Dark Archon
Fórum » Hozzászólások, megjegyzések
Mortal Kombat - tavasszal (Hírek)
A klasszikus bunyós játékok, mint a SF, MK még csak nem is konzolra voltak eredetileg, hanem játéktermi pénzbedobálós gépekre, aztán onnan CTRL+V-zték át más platformokra.
Eleve sosem volt arról bejelentés, hogy jön PC-re. Az egész abból jött ki, hogy volt egy interjú Ed Boonnal, akinél rákérdeztek a PC-re is. Ő azt mondta, hogy "el tudnák éppen készíteni és ki tudja, talán, talán.." Aztán másnap kiegészítették az interjút azzal, hogy a Warner azonnal jelezte a szerkesztőségnek, szó nincs PC-s verzióról - Boon megjegyzésétől függetlenül.
A PC-s játékipar pedig nem halott, de mikor a csúcson volt, akkor sem igazán jöttek ki rá a verekedős játékok. Az mindig is konzoldomináns stílusnak számított. Még én is Super Nintendon meg MegaDrive-on ismertem meg a Mortalt. Mindenki azért járt anno konzolos barlangokba, hogy tolhassa az MK-t..
Mert ahhoz gamepad kellett, egy jó nagy TV, 4-5 ember stb.
Az pedig valóban nem segíthetett az ügyön, hogy az új SF nagyot hasalt PC-n.
Ráadásul ez fordítva is működik. A (real-time)stratégiákat például a mai napig nem erőltetik a konzolokon. Oké, néha próbálkoznak, de ennyi. Ott is belátták, hogy az meg PC-s műfaj és nem konzolos.

Legnépszerűbb cikkek
- 1. 7 perces trailerben ismerkedhetünk a tavasszal bejelentett Dragon Ball Xenoverse 3 játékmenetével
- 2. Közelíti a 300 ezret az aláírók száma a Don’t Kill the Disc petíción, amelyet a Sony nemrég bejelentett tervei ellen indítottak
- 3. A Ryse: Son of Rome akár az Assassin’s Creed nagy riválisa is lehetett volna, csak épp a kétharmadát kivágták
- 4. Alpakákat és kávébabot hoz a Farming Simulator 25: Beans & Alpacas DLC
- 5. Ingyen játszanál a SAROS-szal? Semmi akadálya, mutatjuk is, mire van ehhez szükséged!
Legfrissebb fórumtémák
- 12:50
- Hoztunk két izgalmas fejlesztői videónaplót a készülő 1666: Amsterdamról [hozzászólások] [4]
- 12:44
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [76]
- 19:54
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1597]
- 07:58
- Milyen könyvet olvastok mostanában? [2921]
- 00:08
- Szét*** az ideg [5508]
- 11:36
- Közelíti a 300 ezret az aláírók száma a Don’t Kill the Disc petíción, amelyet a Sony nemrég bejelentett tervei ellen indítottak [hozzászólások] [10]
- 11:23
- Ki mivel játszik mostanában? [8258]
- 11:28
- Milyen játékot vettél/tervezel venni mostanában? [2579]
- 19:41
- Assassin's Creed: Black Flag Resynced teszt – Edward Kenway visszatért, a karibi tengerek kékebbek mint valaha [hozzászólások] [6]
- 14:24
- Minden, ami futball - Focisarok [17472]