Téged idézve, a "MOH széria gyakorlatilag a MOHAA: Breaktrough óta haldoklik". Ezzel maximálisan egyetértek, úgyhogy én most sem vártam forradalmat. Valami valóban elveszett a sorozatból a későbbi IW tagok kiválásával, amit nem tud visszahozni az EA, bármennyire is erőlködik. Nem tudom, mennyire lehet sikeres ez a rész, de úgy emlékszem, az mondták, gyenge eladási mutatók esetén (talán 3 millió alatt) végleg (vagy legalábbis hosszú időre) eltemetik a sorozatot. Talán jobb is lenne már így?
Peace: Amikor meglett az első PC-m, az Allied Assault demója volt az első, ami felkerült a gépre, és szerelem volt első látásra, amit a teljes játék még tovább fokozott. Emlékszem, hogy a partraszállás előtt szinte görcsben volt a gyomrom az izgalomtól. Abban az időben mindent vitt az a játék.
Fórum » Beszélgetés a játékokról
Medal of Honor (2010)
Nem szörnyű az új MoH, (helyenként azért igen) de nem emelkedik ki, nem forradalmasít, nincs benne új, csak az, ami 2007 után szinte alapkövetelménnyé vált, sőt, még kicsit kevesebbet is. Mindössze annyit mondok, mit igazi MoH-fan, hogy nehéz meglátni benne a szépet.
"Es rasseln die Ketten, es dröhnt der Motor, Panzer rollen in Afrika vor!"||| http://battlelog.battlefield.com/bf3/soldier/Szalami111/stats/226302379/ ||| =PPS=Szalami111
Nem kifejezetten neked mondtam, csak úgy eszembe jutott. A páncélököllel támadó, harckocsit vezető német juhászkutyák örök emlékek.
Ehhez képest az új MoH nem is lehet olyan szörnyű.
Ehhez képest az új MoH nem is lehet olyan szörnyű.
Ezt nem nekem kell mondanod, én tökéletesen tisztában vagyok azzal, hogy hol kezdődött a széria, mikor ért el átütő sikert és hogy min ment keresztül, amíg azzá nem lett, ami.
"Es rasseln die Ketten, es dröhnt der Motor, Panzer rollen in Afrika vor!"||| http://battlelog.battlefield.com/bf3/soldier/Szalami111/stats/226302379/ ||| =PPS=Szalami111
"Természetesen a fent említett célközönségnek készült a dolog, feltehetően fiatal korosztály számára, akik nincsenek azzal tisztában hol is kezdődött a Medal of Honor széria, és miért is legendás a név."
Tényleg, vajon hányan vannak tisztában, hol kezdődött a sorozat? Hát nagyjából valahol itt.
Maradjunk annyiban, hogy a legenda nem az első két résszel született meg, hanem a 2015 Inc. általi Allied Assault megjelenésével.
Tényleg, vajon hányan vannak tisztában, hol kezdődött a sorozat? Hát nagyjából valahol itt.
Maradjunk annyiban, hogy a legenda nem az első két résszel született meg, hanem a 2015 Inc. általi Allied Assault megjelenésével.Dzsízász. Hát, ez a valami jó indulattal mondjuk 6,5 pontot ér.
+
Valamelyest hangulatos néha.
Grafika egész tetszetős.
A hangok is jók.
Katonai szakkifejezések.
-
Hihetetlenül rövid.
Sok a klisé, közhely.
Elcsépelt, értelmetlen történet, azt kell mondjam, szigorú értelemben véve nincs is. Kiszámítható.
Rengeteget "kölcsönöz" (egyszerűen lop) a nagy riválistól.
Túltengő, csöpögő patriotizmus.
Ballisztikai rendszer/fizika szinte teljes hiánya.
Átlátszó szkriptek, hülye AI.
Túl könnyű a játék.
Lineáris játékmenet.
Logikátlan gore-rendszer/sebzésmodell.
Egyáltalán nem Medal of Honor. Köze nincs hozzá.
Igazából nem tudok mást mondani, az átlagnál valamelyest jobb generikus modern kori FPS, közel nincs ahhoz, hogy a hasonló negatívumokkal rendelkező, mégis merészebb COD-ot letaszítsa a trónról. Változatosnak változatos, de istenigazából nincs benne semmi olyan, ami kiemelné a többi közül. Tonnányi negatívum, ötvözve alig néhány pozitívummal. Nem voltak magas elvárásaim, a játék ezeket mégis alulmúlta. Nem tudok mást mondani, hisz a MOH széria gyakorlatilag a MOHAA: Breaktrough óta haldoklik, ez sem éleszti fel.
