Fórum » Hozzászólások, megjegyzések
Már előrendelésben elkapkodták az összes Wii U-t [hozzászólások]
gregmerch: Árak terén arról ne feledkezz meg, hogy az amerikai árak esetében az áfa nélküli az, amit fel szoktak tüntetni. Másrészt pedig hogy hazánkban magasabb az áfa a többi európai országhoz képest. De a különbség elég durva ezek figyelembevételével is.
Én is megvettem a magam kütyüjét tegnap (lsd. a "helyzetjelentés" topicot), és érdekes megállapításra jutottam. Röviden elmesélném.
Először megrendeltem a konzolt a "három számos" bolthálózat egyik üzletében (ahová rendszerint járok, mert nagyon rendes srácok vannak a boltban, ami nagyon nem mindegy manapság). Itt a nekem kedves "Premium Edition" névre keresztelt, full extrás gépcsomag (Zombi U-val, Classic Controllerrel, Vertical Standdel, Optical Barral, Remote Cradlelel, HDMI csatlakozóval, 32Gb flash memóriával, miegymással) 120ezer HUF-ért volt meghirdetve. Később megnéztem egy másik üzletet (kis bolt, a hivatalosnál jóval kedvezőbb, de nem hivatalos hazai fogyasztói árakkal, rendszerint direkt beszerzéssel), ahol 105ezer HUF volt az elővételi ár. Le is mondtam a már-már barátaimmá lett eladó fiúknál a foglalást, hiszen a különbség nem volt csekély. Aztán csütörtökön (12.11.29.) este a "három számosban" már bizony ott volt a masina, míg a másik üzletben csak a vállukat vonogatták. Csakhamar az is kiderült, hogy itt bizony bizonytalan a beszerzés, és nagyon nagy eséllyel az is meglehet, hogy nem jut mindenkinek a gépből. Az is nyílt titok, hogy idehaza a Wii U lesz az idei Karácsony "Turbo Man" babája, amiből kis hazánkban csak igen véges készletek állnak majd rendelkezésre (illetve már ez a helyzet, mert boltonként 1-2db gépcsomag jut egy-egy üzletbe, és nemigen lesz utánpótlás.) Végül is lemondtam a csábító, de nagyon is bizonytalan megrendelésemet, és csak a jó baráti viszonynak köszönhettem, hogy az egyetlen egy darab nekem kellő bundlet megkaptam kedvenc boltomban, igaz immár 125ezer HUF áron. De ez nem is olyan sok, mint kiderült, mert más kis boltokban (amik hasonló üzletpolitikát folytatnak a már említettel), ahová már beérkezett a masina, ott bizony még 10ezer forinttal többet kóstál a dolog, mindhárom hazai kiszerelésben.
És akkor csak zárójelben jegyezném meg, hogy a hivatalos ára a konzol prémium csomagjának az USA-ban 350 USD, Európában pedig 350 EUR. Ezek bizony még vastagon számolva is 85 és 105 ezer HUF között mozognak. Akkor meg miért lesz ebből, mire ideér az a néhány darab, 125-135ezer forint?
Mindegy, csak tűnődtem...

"....money talks, and bullshit runs the marathon." /Chris Carter: Hunting Evil/
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Eddigi legnagyobb frissítését kaphatja a magyar fejlesztésű RTS, a The Last Experiment, a Kickstarteren gyűjtenek rá
- 2. A Valve eredetileg nagyon nem így tervezte, de most már biztos: a Steam Machine mocsok drága lett
- 3. Az EA lelőtte minden idők egyik legrosszabb Battlefieldjének szervereit, videón az elmúlás pillanata
- 4. Fatekeeper early access próbakör – Tart bennünk a remény, hogy ez egy kiváló játék lesz
- 5. 007: First Light teszt – Őfelsége titkosügynökös játéka
Legfrissebb fórumtémák
- 12:24
- Ki mivel játszik mostanában? [8254]
- 11:12
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1596]
- 09:51
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [61]
- 07:18
- Clair Obscur: Expedition 33 [56]
- 22:06
- Kezd durvulni az időjárás! [4479]
- 17:22
- Milyen játékot vettél/tervezel venni mostanában? [2572]
- 16:51
- A Valve eredetileg nagyon nem így tervezte, de most már biztos: a Steam Machine mocsok drága lett [hozzászólások] [13]
- 21:05
- Most végre kiderült, hogy valóban 100 dollár lesz-e a Grand Theft Auto VI! Igen is, meg nem is [hozzászólások] [8]
- 13:41
- Pixel art, oldalnézetes shoot’em up lesz a napokban bejelentett The Walking Dead: Streets of Survival [hozzászólások] [6]
- 10:58
- Harry Potter: Quidditch World Cup [20]