Kevés vagy, mint Celeronban az L2 cache!
Videokártyák
Igazad van, tudom én is hogy stabil és jó, nem szoktam lebeszélni az embereket, sőt notebook felhasználókat egyenesen erőltetem, hogy felejtsék el az XP-t, mert arra, amire nekik kell tökéletes a Vista, viszont a hc gamereknek nem éri meg, mint elsődleges oprendszer, pont azért, amit lentebb írtam. Nagyítóval szebb Assassins simán 50%-al lassabb, Crysis is jelentősen, és ezeknél a játékoknál ez számít főként a high res LCD-k korában. Kis kártyáknál, mint 9500 GT/8600 GTS ... főként.
Most ki fogsz röhögni, de védenem kel ezt a Vistát.
Talán emlékszel, mennyi ellenérzésem volt ezzel a rendszerrel kapcsolatban, az SP1 előtt tettem is vele egy próbát, aztán sikítva menekültem vissza a jó öreg (?) XP-re. Végül júliusban újra elhatároztam, hogy a fene essen belé, csak haladni kéne a korral, így megint feldobtam egy SP1-es kiadást.
Az óta az megy a gépen.
Akárhogy is nézem, már november közepét írunk és öt hónap alatt egy cenit sem lassult a Vista, nincs szétesőben a rendszer, a játékok is szépen futnak alatta - Warhead az eddigi egyetlen kivétel -, és elmondhatom, hogy mára úgy belaktam a rendszert, hogy teljesen otthon érzem magam benne, abszolut semmi gáz érzésem nincs.
Azt még hozzátenném, hogy hibaüzeneteim sincsenek, kékhalál ismeretlen fogalom június óta, egyedül az Opera cseszekedik néha, de az meg a böngésző hibája, úgy gondolom.
És nem a DX10 miatt álltam át, egyszerüen csak mivel ez egy újabb rendszer, feltételezhetően korszerübb, szolgáltatásaiban kiterjesztettebb, kényelmesebb és persze szebb is. Na, nincs problémám vele, ez a lényeg.
Kell alá a vas, biztos így van, de ha az megvan, akkor nem fogod érezni, hogy ez alá vas kellett, teljesen szépen szalad, gyorsan bootol, a fájlműveletek is kényelmesen sebesek.
Hát nagyjából ennyi, tőlem szokatlan módon a Vista védelmében.

Forradalom most! Terjeszd a Tudást és légy nyitott! Készülj fel a Z napra! A változás közeleg
Egyébként szerintem sem rossz a Vista, de nem érdemes a nagy játékokat azon játszani. Mivel a Dx10 az új játékoknál nem tesz semmit, és vadászni kell a különbséget (ajánlom mindenkinek a http://www.tweakguides.com/-ot) viszont fps-ben simán vannak 30-50%-os különbségek XP-hez képest, így a nagyítóval szebb árnyékok és picivel kontrasztosabb kép nem ér annyit, hogy azt használjuk elsődleges rendszernek. Pl. Assassins Creed. XP-n Dx9-ben 37 fps, Vistán Dx10-ben 26 fps. FarCry2 szintén hasonló. Jó, még így is 35 fps-el megy 8800 GT-n és Dx10-ben, viszont futtattam tesztet. 3 körben ahogy adja, elsőnek 42 fps átlag, majd 38 és 35 átlag. Mondom wtf? Mert pont az utolsó teszt szokott jobb lenni más gameknél. Aztán megnéztem szintén Vista-n csak Dx9 kódúttal, eredmény: mind3 esetben 62 fps, látványban szabad szemmel semmi, max mentett képeket összehasonlítva lehetne észrevenni, hogy jé' ott a sorokba szebb az árnyék, LOL. Gyanítom XP-n még 70+ frame is lenne, ha ott nézném. 3DMark06 is 500 ponttal kevesebbet ad Vista-n, mint XP-n. A kis játékok mehetnek Vistán is (pl. Unreal motor-os cuccok) de azt mondom, hogy aki teheti inkább maradjon XP-nél, Crysis-ban is 98%-ig u.az a látvány elérhető XP-n, mint Vistán, csak 5 fps-el gyorsabban. Aki nem hiszi, nézegesse a tweakguides.com-ot. Jó a Dx10, mint illúzió, én is szeretem ezt a gondolatot, de másban nem nyilvánul meg sajnos, egyelőre, és már nem is nagyon fog, mert az igazi újítást a következő DirectX hozza (elvileg).
Kevés vagy, mint Celeronban az L2 cache!
Jó lehet hogy fasz vagyok, de jól esett egy kicsit szórakozni vele. (ne értsd félre nem vagyok újgazdag kis gyerkőc aki szétbassza a gépet mert majd úgyis vesz másikat).
Amúgy eléggé értek a gépekhez, csak valahogy ez a tuning dolog kimaradt nekem... Ez egy hiányosság az ismereteimben, ezért próblom most bepótolni.
Egyébként nem sokat számít, max 1-2 fps-t lehet kicsikarni pluszban crysis benchmark toolnál azzal hogy húzom a vga-t. Szóval csak ki akartam próbálni hamár a CCC-be van integrálva overdrive...
Ja ultimate. Nekem egyébként bejött a vista, bárki bármennyire fikázza... sztem sokkal jobb az xp-nél, ami enyhén szólva alavult. Persze van pár idegesítő cucc benne, meg nagy a gépigénye, de szerencsére az megvan hozzá.
Köszi a tanácsokat, még a kicsit leugatósokat is

Miért nincs a műszakin őszi meg tavaszi szünet? - Nehogy közben elvégezzék a közgázt.
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Black Flag Resynced csak az első fecske volt? A Ubisoft a jelek szerint hamarosan jelentkezik a Ghost Recon Wildlands Definitive Editionnel
- 2. Mindenki megnyugodhat, idén ősszel is lesz foci – kiderült, mikor jelenik meg az EA Sports FC 27
- 3. A Techland áthidalhatatlan gondokba ütközött a Dying Light: The Beast előző konzolgenerációra való megjelenésével kapcsolatban
- 4. Jön egy új kukacos játék, de ebben nem lőni fogjuk egymást – készül a Worming from Home
- 5. A BlackMill Games évek óta szállítja a remek első világháborús online shootereket, a következő a Gallipoli lesz augusztusban
Legfrissebb fórumtémák
- 22:28
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [81]
- 22:20
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1611]
- 12:15
- boldog születésnapot nekem!:) [4021]
- 11:23
- Grim Dawn [110]
- 09:25
- A BlackMill Games évek óta szállítja a remek első világháborús online shootereket, a következő a Gallipoli lesz augusztusban [hozzászólások] [2]
- 12:50
- Hoztunk két izgalmas fejlesztői videónaplót a készülő 1666: Amsterdamról [hozzászólások] [4]
- 07:58
- Milyen könyvet olvastok mostanában? [2921]
- 00:08
- Szét*** az ideg [5508]
- 11:36
- Közelíti a 300 ezret az aláírók száma a Don’t Kill the Disc petíción, amelyet a Sony nemrég bejelentett tervei ellen indítottak [hozzászólások] [10]
- 11:23
- Ki mivel játszik mostanában? [8258]