért, hogy Olaszország semleges maradjon).
Sokszor előfordult, hogy nem is játszottuk végig a játékot, emlékeim szerint igen sokszor előfordult, hogy 1942-ig (az USA hadbalépéséig) már nem is jutottunk el, mert ránk esteledett.

A játék megtanulása nem volt nagyon egyszerű (bár más egy játékot 10-12 évesen megtanulni, és más huszonvalahány évesen), de pl. egy-egy baráttal játszottunk egy-egy próbajátékot, és olvastuk együtt a szabálykönyvet. Úgy könnyebb volt.
A tanítás már sokkal egyszerűbb volt. A játékot kb. 1-2 órás magyarázást (szabályismertetést) követően elkezdheti valaki, persze a stratégia egy másik dolog.

Mi például azt csináltuk, hogy a játék térképéről fénymásolatot készítettünk, és a konkrét játék előtt néhány nappal már terveztük a "német féllel" a lehetséges támadási irányokat, elterelő hadműveleteket stb. (Én általában az olaszokkal voltam.)

Erről az Axis and Allies-ről még nem hallottam. Ezek szerint a Harc Európáért játékot erről "lopták"? Ez egy elég régi játék, mint írtam.
Lacko
Lacko [11561]
Pangloss, tök jó! Ez érdekel. Ugyanis a Harc Európáért az az általam említett Axis and Allies-nak a "magyarított" (gyk: lopott) változata.

Mennyi ideig tartott egy játék? Mennyi idő kellett a megtanulásához/megtanításához?
Pangloss
Pangloss [376]
Örömmel fedeztem fel ezt a topikot.
Korábban magam is sokat játszottam társasjátékokkal. Talán a legtöbbet a már itt említett Gazdálkodj okosannal játszottam. Kedveltem még a Capitalyt, valamint a Hotel és a Risk társasjátékokat is.

Viszont szerintem a legjobb társasjáték a Harc Európáért. Emlékeim szerint ez egy magyar társasjáték, és én kb. 16 évvel ezelőtt találkoztam vele először. Nem tudom, ismeri e itt valaki.
Lényegében a második világháborút kellett lejátszani egy Európa térképen. Egyik oldal a tengelyhatalmak (német-olasz), másik oldal a szövetségesek (francia-brit-amerikai-szovjet): akár hatan is lehetett játszani. Elég összetett játékmenete volt, és a barátokkal mindig napokig készültünk egy-egy játékra (megbeszéltük a stratégiát, terveket dolgoztunk ki). Nagyon jó kis játék volt.

Hasonló jellegű társasjáték a (talán még kevésbé ismert) Végvári viadalok. Ez a török korban játszódott, és egy Magyarországot ábrázoló térképen kellett harcolni török vagy magyar oldalon. Ugyanaz a cég jelentette meg, mint amelyik a Harc Európáért c. játékot is.

Vissza

Fórumszabályzat