Még van hátra kb. 10 perc a meccsből, nálunk eddig 30 perc kiállítás volt (Sille 10 perces büntetése jól megdobta), a németeknél 18 perc. Nem kevés.
Azzal egyébként én is egyetértek, hogy nem vallottunk szégyent ezen a vb-n (látva az egyes felsőházba jutó csapatokra varrt méretes zakókat is), de azért azt is el kell ismerni, hogy nem alaptalan a kiesésünk sem. Kis szerencsével persze a csoportból való továbbjutás is meglehetett volna, de azért az meg nem tényleg lett volna reális. Jövőre meg kell próbálni visszajönni, ezzel együtt pedig építeni egy fiatal csapatot, mert a mostani játékosok jelentős része már lassan túljut pályafutása csúcsán. Az persze kérdéses, hogy az anyagi feltételek mennyire lesznek biztosítottak ehhez.
Fórum » Nem számítástechnikai témák
Jégkorong
Nem tudom, én nem voltam itthon, és sajnos nem találtam torrentet se azokhoz a meccsekhez. Sajnos az eredményekből ítélve nagyon megtört a csapat lendülete.
Vagy csak egyszerűen kijött és gólokban is megmutatkozott a különbség, mert eddig is minden meccset úgy játszottunk végig, hogy fele- vagy harmadannyit lőttünk kapura, és az ellenfél ezzel arányosan többet tartózkodott a kapunk előtt.
Ez a meccs meg egy vicc. Valaki számolja már össze, hány percnyi kiállítást osztottak ki eddig a bírók! Szerintem a 40 percnyi játékidőt meghaladja...
Vagy csak egyszerűen kijött és gólokban is megmutatkozott a különbség, mert eddig is minden meccset úgy játszottunk végig, hogy fele- vagy harmadannyit lőttünk kapura, és az ellenfél ezzel arányosan többet tartózkodott a kapunk előtt.
Ez a meccs meg egy vicc. Valaki számolja már össze, hány percnyi kiállítást osztottak ki eddig a bírók! Szerintem a 40 percnyi játékidőt meghaladja...
Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.
A Fehéroroszok óta mi volt?
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Grand Theft Auto VI – a jó és a rossz hír
- 2. Vissza a régi szép időkhöz? Egy magyar indie stúdió 4X űrstratégián dolgozik Legacy of Sol címmel
- 3. Marvel Tōkon: Fighting Souls teszt
- 4. Captain Price a Call of Duty: Modern Warfare 4 egyszemélyes kampányából sem fog hiányozni
- 5. Felpörögtek az események a Ubisoftnál Ghost Recon-fronton, a Future Soldiert most például ingyen húzhatod be!
Legfrissebb fórumtémák
- 15:52
- Helyzetjelentés Extra [3396]
- 12:21
- Még egy utolsó ingyenes frissítést kapott a BALL x PIT roguelite falbontó [hozzászólások] [1]
- 07:48
- Szét*** az ideg [5564]
- 00:28
- Vissza a régi szép időkhöz? Egy magyar indie stúdió 4X űrstratégián dolgozik Legacy of Sol címmel [hozzászólások] [10]
- 16:41
- Corsair Cove teszt – Yo-ho-ho, kalóznak lenni jó-jó-jó! [hozzászólások] [4]
- 11:34
- Helyzetjelentés [157647]
- 17:41
- Ki mivel játszik mostanában? [8261]
- 09:22
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1618]
- 09:24
- 2 éves vagyok itt a Domeon.HIP-HOP HURÁÁ!!!!!! [272]
- 08:55
- Játékhírek a szerkesztők figyelmébe [1524]
