A Vicky Cristina Barcelona esetében én is meglepődtem, elég vegyes fogadtatásban részesült a film, bár a kritikusok inkább dícsérték. Ledger díjazása a körülmények ismeretében (amitől kizárt, hogy a döntéshozók teljesen függetleníteni tudták magukat) nálam inkább a papírformát igazolta, ettől függetlenül persze abszolút nem érdemtelen a díj, ahogyan Tom Cruise, vagy Robert Downey Jr. estében sem lett volna az.
Érdekes dolog egyébként ez a főszereplő-mellékszereplő kérdés, néhány éve a Túl a barátságon esetében is felmerült már, ahol kiszámolták, hogy Heath Ledger csak néhány másodperccel többet töltött a vásznon, mint Jake Gyllenhaal mégis előbbi főszereplőként, utóbbi mellékszereplőként kapott Oscar jelölést. Biztosan megvannak ennek is a szigorú szabályai, ami alapján ezt el lehet dönteni.
Azért az sem mindennapi, hogy valaki fő- és mellékszereplőként is kapjon díjat egy évben, Kate Winslet most végrehajtotta ezt a bravúrt is.
A Slumdog Millionaire sajnos eddig nekem kimaradt, de a tőletek és máshol olvasott kritikák alapján valószínűleg megérdemelt sikert aratott. Kíváncsi vagyok, ez mennyire lesz majd hatással az Oscar-díjak kiosztására.
Fórum » Filmek - mozi, TV, DVD
Golden Globe
Születtek azért érdekes döntések, például a Vicky Cristina Barcelona olyan filmeket ütött ki a mezőnyből, mint ez Erőszakik, a Mamma Mia! vagy az Égető bizonyíték, miközben Woody Allen filmjének egyetlen erős pontja van, Penélope Cruz alakítása, amiért viszont nem kapott díjat. Aztán érdekes Heath Ledger díjazása is. Természetesen én vagyok a legboldogabb, hogy megkapta a díjat, de nézzük meg, kik elől vette el a Legjobb férfi mellékszereplő kategóriában! Tom Cruise és Robert Downey Jr. a Trópusi viharban azért elég erősek voltak ahhoz, hogy egy ilyen díjat megkapjanak, pláne hogy Joker szerintem többet van a vásznon, mint Batman, így bőven lehetne főszereplő kategória, ami mondjuk igaz Downey Jr. figurájára is, bár egészen pontosan nem tudom, milyen szabályok alapján határozzák ezt meg. Viszont annak örülök, hogy a Slumdog Millionaire ilyen sikeres volt.
Magyar idő szerint hajnalban kiosztották az idei Golden Globe díjakat.
A győztesek:
Legjobb film (dráma)
Slumdog Millionaire
Legjobb női alakítás (drámában)
Kate Winslet (A szabadság útjai)
Legjobb férfi alakítás (drámában)
Mickey Rourke (The Wrestler)
Legjobb film (vígjáték vagy musical)
Vicky Cristina Barcelona
Legjobb női alakítás (vígjátékban vagy musicalben)
Sally Hawkins (Happy-Go-Lucky)
Legjobb férfi alakítás (vígjátékban vagy musicalben)
Colin Farrell (Erőszakik)
Legjobb női mellékszereplő
Kate Winslet (A felolvasó)
Legjobb férfi mellékszereplő
Heath Ledger (A sötét lovag)
Legjobb animációs film
Wall-E
Legjobb idegen nyelvű film
Libanoni keringő (Izrael)
Legjobb rendező
Danny Boyle (Slumdog Millionaire)
Legjobb forgatókönyv
Slumdog Millionaire (Simon Beaufoy)
Legjobb filmzene
Slumdog Millionaire (A. R. Rahman)
Legjobb betétdal
The Wrestler (The Wrestler)
A győztesek:
Legjobb film (dráma)
Slumdog Millionaire
Legjobb női alakítás (drámában)
Kate Winslet (A szabadság útjai)
Legjobb férfi alakítás (drámában)
Mickey Rourke (The Wrestler)
Legjobb film (vígjáték vagy musical)
Vicky Cristina Barcelona
Legjobb női alakítás (vígjátékban vagy musicalben)
Sally Hawkins (Happy-Go-Lucky)
Legjobb férfi alakítás (vígjátékban vagy musicalben)
Colin Farrell (Erőszakik)
Legjobb női mellékszereplő
Kate Winslet (A felolvasó)
Legjobb férfi mellékszereplő
Heath Ledger (A sötét lovag)
Legjobb animációs film
Wall-E
Legjobb idegen nyelvű film
Libanoni keringő (Izrael)
Legjobb rendező
Danny Boyle (Slumdog Millionaire)
Legjobb forgatókönyv
Slumdog Millionaire (Simon Beaufoy)
Legjobb filmzene
Slumdog Millionaire (A. R. Rahman)
Legjobb betétdal
The Wrestler (The Wrestler)
Legnépszerűbb cikkek
- 1. 7 perces trailerben ismerkedhetünk a tavasszal bejelentett Dragon Ball Xenoverse 3 játékmenetével
- 2. Közelíti a 300 ezret az aláírók száma a Don’t Kill the Disc petíción, amelyet a Sony nemrég bejelentett tervei ellen indítottak
- 3. A Ryse: Son of Rome akár az Assassin’s Creed nagy riválisa is lehetett volna, csak épp a kétharmadát kivágták
- 4. Alpakákat és kávébabot hoz a Farming Simulator 25: Beans & Alpacas DLC
- 5. Ingyen játszanál a SAROS-szal? Semmi akadálya, mutatjuk is, mire van ehhez szükséged!
Legfrissebb fórumtémák
- 12:50
- Hoztunk két izgalmas fejlesztői videónaplót a készülő 1666: Amsterdamról [hozzászólások] [4]
- 12:44
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [76]
- 19:54
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1597]
- 07:58
- Milyen könyvet olvastok mostanában? [2921]
- 00:08
- Szét*** az ideg [5508]
- 11:36
- Közelíti a 300 ezret az aláírók száma a Don’t Kill the Disc petíción, amelyet a Sony nemrég bejelentett tervei ellen indítottak [hozzászólások] [10]
- 11:23
- Ki mivel játszik mostanában? [8258]
- 11:28
- Milyen játékot vettél/tervezel venni mostanában? [2579]
- 19:41
- Assassin's Creed: Black Flag Resynced teszt – Edward Kenway visszatért, a karibi tengerek kékebbek mint valaha [hozzászólások] [6]
- 14:24
- Minden, ami futball - Focisarok [17472]