Fórum » Beszélgetés a játékokról
Risen
A terület kicsi de legalább nagyjából változatos... Bár egy havas vidéket elviseltem volna, no meg azt is hogy ha már egy szigeten vagyunk akkor nekem kelljen utat törni a dzsungel között ne pedig sztrádákon rohanjak végig amit tűéles dombok öveznek. A gyűjtögetés mindenesetre jó, imádok ezzel baszakodni és felderíteni és a harcrendszer is egyre jobb ahogy kiismerem. Még 1 települést sem végeztem ki de úgy látom ha megvan mind aztán sem kerülünk át máshova...
Talán mégsem lesz megvéve a játék. Olvasgatom a fórumokat és mindenhol azt látom, hogy bizony ez az összes terület, ami a térképen van. De én szinte az egészet bejártam, kb. 20-as szinten lehetek... Nagyon kevésnek érzem, pláne egy Gothic 3 után, ahol egyszerűen imádtam a rengeteg kalandozást, veszélyes területeket, stb. Ráadásul itt valahogy úgy érzem, hogy mégsem teljes a szabadság, pedig az. De azok az ösvények, átúszhatatlan folyók...
Alapjában véve persze nagyon jó és piszok hangulatos játék, csak egyszerűen amikor belevágtam, akkor még ott volt benne a potenciál, hogy ez most bizony AZ AZ RPG!!!
Az, ahol egy hosszabb utat (pl. menj el a Monostorba, beszélni a főmuftival) komoly tervezés előz majd meg. Ahol érdemes lenne minden vadállathúsból készíthető receptet megtanulni, ahol egy súly/darabkorlátos inventory-ben helyet kellene találni egy kis tűzifának, hogy éjszaka megpihenhessek a saját tábortüzemnél.
Kóboroljanak azok a farkascsapatok, ne ülhessek nyugiban egész éjszaka, zavarják fel az álmomat hébe-hóba, de ha egy kipucolt terepen járok, ennek legyen kisebb az esélye.
Satöbbi.
Mindezt csinálhatják tőlem ezzel vagy rosszabb grafikával, az animációk sem érdekelnének. Egy-két jó hang és látványeffekt (pl. itt ahogy megtörik a napfény a fákon, hegyeken) már eladja ezt a részt. És egy igazi, nagy és lélegző világban akarom mindezt tenni, nem egy akkora szigeten, ahol ha magam elé terítek egy abroszt, akkor mind a négy sarka vizes lesz...
A Don mocsaras küldetései alatt tökéletes volt minden. Tetszik a harcrendszer is, ez már nekem tökéletes: türelemmel nyerhetsz, de úgy is, ha kockáztatsz, ilyennek kell lennie. Aztán elmentem Harbour Townba, ami szintén nagyon jó lett, bár kissé rövid, hamar lezavarható és elég könnyű, de bemelegítésnek tökéletes. Viszont ezután kicsit kalandoztam és azon kaptam magam, hogy a térkép nagyját már bejártam, ekkor fagyott le az arcomról a vigyor.
Plusz írjátok, hogy majd lemegy a játék a föld alá és sokáig ott is marad... ez rendben van, de nem 30 óra játékidő mellett.
Én anno végigjátszottam a Baldur's Gate sagát, na az játékidő. Vagy az, amit egy G3-ba beleölünk, ha mindent megcsinálunk, felfedezünk.
Jó játék ez a Risen, végére is érek, mert érdekel, sőt, utána a Rend oldalán is megteszem ugyanezt, de most inkább érzek csalódottságot, mintsem felhőtlen hipphipphurrát. Hiányzik az epikusság, de nem egy hétfejű sárkány és a háta mögött depiző királylány, hanem az igazi kihívás és szerepjátszás formájában.
Azért lehet, hogy mégiscsak a polcra megy majd, hiszen jobb lesz ezt elővenni, mint a Gothic 3-mat. Töményebb az élmény, hamarabb elkap a hangulat. Csak hamarabb véget is ér.

Respect is not given. It's taken.
Legnépszerűbb cikkek
- 1. 7 perces trailerben ismerkedhetünk a tavasszal bejelentett Dragon Ball Xenoverse 3 játékmenetével
- 2. Közelíti a 300 ezret az aláírók száma a Don’t Kill the Disc petíción, amelyet a Sony nemrég bejelentett tervei ellen indítottak
- 3. A Ryse: Son of Rome akár az Assassin’s Creed nagy riválisa is lehetett volna, csak épp a kétharmadát kivágták
- 4. Alpakákat és kávébabot hoz a Farming Simulator 25: Beans & Alpacas DLC
- 5. Ingyen játszanál a SAROS-szal? Semmi akadálya, mutatjuk is, mire van ehhez szükséged!
Legfrissebb fórumtémák
- 12:50
- Hoztunk két izgalmas fejlesztői videónaplót a készülő 1666: Amsterdamról [hozzászólások] [4]
- 12:44
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [76]
- 19:54
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1597]
- 07:58
- Milyen könyvet olvastok mostanában? [2921]
- 00:08
- Szét*** az ideg [5508]
- 11:36
- Közelíti a 300 ezret az aláírók száma a Don’t Kill the Disc petíción, amelyet a Sony nemrég bejelentett tervei ellen indítottak [hozzászólások] [10]
- 11:23
- Ki mivel játszik mostanában? [8258]
- 11:28
- Milyen játékot vettél/tervezel venni mostanában? [2579]
- 19:41
- Assassin's Creed: Black Flag Resynced teszt – Edward Kenway visszatért, a karibi tengerek kékebbek mint valaha [hozzászólások] [6]
- 14:24
- Minden, ami futball - Focisarok [17472]