28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

Eurovíziós dalfesztivál



Írd ide hozzászólásod:

szbszig
szbszig [33649]
Igen, a magyarázat erre sokkal banálisabb: volt bizony szabály rá. Kezdetben, a legelső évtizedben még nem, akkor tényleg önként énekelt mindenki a saját nyelvén. Aztán 1965-ben a svédek egy angol nyelvű dallal álltak elő, ami a versenyszervezőknek nem igazán tetszett, úgyhogy a következő évtől írásba foglalták és kötelezővé tették az anyanyelven való éneklést. Ez a szabály pedig egészen 1998-ig kitartott, csupán az 1970-es évek közepén oldották fel néhány év erejéig. Nem mellesleg utóbbit megint a svédek használták ki a legjobban, amikor 1974-ben az ABBA nyerte meg a dalversenyt azzal a Waterloo-val, amit az egyik leghíresebb eurovíziós slágernek tartanak, és az idei bakui fesztiválon is elénekeltek. A szabályt végül 1999-ben törölték el, azóta bármilyen nyelven lehet énekelni: anyanyelven, angolul, harmadik ország nyelvén (volt már például szuahéli is), valamilyen kisebbség nyelvén (például az udmurt nagymamák idén), de volt már példa teljesen halandzsa dalszövegre is (a belgák már kétszer is ilyennel álltak elő). Stílusosan itt is a svédek nyerték 1999-ben az első ilyen szezont egy angol nyelvű dallal.

Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.

sHarris
sHarris [3225]
"[..] szóval nesze nektek, akik azt erőltetitek, hogy jobb lenne, ha minden ország a saját nyelvén próbálkozna."

Ez azért érdekes, mert most nézem a korábbi dalfesztiválok nótáiról listákat, és mint kiderült, eleinte nem hogy nem mindenki angolul énekelt, hanem 1958-ban egyetlen angol dal sem hangzott el. Persze ekkor még 15 alatt volt a résztvevők száma és még nem is volt divat mindent angolul csinálni, de a lényeg az, hogy ha akkor nem okozott gondot, akkor most miért tenné? Mi több, ha annyira a szöveg a lényeg, akkor ha nagyon akarnák, úgyis meg tudnák oldani a feliratozást. A pénz és a technika is adott hozzá, de én nagyon valószínűnek tartom, hogy senkit nem érdekel egy zene szövege, legalábbis a tömegpop kategóriájában nem sokakat.

Egyébként egészen 1998-ig merték valóban hazájukat és anyanyelvüket képviselni a fellépők, '99-től nem tudom milyen oknál fogva elkezdődött az angolok majmolása. Vagy valamilyen szabály is van erre?
szbszig
szbszig [33649]
Ez egy nagyon bizarr videó, feltétlenül nézzétek meg!

Német szakvélemény a Compact Disco Sound of Our Hearts című daláról.

A csaj azzal kezdi a kritikát, hogy ekézi Magyarországot, a magyar aktuálpolitikát, az Orbán-kormányt, és olyanokat mond, hogy itt egyértelműen korlátozzák a sajtószabadságot. Szóval rögtön ott van benne a negatív előítélet, amikor meghallja, hogy magyar indulóról van szó.

Aztán a riport második felében viszont majdnem elélvez attól, hogy ez milyen zseniális dal. Kiderül például, hogy egy népszerű német banda (Wolfsheim) stíluselemeit ötvözi. Kifejezetten örül annak, hogy angolul énekelnek benne és valami komolyabb témáról, szóval nesze nektek, akik azt erőltetitek, hogy jobb lenne, ha minden ország a saját nyelvén próbálkozna. Illetve azt is örömmel nyugtázza, hogy nem a számára unalmas népi motívumainkat nyomatjuk, holott én például a NOX 2005-ös néptáncos produkcióját nagyon szerettem, és eddig kifejezetten az Eurovízióra valónak gondoltam.

Persze ezt most nem úgy akarom beállítani, hogy ez a csaj mondta meg a tutit, és az ő tanácsait kell kizárólag figyelembe venni a következő évek dalválasztásánál. Csak azt akarom bemutatni, hogy nem is olyan ritka, hogy egy külföldi egészen máshogy viszonyul az eurovíziós fellépőnkhöz és a dalunkhoz, mint mi. Teljesen más negatívumokat és más pozitívumokat lát benne, mint amit mi gondolunk róla. Illetve részben az előítéleteinek köszönhetően olyan összképe alakul ki a produkcióról, amit mi a legvadabb álmainkban sem bírnánk elképzelni.

Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.

Vissza

Fórumszabályzat