Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.
Fórum » Hozzászólások, megjegyzések
MondoCon 2010 beszámoló és fotógaléria (Hírek)
Mondjuk meg kell hagyni, hogy tőlem is elég távol áll az ilyen beöltözősdi. És nem is feltétlenül azért, mert nem gyerekként, hanem felnőtt fejjel ismerkedtem meg az animével mint műfajjal. Ugyanis nekem is volt jónéhány mű, ami rendkívül megfogott, és oda meg vissza voltam érte, amikor néztem. Továbbá mese épp úgy volt ezek között, mint komoly, elgondolkoztató anime. Azonban eszembe nem jutott volna, hogy beöltözzek egy szereplőnek belőle. Esetleg olyan, hogy készíteni kéne egy rajongói honlapot neki. Egyébként nem zavar, ha mások ezt csinálják, de el nem mennék egy ilyen rendezvényre, még jelmez nélkül sem szerintem.
"Már megszoktam az emberi hülyeség határtalanságát."
Azért ez relatív, hogy most ki is a hunyó. Gondolj bele az érem másik oldalába is. Mondjuk azoknak a szülőknek a helyébe képzeld magad akik gyerekkorukban kisdobosok, kiscserkészek voltak, az iskolai farsangon tűzoltónak öltöztek be és Süsü a sárkányt néztek meg Keménykalap és krumpliorrot. Most meg azt látják, hogy tizenévesek bugyiban, melltartóban rohangálnak, a faszik lánynak vannak beöltözve rózsaszín parókával a fejükön, a többiek meg hungarocell-pokémon-teletábiz-robotpókmosógép-druidaharcosban ugrálnak...
Nem könnyű ám az ilyesmit feldolgozni

"Mortui solum finem belli viderunt"
Már megszoktam az emberi hülyeség határtalanságát. Egyébként mit is várnék egy plázában...
Ha szereted az animékat nyugodtan bevállalhatsz egy cont. Én tavasszal voltam elöszőr, most meg egész hétvégén Gray-nek(Fairy Tail) öltözve szórakoztam.
Mintha egy másik világ lenne. Senki sem néz rád furcsán mert odamész fotózkodni/beszélgetni valakivel.Mindenki tegeződik. Könnyen új barátokat találhat az ember. Mintha megint gyerek lennék
Lassan készülhetek a tavaszira

Az egyik képen az a hölgyemény véletlenül nem az az MSN-partnerem, aki elhívott Urahara-cosplayer-nek?
(Bár már azt sem t'om, erre, vagy a Sakurára vonatkozott-e a felkérés, de attól még érdekes lett volna.) Egy Con-on sem voltam még, hogy sajnos vagy nem sajnos, nem tudom, inkább maradjon afféle titokban az, hogy mit veszíthetek.
Amúgy jó képek, Dino! Bár Sesshoumaru-t fura látni női kiadásban, de ettől még nice.
SS: ne is törődj vele, MO-n ez már csak így megy.

„A tanítómesterem egy macska volt. Tőle tanultam meg a jelenben élni.”
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Black Flag Resynced csak az első fecske volt? A Ubisoft a jelek szerint hamarosan jelentkezik a Ghost Recon Wildlands Definitive Editionnel
- 2. Mindenki megnyugodhat, idén ősszel is lesz foci – kiderült, mikor jelenik meg az EA Sports FC 27
- 3. A Techland áthidalhatatlan gondokba ütközött a Dying Light: The Beast előző konzolgenerációra való megjelenésével kapcsolatban
- 4. Jön egy új kukacos játék, de ebben nem lőni fogjuk egymást – készül a Worming from Home
- 5. A BlackMill Games évek óta szállítja a remek első világháborús online shootereket, a következő a Gallipoli lesz augusztusban
Legfrissebb fórumtémák
- 12:44
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1606]
- 12:15
- boldog születésnapot nekem!:) [4021]
- 11:23
- Grim Dawn [110]
- 16:21
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [80]
- 09:25
- A BlackMill Games évek óta szállítja a remek első világháborús online shootereket, a következő a Gallipoli lesz augusztusban [hozzászólások] [2]
- 12:50
- Hoztunk két izgalmas fejlesztői videónaplót a készülő 1666: Amsterdamról [hozzászólások] [4]
- 07:58
- Milyen könyvet olvastok mostanában? [2921]
- 00:08
- Szét*** az ideg [5508]
- 11:36
- Közelíti a 300 ezret az aláírók száma a Don’t Kill the Disc petíción, amelyet a Sony nemrég bejelentett tervei ellen indítottak [hozzászólások] [10]
- 11:23
- Ki mivel játszik mostanában? [8258]