Az elején én is így éreztem egy darabig. Rengeteg volt a semmitmondó szám, ami egy pillanatra nem bírt lekötni. A máltait, izraelit, finnt, románt én határozottan untam. Egyszerűen egy csepp eredetiséget, ötletet nem tartalmazott egyik sem. Aztán volt egy blokk, aminél meg azt hittem, valami rossz paródiát látok. Kezdődött a grúz dzsesszbandával, akik valami nagyon alternatív, fúziós dzsesszzenét játszottak tiritarka jelmezben és ejtőernyősöknek öltözve; folytatódott a miniszoknyás népviseletben rappelő és közben nagyon erotikusan vajat köpülő lengyel csajokkal; no meg persze rögtön utánuk jött Conchita Wurst... Félreértés ne essék, semmi bajom a valódi transzneműekkel, Dana Internationalt például tisztelem, még ha a '98-as győztes számát neki sem tartom valami nagy eresztésnek, de ez a fazon amit csinál, az láthatóan csak egy rossz vicc...
Meg kell jegyezni viszont, hogy míg legutóbb kritizáltam, úgy emlékszem, a rendezők munkáját, ezúttal összességében tetszik a körítés. Jó, hogy megint három műsorvezető van, szemben a tavalyi eggyel; a poénok egy része is, ha nem fergeteges, de elmegy; a vendégprodukciók pedig nagyon ötletesek. Tetszett kedden a Rút kiskacsa modern táncfeldolgozása például; ma pedig remek ötlet volt az ausztrálokról megemlékezni és egy ausztrál énekesnőt hívni, mivel ott (és Új-Zélandon) tényleg régóta nagy érdeklődéssel követik az Eurovíziót, erről már én is hallottam.
Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.
