Nah igen. A havas pálya iszonyat tud lenni, amikor nem ambush van /hogy szép magyar szóval fejezzem ki magam/

. Abban is igazad van, hogy alig látni az ellent. De ahogy néztem a másik pályán is van olyan, amikor nem látod az ellenséged, csak pirosodsz. Viszont azt megfigyeltem már, hogy ha én lövök valakit, akkor soroznom kell mint állat, az meg egy lövésből kilő, még akkor is ha addig jócskán eltrafáltam. Lehetséges, hogy neki is szegecselni kell ahhoz, hogy leterítsen, de feszt úgy jön ki a dolog, hogy egyetlen lövésnek látom a dolgot. Nem érzem, hogy sorozna bárki is. A BC2-vel ezért nem játszottam a béta után, mert ott is az volt, hogy iszonyat távokat kell megtenni és szinte soha nem tudtam meg honnan szedtek le. Sőt volt nem egyszer, hogy a közelemben még baráti alakulat sem volt és kilőttek. Az MW2 után az ilyen multi nem kicsit kiábrándító. De persze a csalók is azzá tehetik a gémet. Abban bízom egyébként, hogy sikerülhet összeszedni annyi magyar játékost, hogy együtt tudjunk nyomulni egy térképen. Remélem lesz magyar szerver is, mint a CoD4 esetében. Akkor talán ki lehetne rekeszteni a csalókat /majd amikor lesznek/, meg az olyanokat, akik nem mozognak, csak beülnek valahová. Nemtom itt olvastam-e vagy más fórumon, hogy e téren volt jó a CoD 3 /asszem arra írták/, mert abban ha nem mozogtál mutatott egy pont a térképen.
