Fórum » Beszélgetés a játékokról
Resident Evil 6
Ezen igazából én is gondolkodtam, de végül úgy döntöttem, hogy Leon, Chris, Jake sorrendben játszom végig a játékot, tehát nem váltogatok a három történetszál között. Én is félek, hogy így a legjobb részt már az elején le fogom tudni, ami után a másik kettő már nem lesz olyan szórakoztató, de talán nem véletlenül határozta meg a Capcom is ezt a sorrendet. Viszont mivel az már a megjelenés előtti videókból is kiderült, hogy például Leon és Chris össze fog találkozni (ráadásul szerintem ott, ahol Jake demó pályája is játszódott), így nyilván bőven lesznek átfedések a három történetszál között.
Bakter, elaludtam este 10-kor, addig meg épp csak bele tudtam kukkantani 2 fejezet első pályájába. (Nem tudom eldönteni, hogy milyen sorrendben toljam őket, ezért nézek bele mindegyikbe, illetve eddig csak kettőbe.) Remélem hétvégén lesz időm komolyabban belefolyni! Eddig tetszik, főleg Leon része. Az teljesen visszahozza az ős trilógia hangulatát! Christől, az eddig látottak alapján, főleg lövöldére számítok, de itt meg a menü lett retrós. A harmadikat megnézem ma, aztán döntök. (Majdnem 100%, hogy Leonnal kezdek, bár általában szeretem a legjobbat a végére hagyni.)
"....money talks, and bullshit runs the marathon." /Chris Carter: Hunting Evil/
Én viszont nem várok, bár nyilván ennyi játékkal töltött idő után még nem lehet messzemenő következtetéseket levonni. A prológuson (ami lényegében az E3-as demó), illetve az első Leon fejezeten vagyok túl (2 órába és 19 percbe telet, tehát a szavatossággal egészen biztosan nem lesz gond). A játékkal kapcsolatos két nagy félelmemről gyorsan bebizonyosodott, hogy alaptalan volt, mert egyrészt a grafika sokkal szebb, mint a demóban volt (bár így is elég vegyes az összkép), illetve az ott tapasztalt sötétség mértékét is sikerült visszafogni, most nagyjából ideális (igaz, maximumra tekert fényerő mellett).
A játékot veterán nehézségi szinten kezdtem (fölötte van még a professional), így pedig néhol meg is szenvedtem a továbbjutással, mert akkora túlerőben voltak a zombik, a lőszerkészlet viszont ilyen esetekben nem egyszer szűkösnek bizonyult. Ezen kívül voltak olyan helyzetek, amikor egyértelműen a menekülés volt az egyetlen járható út. Véleményem szerint a kihívási faktor is rendben van, bár néha olyan kis helyre zsúfolódunk össze az élőhalottakkal, ami elég kaotikus játékmenetet eredményez.
Ha már játékmenet, nekem eddig különösebb bajom nincs vele, eléggé kézre áll minden, az irányítást sem nehéz megszokni, az AI vezérelte társ pedig elég jól teszi a dolgát, nyilván nem annyira, mintha egy másik játékos irányítaná.
Ami pedig a hangulatot illeti, az eddigiek alapján arra sem panaszkodhatom, bennem azért néhol sikerült felidézni a régi szép emlékeket (első három rész), túlzás talán egyértelműen kijelenteni, hogy ez a rész már csak nevében Resident Evil. Nekem ejobban tetszik, mint a negyedik rész spanyol, illetve az ötödik afrikai környezete.
Eddig tehát határozottan tetszik, amit láttam, nehéz is volt abbahagyni a játékot. Nem hibátlan, valószínűleg nem is fog új fejezetet írni a sorozat történelmében, ahogyan azt sokan vártuk a bejelentést követően, de ettől függetlenül szerintem kellemes 25-30 órát nyújthat azoknak a rajongóknak, akik nem az első három rész hangulatát és játékmenetét szeretnék egy az egyben viszontlátni a hatodik részben.
És még a zombis póló is király.

Köszönöm, de megoldottam
. Én csak szimplán rohadt fáradt vagyok, pedig ki is írták, mit kell csinálni. Folyamatosan nyomni kell az irány mellé az X-et (PS3-on tolom), én marha meg nyomogattam, mire baromi lassan araszolva próbáltam meg kikerülni a dolgokat a villámgyors menekülés helyett. Pedig nekem minden, egy konzol kontroller, csak nem szokatlan...
Amúgy eddig tetszik, de még várok a vélemény alkotással.
. Én csak szimplán rohadt fáradt vagyok, pedig ki is írták, mit kell csinálni. Folyamatosan nyomni kell az irány mellé az X-et (PS3-on tolom), én marha meg nyomogattam, mire baromi lassan araszolva próbáltam meg kikerülni a dolgokat a villámgyors menekülés helyett. Pedig nekem minden, egy konzol kontroller, csak nem szokatlan...
Amúgy eddig tetszik, de még várok a vélemény alkotással.
"....money talks, and bullshit runs the marathon." /Chris Carter: Hunting Evil/
Ott én is 4.szer haltam. Látszik, hogy totál gyökér vagyok a konzolokhoz. Asszem nyomni kell az A-t, és közben magad felé húzni a bal joy-t.
Aproposz, van valami tipp arra a részre, mikor a prológusban "dasholni" kell? Nem akarok spoilerezni, de már vagy 10x elcsesztem, és kezd zavarni.
"....money talks, and bullshit runs the marathon." /Chris Carter: Hunting Evil/
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Valve eredetileg nagyon nem így tervezte, de most már biztos: a Steam Machine mocsok drága lett
- 2. Eddigi legnagyobb frissítését kaphatja a magyar fejlesztésű RTS, a The Last Experiment, a Kickstarteren gyűjtenek rá
- 3. Az EA lelőtte minden idők egyik legrosszabb Battlefieldjének szervereit, videón az elmúlás pillanata
- 4. Fatekeeper early access próbakör – Tart bennünk a remény, hogy ez egy kiváló játék lesz
- 5. Nem áll túl jól a hivatalosan be sem jelentett új Ghost Recon szénája, megvághatják a játékot a határidők miatt
Legfrissebb fórumtémák
- 14:08
- Kezd durvulni az időjárás! [4496]
- 14:06
- Versenyszimulátorok [56]
- 13:21
- Warhammer 40,000: Darktide [202]
- 12:02
- boldog születésnapot nekem!:) [4016]
- 06:17
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [68]
- 00:09
- Most végre kiderült, hogy valóban 100 dollár lesz-e a Grand Theft Auto VI! Igen is, meg nem is [hozzászólások] [9]
- 13:11
- Új gép és bővítés - tippek és tanácsok [15137]
- 13:05
- Ki mivel játszik mostanában? [8255]
- 11:12
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1596]
- 07:18
- Clair Obscur: Expedition 33 [56]