28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

Jogi Esetek - Kérdések és Válaszok



Írd ide hozzászólásod:

balays82
balays82 [14276]
Van rá lehetőséged, hogy megjelöld az illető férfit tanúként. A Pp. csak annyit mond, hogy a tanúvallomást megtagadhatja, aki a felek bármelyikének hozzátartozója (egyeneságbeli rokon és annak házastársa, az örökbe fogadó és a nevelőszülő, az örökbe fogadott és a nevelt gyermek, a testvér, a házastárs a jegyes és az élettárs, a házastárs egyeneságbeli rokona és testvére, valamint a testvér házastársa).

Ez azt jelenti, hogy meg lesz idézve a tárgyalásra, de amennyiben nem akar tanúskodni, és alapos indoka van a tanúzás megtagadására, akkor nem hallgatja meg őt a bíróság. Annak nincs jelentősége, hogy be van-e jegyezve az élettársi kapcsolatuk (sőt az erről szóló jogszabályt az Alkotmánybíróság nemrég megsemmisítette, vagyis nem létezik bejegyzett élettársi kapcsolat jelenleg).

Azt, hogy kik számítanak élettársnak a Ptk. szabályozza. Az élettársak két, házasságkötés nélkül közös háztartásban, érzelmi és gazdasági közösségben együttélő személy. A bírósági gyakorlat egy további feltételt is vizsgál, azt, hogy harmadik személyekkel szemben összetartozásukat minden vonatkozásban vállalják. Ha nem élnek közös háztartásban, akkor az élettársi kapcsolat sem áll fenn, ezért elvileg tanúskodnia kell.

Azt jól gondolod, hogy az ügyvédi mivolta csak akkor számítana, ha hivatásánál fogva lenne köteles titoktartásra, és a titoktartási kötelezettsége alól az érdekelt nem mentette fel (ez sem objektív kizáró ok tehát). Ebből azonban az is következik, hogy, ha az alperes meghatalmazottjaként jár el az ügyben, akkor megtagadhatja a tanúvallomást.
Zirowe
Zirowe [22]
Sziasztok,következő kérdésem lenne,hátha az idősebb/jártasabb kolegák tudnak válaszolni:
beadtam egy személy ellen fizetési meghagyást még augusztusban, ami ellen az illető azzal az ellenvetéssel élt,hogy nem írattam alá 2 tanúval a meghagyást,ezért per lett az esetből.

Az első tárgyalás február 25-re van kiírva,de az alperesnek semmilyen lényegi bizonyítéka nincs ellenem (kártérítési ügy,kb mindennel együtt 130ezer ft-ről van szó).
A perben magamat képviselem.

A következő a helyzet: az alperesnek van egy "párkapcsolata" egy idősebb férfival,aki ügyvéd. A kapcsolatuk nem élettársi viszony,vagyis nincsenek hivatalosan élettársaknak bejegyezve,külön lakásban élnek és nincs vagyonközösségük.
A férfi jelen volt (és még 2 tanú) akkor,amikor felhívtam az alperes figyelmét arra,hogy tartózkodjon a károkozó magatartástól. A férfi,mint magánszemély volt jelen az eseménynél,majd maga a károkozás a férfi lakásán,feltehetően a férfi tudtával következett be(itt is,mint magánszemély volt jelen).
Az alperest a perben ez a férfi fogja képviselni.

Az lenne a kérdésem,hogy van-e lehetőségem arra,hogy én,mint felperes megjelöljem az alperes ügyvédjét,mint tanú az ügyben (lévén,hogy a Pp. szerint nincs kizáró ok,vagyis nem élettársak,és az eset,amiről tanuskodnia kéne, akkor történt,amikor mint magánszemély és nem mint ügyvéd járt el) és így lehetőség lenne rá (szintén a Pp.ből kiindulva),hogy,mint tanú (aki a meghallgatása elött nem vehet részt a tárgyaláson) ne lehessen a felperes ügyvédje az ügyben?

Vissza

Fórumszabályzat