Fórum » Beszélgetés a játékokról
Brothers in Arms Hell's Highway
Nem hiszem vagy nem értem azt, hogy azért árkádosították le, hogy többet adhassanak el belőle.Hisz előtte lévő két részből is összesen elfogyott több, mint 5 millió db.
tegnap volt időm végre játszani picit vele és a végére megvolt az a hangulat amit vártam, úgyhogy most azt mondom, hogy rendben van a játék, és elleszek vele.
azért van pár zavaró dolog. az egyik a sebesülési rendszer. egyszerűen nehezen barátkozom meg még mindig ezzel a fedezékbe-húzódok-és-attól-visszamegy-a-belem-a-hasüregembe jellegű gyógyulást.
bár ez gondolom egy olyan kompromisszum volt részükről ami kellett ahhoz, hogy többet adhassanak el annál, mintha háromszor ennyi alkalommal halna meg az ember. most gondolkozom, eddig talán még nem is haltam meg a játékban... na mindegy.
aztán vannak ezek a lassítások, amik látványosak, de megszakítják a játék menetét. ok, hogy ettől még filmszerűbb, de az átvezetőkkel, kiabálásokkal, az egész légkörrel már az eddig részek is teljesen rendben voltak, és lennének itt is. illetve vannak is, mert ezt is (ahogy gyakorlatilag minden látvány és segítő effektet és jelzést ki lehet kapcsolni, ami nagyon jó dolog. a másik dolog ami szemet szúrt, hogy látszólag hülyébbek a társak mint eddig. ok, hogy bevették ezt a fedezéken átugrást, viszont nekem csináltak olyat a társak, hogy kétszer oda-vissza ugrottak egy kerítésen, és utána mentek csak arra amerre kellett volna. ezzel kapcsolatban van még egy dolog. többször elmondták (korábbi részben biztosan), hogy itt a társak képzett katonák stb. keresik a fedezéket maguktól. akkor viszont lehetne annyi eszük, hogy ha mondom nekik, hogy fussanak A pontból B pontba, és az útvonal közben vezet ott egy fal, és jobbról lőnek, akkor a fal bal oldalán fussanak. szóval elég pontosan kell megadni, hogy most A pontból A2-be, A3-be, A4-be, és utána mehet B-be és akkor nem lövik halomra őket.
viszont ezekkel együtt is nagyon hangulatos a játét és azért nagyjából hozza azt amit szerettem volna, úgyhogy nem bántam meg a vásárlást.

Legnépszerűbb cikkek
- 1. 7 perces trailerben ismerkedhetünk a tavasszal bejelentett Dragon Ball Xenoverse 3 játékmenetével
- 2. Közelíti a 300 ezret az aláírók száma a Don’t Kill the Disc petíción, amelyet a Sony nemrég bejelentett tervei ellen indítottak
- 3. A Ryse: Son of Rome akár az Assassin’s Creed nagy riválisa is lehetett volna, csak épp a kétharmadát kivágták
- 4. Alpakákat és kávébabot hoz a Farming Simulator 25: Beans & Alpacas DLC
- 5. A Black Flag Resynced csak az első fecske volt? A Ubisoft a jelek szerint hamarosan jelentkezik a Ghost Recon Wildlands Definitive Editionnel
Legfrissebb fórumtémák
- 19:17
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1601]
- 12:50
- Hoztunk két izgalmas fejlesztői videónaplót a készülő 1666: Amsterdamról [hozzászólások] [4]
- 12:44
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [76]
- 07:58
- Milyen könyvet olvastok mostanában? [2921]
- 00:08
- Szét*** az ideg [5508]
- 11:36
- Közelíti a 300 ezret az aláírók száma a Don’t Kill the Disc petíción, amelyet a Sony nemrég bejelentett tervei ellen indítottak [hozzászólások] [10]
- 11:23
- Ki mivel játszik mostanában? [8258]
- 11:28
- Milyen játékot vettél/tervezel venni mostanában? [2579]
- 19:41
- Assassin's Creed: Black Flag Resynced teszt – Edward Kenway visszatért, a karibi tengerek kékebbek mint valaha [hozzászólások] [6]
- 14:24
- Minden, ami futball - Focisarok [17472]