28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

Jogi Esetek - Kérdések és Válaszok



Írd ide hozzászólásod:

balays82
balays82 [14276]
Átolvastam, amiket eddig írtál, és úgy gondolom, egyenlőre felesleges aggódnod. Írtad, hogy a Credit Express a behajtó, nos őket én is jól ismerem, mert parkolási ügyekben is eljárnak, és egy ilyen ügyben hosszú ideig levelezgettem velük annak a közigazgatási szervnek a képviseletében, ahol dolgozom (egy 5 évvel korábbi 0, azaz nulla másodperces szabálytalan parkolás miatti díjhátralékot akartak behajtani, eddig sikertelenül).
Elég kitartó egy cég, mert körülbelül 5 darab polgári per előtti utolsó felszólítást küldtek változatos összegekkel (néha kamat és ügyvédi díj is kellett volna nekik, máskor beérték volna a díjhátralékkal is). Fizetési meghagyás kibocsátásáig soha nem jutott el az ügy (ilyen kis összegek esetében ugye ezzel a peren kívüli eljárással léphet bírósági szakaszba az ügy), és neked is azt mondom, hogy amíg ilyen nem érkezik, addig nem érdemes nagyon folgalkozni a dologgal, főleg, ha teljesen biztos vagy benne, hogy nem tartozol semmivel.
Amennyiben esetleg mégis jönne a fizetési meghagyás, akkor már kicsit kellemetlenebb a dolog, mert azzal már foglalkozni kell, ellentmonást kell benyújtani, aminek alapján pedig már tényleg ki fogják tűzni a tárgylást. Ezen azonban meglepődnék, nem hinném, hogy sok esélye lenne a cégnek, mivel megrendelés nélkül küldtek árut, ami azon kívül, hogy etikátlan, de még a versenytörvénybe ütköző cselekedet is, amennyiben ezért pénzt követelnek.
Attila88
Attila88 [7503]
LOL en nem az RTF-re jarok, de lakotarsam par ora mulva vizsgazik jogbol - aki szinten nem az RTF-re jar. Szegeny

Balays: Te mit szolsz az en reader's digest-es ugyemhez?

"This movie isn't about cars, it's about a guy who owns a car"

faturSky
faturSky [54]
LOL leonidas, én is az RTF-re járok (és pár óra múlva vizsgázok jogból - micsoda véletlenek...)

Vissza

Fórumszabályzat