Természetesen az alacsony ingerküszöbű, egyszeri amerikai játékos, aki szívből gyűlöli a tálibokat megtalálja a számításait, de akárki, aki egy kicsit is mást lát, vagy mást vár nem fogja megkapni amit akar. Természetesen a fent említett célközönségnek készült a dolog, feltehetően fiatal korosztály számára, akik nincsenek azzal tisztában hol is kezdődött a Medal of Honor széria, és miért is legendás a név.
+
Valamelyest hangulatos néha.
Grafika egész tetszetős.
A hangok is jók.
Katonai szakkifejezések.
-
Hihetetlenül rövid.
Sok a klisé, közhely.
Elcsépelt, értelmetlen történet, azt kell mondjam, szigorú értelemben véve nincs is. Kiszámítható.
Rengeteget "kölcsönöz" (egyszerűen lop) a nagy riválistól.
Túltengő, csöpögő patriotizmus.
Ballisztikai rendszer/fizika szinte teljes hiánya.
Átlátszó szkriptek, hülye AI.
Túl könnyű a játék.
Lineáris játékmenet.
Logikátlan gore-rendszer/sebzésmodell.
Egyáltalán nem Medal of Honor. Köze nincs hozzá.
Igazából nem tudok mást mondani, az átlagnál valamelyest jobb generikus modern kori FPS, közel nincs ahhoz, hogy a hasonló negatívumokkal rendelkező, mégis merészebb COD-ot letaszítsa a trónról. Változatosnak változatos, de istenigazából nincs benne semmi olyan, ami kiemelné a többi közül. Tonnányi negatívum, ötvözve alig néhány pozitívummal. Nem voltak magas elvárásaim, a játék ezeket mégis alulmúlta. Nem tudok mást mondani, hisz a MOH széria gyakorlatilag a MOHAA: Breaktrough óta haldoklik, ez sem éleszti fel.
Természetesen az alacsony ingerküszöbű, egyszeri amerikai játékos, aki szívből gyűlöli a tálibokat megtalálja a számításait, de akárki, aki egy kicsit is mást lát, vagy mást vár nem fogja megkapni amit akar. Természetesen a fent említett célközönségnek készült a dolog, feltehetően fiatal korosztály számára, akik nincsenek azzal tisztában hol is kezdődött a Medal of Honor széria, és miért is legendás a név.
"Es rasseln die Ketten, es dröhnt der Motor, Panzer rollen in Afrika vor!"||| http://battlelog.battlefield.com/bf3/soldier/Szalami111/stats/226302379/ ||| =PPS=Szalami111
Legnépszerűbb cikkek
- 1. 7 perces trailerben ismerkedhetünk a tavasszal bejelentett Dragon Ball Xenoverse 3 játékmenetével
- 2. A Ryse: Son of Rome akár az Assassin’s Creed nagy riválisa is lehetett volna, csak épp a kétharmadát kivágták
- 3. Alpakákat és kávébabot hoz a Farming Simulator 25: Beans & Alpacas DLC
- 4. A Black Flag Resynced csak az első fecske volt? A Ubisoft a jelek szerint hamarosan jelentkezik a Ghost Recon Wildlands Definitive Editionnel
- 5. Mindenki megnyugodhat, idén ősszel is lesz foci – kiderült, mikor jelenik meg az EA Sports FC 27
Legfrissebb fórumtémák
- 16:21
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [80]
- 14:56
- boldog születésnapot nekem!:) [4019]
- 10:49
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1604]
- 09:25
- A BlackMill Games évek óta szállítja a remek első világháborús online shootereket, a következő a Gallipoli lesz augusztusban [hozzászólások] [2]
- 12:50
- Hoztunk két izgalmas fejlesztői videónaplót a készülő 1666: Amsterdamról [hozzászólások] [4]
- 07:58
- Milyen könyvet olvastok mostanában? [2921]
- 00:08
- Szét*** az ideg [5508]
- 11:36
- Közelíti a 300 ezret az aláírók száma a Don’t Kill the Disc petíción, amelyet a Sony nemrég bejelentett tervei ellen indítottak [hozzászólások] [10]
- 11:23
- Ki mivel játszik mostanában? [8258]
- 11:28
- Milyen játékot vettél/tervezel venni mostanában? [2579]