Abban nincs igazad, hogy manapság egy PC-s játék 13-15 ezer forintba kerülne. Szinte nem létezik ilyen drága PC-s játék, a legnagyobb címek esetleg megközelítik ezt, de az általad említett huszadrangú selejtek biztosan nem. Szerintem a magyar forgalmazók kifejezetten nyomott árakat alkalmaznak a nagyobb példányszám érdekében. Elég sok játékot veszek, de 15 ezer forintot még semmiért nem fizettem. Elég friss példa, tegnap vettem meg a Bioshock 2 fantasztikus gyűjtői kiadását mindössze 11 ezer forintért, de a Mass Effect 2 CE, illetve a Dragon Age CE is nagyjából ennyibe került. Ezeknek a játékoknak a normál verziói és más nagy címek a lélektani 10 ezer forint alatt vannak, de mondhatnám akár az új STALKER-et is, amit 6 ezerért lehet vinni. Nem mondom persze, hogy ezek olyan árak, hogy meg lehet venni minden olyan játékot, ami egy kicsit is érdekli az embert, főleg, ha valaki keresettel nem rendelkező diák, csak azt, hogy kizárólag magas árra hivatkozás nem biztos, hogy megállja a helyét. Arról nem beszélve, hogy milyen gyorsan süllyednek budget kategóriába még a legnagyobb nevű játékok is.
Az tény, hogy a PC-s eladások csak töredékét képezik egy adott játék összes eladott példányszámának. Amíg ez így van, addig a kiadók könnyedén hivatkozhatnak erre, amikor nem adnak ki valamit PC-re, függetlenül a tényleges okoktól. Ez ellen nehéz lesz bármit is tenni, főleg mivel az eladások szempontjából fontos országokban már sikerült az emberek agyába verni, hogy a konzol való játékra, a PC viszont nem.
Fórum » Hozzászólások, megjegyzések
Nem lesz Dead Space 2 PC-re (Hírek)
Meg azért itt pénzügyi szempontból is elkéne gondolkodnia sokmindenkinek, hogy ki mit ad ki és mennyiért, mert egyenlőre ha jól tudom egyik szülőm sem izraeli állampolgár vagy arab, és nem szarjuk a seggünkből a pénzt és emiatt sokan nem engedhetik meg maguknak vagy szimplán nem lesznek a részei annak a pofátlanságnak ami azt okozza, hogy lassan már a Super Mario-t is 13-15ezer forintért kapod csak meg. Nem lenne itt baj de az ember általában nem egy hülye lény és nem fog senki sem megvenni egy 10ed 20ad rankú játékot 13ezer ft-ért. Mert az erősen érezhető ahogy itt már mások is mondták, hogy az elmúlt 5-10 évben erősen lecsökkent és csökken a játékok minősége, és tényleg 10 ujjamon megtudnám számolni, hogy az elmúlt 10 évben melyik volt a tényleg emlékezetes darab és nem a trash xar. Mert pl legyen szó egy AvPről vagy Gears of War ról meg a társai azt mondom persze áldozok rá mert tudom, hogy megéri. De ha viszont van egy City Interactive szintü szar és csak simán mellé dobnak egy EA vagy bármi más logót és aztán fennhangon árulják 13ezer forintért aztán felvannak háborodva, hogy megy a warez és senki sem veszi az azé már nem teljesen okés dolog.
"Anata no koto wo omou"
Legnépszerűbb cikkek
- 1. 7 perces trailerben ismerkedhetünk a tavasszal bejelentett Dragon Ball Xenoverse 3 játékmenetével
- 2. Közelíti a 300 ezret az aláírók száma a Don’t Kill the Disc petíción, amelyet a Sony nemrég bejelentett tervei ellen indítottak
- 3. A Ryse: Son of Rome akár az Assassin’s Creed nagy riválisa is lehetett volna, csak épp a kétharmadát kivágták
- 4. Alpakákat és kávébabot hoz a Farming Simulator 25: Beans & Alpacas DLC
- 5. Ingyen játszanál a SAROS-szal? Semmi akadálya, mutatjuk is, mire van ehhez szükséged!
Legfrissebb fórumtémák
- 12:50
- Hoztunk két izgalmas fejlesztői videónaplót a készülő 1666: Amsterdamról [hozzászólások] [4]
- 12:44
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [76]
- 19:54
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1597]
- 07:58
- Milyen könyvet olvastok mostanában? [2921]
- 00:08
- Szét*** az ideg [5508]
- 11:36
- Közelíti a 300 ezret az aláírók száma a Don’t Kill the Disc petíción, amelyet a Sony nemrég bejelentett tervei ellen indítottak [hozzászólások] [10]
- 11:23
- Ki mivel játszik mostanában? [8258]
- 11:28
- Milyen játékot vettél/tervezel venni mostanában? [2579]
- 19:41
- Assassin's Creed: Black Flag Resynced teszt – Edward Kenway visszatért, a karibi tengerek kékebbek mint valaha [hozzászólások] [6]
- 14:24
- Minden, ami futball - Focisarok [17472]