Fórum » Hozzászólások, megjegyzések
Nem folytatódik tovább a klasszikus konzolos verseny? (Hírek)
Ahogyan a másik topikban is írtam, attól, hogy a felhő alapú technológiában érdekelt Gaikai egyik képviselője kijelenti, hogy szerinte a konzolok csillaga leáldozóban van és övék a jövő, még nem biztos, hogy így is lesz. A konzolos játékipar jelenleg egy milliárdos bevételt termelő üzletág, sorra dőlnek meg az eladási rekordok, a filmipart is sikerült már leelőzni. Ebben a helyzetben szerinted mennyire reális, hogy az egyik gyártó fogja magát is önként távozik a húsosfazék mellől? Ráadásul éppen Sony, akihez képest a Microsoft csak kezdőnek számít a konzolos bizniszben. Az a cég, amelyik pont most dobott piacra egy bivalyerős kézi konzolt, amitől nagyon sokat várnak. Ezután pedig majd bejelentik, hogy "nekünk ennyi elég volt, jöjjön a Gaikai meg az OnLive". Én nem vagyok pesszimista, szerintem nem fognak még kihalni a konzolok, ahogyan a mai napig sem halt ki a PC-s játék sem, pedig egyesek már vagy 10-15 éve a sírját ássák.
Ez marha jó. Tudom, régimódi vagyok, de nekem nemigen fekszik a technika mai fejlődése. Könyv helyett ebook, CD helyett MP3, DVD/BR helyett MP4 meg DivX, most meg konzol helyett fene tudja mi. Én szeretem, ha ott áll a polcon a játék (és a többi), ha meg tudom fogni, kézbe tudom venni, vagy Uram bocsá', belelapozni a kézikönyvébe (már amíg volt ilyen, R.I.P.). Őszintén megmondom, ezt a felhő izét nem is ismerem, gondolom valami távoli gépeken tárolt, otthon meg használt forma, mint az OnLive, de lehet, hogy tévedek. Pécére egyre kevesebben fejlesztenek a warez miatt, most meg már a hagyományos konzolok is kezdik lehúzni a rolót. Akkor mi marad, vagy mi jön? Ehh, "öreg vagyok én már ehhez"!
"....money talks, and bullshit runs the marathon." /Chris Carter: Hunting Evil/
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Grand Theft Auto VI – a jó és a rossz hír
- 2. Vissza a régi szép időkhöz? Egy magyar indie stúdió 4X űrstratégián dolgozik Legacy of Sol címmel
- 3. Míg a világ a lemezes játékok eltűnésétől tart, a Ziggurat Interactive épp most jelentette be a majd’ 30 éves KKnD új dobozos kiadását
- 4. Felpörögtek az események a Ubisoftnál Ghost Recon-fronton, a Future Soldiert most például ingyen húzhatod be!
- 5. Holnapután érkezik meg PC-re a tavasszal iOS-re és Androidra megjelent The Division Resurgence
Legfrissebb fórumtémák
- 21:54
- Helyzetjelentés [157639]
- 19:24
- Ki mivel játszik mostanában? [8259]
- 19:20
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1617]
- 14:30
- Szét*** az ideg [5540]
- 09:24
- 2 éves vagyok itt a Domeon.HIP-HOP HURÁÁ!!!!!! [272]
- 08:55
- Játékhírek a szerkesztők figyelmébe [1524]
- 19:52
- Vissza a régi szép időkhöz? Egy magyar indie stúdió 4X űrstratégián dolgozik Legacy of Sol címmel [hozzászólások] [5]
- 18:33
- The Alters: Last Variable DLC teszt [hozzászólások] [8]
- 09:08
- Új gép és bővítés - tippek és tanácsok [15147]
- 13:06
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [88]
