Ha már itt tartunk, akkor azt gondolom, hogy az egész tesztkorlátozás baromság, de nem ez a lényeg. Nem arról volt szó ugyanis, hogy a Ferrari felvetette a tesztelés ötletét, amit aztán egyhangúlag lesöpörtek az asztalról. Éppen ellenkezőleg, az egyhangú támogatás egy (vagy talán kettő) csapat ellenállásán bukott meg, történetesen azokén, akik meg vannak sértődve a Ferrari vezette FOTA-ból való kirúgásuk miatt. Nem igaz, hogy nem érzitek a két verzió közti különbséget, vagy nem látjátok a Williams döntése mögötti hátsó szándékot. Oké, fennállt volna a lehetősége, hogy a Ferrari kihasználja az alkalmat, az autó fejlesztésére, csakhogy 7 olyan csapat (+ FIA) volt, aki ezzel a kockázattal együtt is elfogadhatónak tartotta a tesztelés engedélyezését. Senki nem vitatja azonban, hogy a Williams-nek joga volt így dönteni, és mivel nincs egyhangúság, ezért tesztelni sem szabad. Tiszta sor, nem is ezen fog múlni Schumacher teljesítménye, de a Ferrari teljesítménye sem.
Nayrobi: Véleményem szerint Alguersuari számára is engedélyezni kellett volna, hogy az első versenye előtt kipróbálhassa az autóját, csak eddig ezt még senki nem kérdezete meg.

Számomra egyébként is furcsa, hogy a maximális biztonságra törekvő Forma 1-ben, az új fejlesztéseket éles tesztelés nélkül rakják bele az autóba, az újoncok pedig tapasztalat nélkül ülnek autóba a versenyen, mindezt a FIA előírásainak eleget téve.