A pásztorfiús dolog szerintem teljesen hihető és érthető is. Ami nekem kicsit sok vagy hihetetlen, az a sebesülés mértéke és a rájuk támadók száma. Tudom, hogy a seal-ek iszonyatos fájdalmakat elviselnek, de nyílt töréssel, sántikálva arrébb futni, azért már hihetetlen. A másik, hogy a filmben valamiért levették a taktikai sisakot és amikor lett volna idejük felvenni (mielőtt kitör a haddelhad) akkor sem veszik fel. Pedig szerintem (legalábbis ha tényleg ekkora fejsérüléseket kaptak, mint a filmben) a valóságban biztos, hogy rajtuk kellett legyen a sisak, különben már az első zuhanást sem élték volna túl.
Aztán az igaz, hogy egy különleges alakulat összeszokott csapata túlerővel szemben is megállja a helyét, de nem egy ezreddel szemben!!! Vagy a tálibok száma volt helyes, de akkor meg a film eltúlozta, hogy mennyire jól lőnek. A lényeg, hogy szerintem voltak ebben túlzások.
De ami miatt jó film, hogy nincs túllihegve, hogy amerika megmenti a világot és amerika a legszuperebb nemzet (finest nation), meg hasonló hülyeségek. Például a címszereplőn is egy texasi zászló volt. És szerintem a BlackHawk azért gyengébb film ennél, mert abban túllihegték ezt az amerika dolgot, ami inkább röhejessé tette, semmint fenköltté.
Fórum » Filmek - mozi, TV, DVD
Háborús filmek és a valóság
Borzasztó lesz a szinkron.

Alapvetően a szinkronos filmek híve vagyok, de ez esetben jobb lett volna ha feliratosan fog a mozikba kerülni. Sebaj, a téma miatt lehet megnézem előbb feliratosan gépen (túlteszem magam rajta hogy utálok azon filmet nézni
), aztán jöhet a szinkronos változat moziban
.
Amúgy magáról a történetről mit gondoltok? Tudjuk a végét, épp ezért felmerülhet a kérdés, mennyire valóságos az egész, különösen a "fiú esete", ami miatt az történik ami.


Alapvetően a szinkronos filmek híve vagyok, de ez esetben jobb lett volna ha feliratosan fog a mozikba kerülni. Sebaj, a téma miatt lehet megnézem előbb feliratosan gépen (túlteszem magam rajta hogy utálok azon filmet nézni
), aztán jöhet a szinkronos változat moziban
.
Amúgy magáról a történetről mit gondoltok? Tudjuk a végét, épp ezért felmerülhet a kérdés, mennyire valóságos az egész, különösen a "fiú esete", ami miatt az történik ami.
http://gustyx.web4.hu - saját véleméyeim, tapasztalataim játékokról
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Grand Theft Auto VI – a jó és a rossz hír
- 2. Vissza a régi szép időkhöz? Egy magyar indie stúdió 4X űrstratégián dolgozik Legacy of Sol címmel
- 3. Míg a világ a lemezes játékok eltűnésétől tart, a Ziggurat Interactive épp most jelentette be a majd’ 30 éves KKnD új dobozos kiadását
- 4. Felpörögtek az események a Ubisoftnál Ghost Recon-fronton, a Future Soldiert most például ingyen húzhatod be!
- 5. Marvel Tōkon: Fighting Souls teszt
Legfrissebb fórumtémák
- 22:27
- Szét*** az ideg [5552]
- 18:27
- Helyzetjelentés [157644]
- 17:41
- Ki mivel játszik mostanában? [8261]
- 12:25
- Vissza a régi szép időkhöz? Egy magyar indie stúdió 4X űrstratégián dolgozik Legacy of Sol címmel [hozzászólások] [9]
- 09:22
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1618]
- 09:24
- 2 éves vagyok itt a Domeon.HIP-HOP HURÁÁ!!!!!! [272]
- 08:55
- Játékhírek a szerkesztők figyelmébe [1524]
- 18:33
- The Alters: Last Variable DLC teszt [hozzászólások] [8]
- 09:08
- Új gép és bővítés - tippek és tanácsok [15147]
- 13:06
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [88]
