Nyugi én is csak azt láttam s ott el is ásta magát nálam örökké.
amúgy lemaradt, a kirúgás a "GrillMedvére" vonatkozott
Fórum » Filmek - mozi, TV, DVD
Kereskedelmi TV csatornák
Puzsérről nekem az eddigi egyetlen élményem, amikor a Mokkában szakértett a Batman filmekről. Ezután kissé komolytalannak tűnt, hogy a Csillag születikben ő lett az ügyeletes megmondóember, aki mindenhez ért, és mindenkit fikáz. De még ha olyan személyt is választottak volna erre a szerepre, aki hitelesen el tudja játszani, mert tényleg valami elképesztő polihisztor, akkor is nevetséges túlzás lett volna, ami ebben a műsorban lement. Ettől függetlenül én attól tartok, hogy a műsor célközönségének alapvetően tetszett a dolog. Akik szeretik és rendszeresen nézik az ilyen tehetségkutatónak csúfolt valóságshow-kat, azok pont ezt várják, hogy a zsűri jellegzetes karakterekből álljon (pityergő csaj, jóságos öreg, bunkó f*sz, stb.), túlozzák el a reakcióikat, és rendezzenek folyton műbalhét egymás között.
Megj. 1.: Meg kell hagyni, talán igazuk is van. Belenéztem két hete a Megasztár első párbajos adásába is, és abban addig jutottam el, hogy mindkét első duett után a zsűri vakarta a fejét, és egyöntetűen csak annyit hajtogattak, hogy itt ők nem tudnak dönteni, mert mindkét versenyző egyformán kiváló volt. Ez így k*rvára unalmas, ki is kapcsoltam a tévét. Ha már valóságshow, és nem a tehetségkutatás a cél, akkor legalább legyen szórakoztató.
Megj. 2.: Érdekes lett volna a Csillag születik két ilyen Puzsér-jellegű taggal a zsűriben. Akkor már az első előselejtezőn is csak 5-6 jelentkező jutott volna túl.

Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.
Nem néztem a műsort, de a mokka után nem is várnék ennél többet, mint amit leírtál.
amúgy hogyhogy kirúgták?
amúgy hogyhogy kirúgták?
Belenéztem az új CSSZ első kétharmadába, már most megállapítom, hogy Puzsér a kötelező megmondó-bunkó zsűritag, és még rá is játszott egy csomószor, olyannyira, hogy már nem is volt hiteles és őszinte. Ritkán használok angol kifejezést, de ez EPIC FAIL EVER:
Komolyan, olyan szinten játssza, hogy "én vagyok itt a májer kritikus, meg hűdefelb@szták az agyam, hogy nem veszik figyelembe, amit mondok", meg a "nem hiszem el, hogy ez a három gyökér megint beszavazott egy szerencsétlent" mozdulatsorokat és mimikát, hogy az vicces!
Már tudom ismét, miért nézek csak mesét meg dokufilmeket [vagy GrillMedvét (kirúgták, amúgy)] időnként.

Legnépszerűbb cikkek
- 1. 7 perces trailerben ismerkedhetünk a tavasszal bejelentett Dragon Ball Xenoverse 3 játékmenetével
- 2. Közelíti a 300 ezret az aláírók száma a Don’t Kill the Disc petíción, amelyet a Sony nemrég bejelentett tervei ellen indítottak
- 3. A Ryse: Son of Rome akár az Assassin’s Creed nagy riválisa is lehetett volna, csak épp a kétharmadát kivágták
- 4. Alpakákat és kávébabot hoz a Farming Simulator 25: Beans & Alpacas DLC
- 5. Ingyen játszanál a SAROS-szal? Semmi akadálya, mutatjuk is, mire van ehhez szükséged!
Legfrissebb fórumtémák
- 12:50
- Hoztunk két izgalmas fejlesztői videónaplót a készülő 1666: Amsterdamról [hozzászólások] [4]
- 12:44
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [76]
- 19:54
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1597]
- 07:58
- Milyen könyvet olvastok mostanában? [2921]
- 00:08
- Szét*** az ideg [5508]
- 11:36
- Közelíti a 300 ezret az aláírók száma a Don’t Kill the Disc petíción, amelyet a Sony nemrég bejelentett tervei ellen indítottak [hozzászólások] [10]
- 11:23
- Ki mivel játszik mostanában? [8258]
- 11:28
- Milyen játékot vettél/tervezel venni mostanában? [2579]
- 19:41
- Assassin's Creed: Black Flag Resynced teszt – Edward Kenway visszatért, a karibi tengerek kékebbek mint valaha [hozzászólások] [6]
- 14:24
- Minden, ami futball - Focisarok [17472]